Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Kaposy Miklós: Közművelődési háztűznéző (riportszatíra)

Idézem Kovács Juditot, a Magyar Nemzetből. 1980 márciusi helyzetkép. „Az új budapesti művelődési központ előterében 14—20 éves, ápolt külsejűnek nem mond­ható fiúk és lányok. Nem csinálnak semmit, nem szólnak egy árva szót, csak vannak. Ha mozira, zenét hallgatni hívják őket, ocsmány válaszokat adnak. Amikor eléjük tettek egy TV-focit, összeverekedtek rajta. Újságokat osztottak ki nekik, cafatokra tépték. Lényegében kulturált körülmények között csöveznek. Eddig még nem voltak hajlandók a párbeszédre. (Azóta sokukat odaszoktatták). Ki lehetne írni egy Szolnokon már sikerrel alkalmazott slogant: „TISZTESSÉGES ÉS NORMÁLIS EMBER NEM SZEMETEL, A TÖBBIEKNEK SZIGORÚAN TILOS!” KAPOSY — Szóval a szemetelők, a rongálok a művelődési otthonokat, házakat sem kímélik. Egy kalap alá veszik avasúti kocsikkal, telefonfülkékkel. TAKARÍTÓNŐ — Dobálják a székeket, ráállnák lábbal, minden. És akkor pedig egy szék legalább 760 Ft. Azért, mert egy éve azt hiszem úgy hozták a székeket. És vannak rongálódások. És ezek után sokat kell takarítani. KAPOSY — És Önöknél gyakoriak egy-egy bál után vagy nagyobb rendezvény után a kisebbnagyobb rongálódások? IGAZGATÓ — Hát előfordul ablakbetörés, székek törése, de ez hát részben ipari probléma, részben pedig a használók problémája. KAPOSY — Akkor sebaj! Ne mondhassa senki, hogy csak elrettentő példákat soroltunk. Hadd ajánljak terjesztésre olyan módszereket, amelyekre a munka során bukkantam rá, s amelyekkel bővíthető — ahogy divatosan emlegetik — a művelődési intézmények hatóköre. Szabadszálláson az újságossal szövetkezett a népművelő: a művelődési otthon szóró­lapját belecsúsztatják minden Népszabadságba. Igya terjesztés ingyenes és mindenki­hez eljut. Az új Budapesti Művelődési Központ portáján többféle füzet, érdeklődési körök szerint. És a felhívás: „Kérjük, adja meg telefonszámát, mi értesítjük az önt érdeklő programról”. Ugyanitt a könyvtár fiataljai az ágyban fekvőknek házhoz szál­lítják a kért könyveket. Ötletgyűjtő ládát is fölállítottak ilyen kérdésekkel: „Mit ten­nél, ha te volnál a klubvezető?” Vagy egy programajánlat: „Szeretsz vitatkozni? Nem fogsz unatkozni!” Milyen jó, hogy már van, ahol fölfedezték a beszélgetést, a véleménycserét; embernek ember által való meghallgatását! Végezetül megkérdeztünk néhány népművelőt, miben látja a szépségét a hivatásá­nak, amivel annyi baja van? NÉPMŰVELŐ — Van szépsége is neki. Főleg ha fiatalokkal foglalkozik az ember, és főleg tud nekik olyat nyújtani, amiért lelkesednek. S ez a szépség ebben. IGAZGATÓNŐ — Két évvel ezelőtt kezdték el az építkezést, meg kell mondjam, hogy úgy állt az épület még november elején, hogy senki sem merte remélni, hogy va­lóra válik a nyitás. De a város olyan összefogással dolgozott, serénykedett itt a meg­nyitó előtt, mint ahogy én hallomásból a hídépítést meg a nagyobb eltakarítási akciókat el tudom képzelni. Szóval szinte megható volt. Tizenhat éve dolgozom a szakmában, és én nem láttam még... Délután jöttek be emberek ide, és lapáttal, meg ásóval, meg . . . szégyellem, de annyira meghatott komolyan, hogy én ilyet még nem láttam. Ott hagytuk abba mondom, hogy én még ilyen összefogást nem láttam, mióta élek. NÉPMŰVELŐ — Nem tudom elmondani neked, milyen érzés volt,amikor egy Radnóti- verset szavalt a Psota, és az első sorban elkezdett sírni egy öreg paraszt néni. Ezért érdemes volt dolgozni. KAPOSY — Hidy Péter—Lovas Tünde: „Közművelődéskutatás" c. munkájából: 61

Next

/
Thumbnails
Contents