Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Száz éve született Nagy Lajos - Tverdota György: Nagy Lajos és József Attila
külése a harmincas évek dereka táján. Mindezekről a kérdésekről az adott keretek között azonban nem szólhatunk részletesebben. Végül meg kell említenünk egy elgondolkodtató tényt. Az írók közötti kapcsolatok egyik megrontója az anyagi téren és a presztízs egyenlőtlenségei miatt történő rivalizálás. Két művész viszonyát ilyen természetű problémák mindig szakítópróbának vetik alá. Bármennyire félreállítottnak érezték is magukat Nagy Lajos és József Attila, időnként mégiscsak részesültek bizonyos erkölcsi megbecsülésben és anyagi juttatásokban is. Nincs rá adatunk, hogy a költőt bántotta volna az 1932-ben Nagy Lajosnak juttatott Baumgarten-díj, noha ő is sóvárogta ezt az elismerést. Egy másik Baumgarten-ügyben pedig Nagy Lajos vizsgázott jól emberségből: „Egyszer mint segélyre szoruló szegények lettünk egymásnak riválisai. Siralmas helyzetben a Baumgarten-alapítványból kértem segélyt. Basch úr Babitshoz utasított. [. . .] Zavartan dadogta el, hogy csak egy háromszáz pengős segélyt tud még kiadni az alapítványból, több pénze nincs, azért a segélyért is jelentkezett már József Attila, csak ő még nem döntött. Hát ebben az esetben nem akartam győzni Attilával szemben, lemondtam a segélyről.” Nem ez volt azonban az egyedüli próba, amely elé az élet a két író barátságát állította és a kötelék szálai nem mindig állták e próbát. Ezekről a szakadásokról sem hallgathatunk, ha teljes képet akarunk nyújtani József Attila és Nagy Lajos kapcsolatának alakulásáról. A figyelmes olvasónak feltűnik, hogy a barátságukról szóló emlékezések többségükben a harmincas évek elejére nyúlnak vissza, az együttműködésüket szemléltető dokumentumok 1934 után jelentősen megritkulnak. Ismeretes az is, hogy a népi mozgalom kialakulása polarizálta az irodalmi életet és ebben a megoszlásban a két barát ellentáborba került. Szervezetileg és a személyi kapcsolatokat tekintve Nagy Lajos a népi táborhoz, József Attila az urbánus körökhöz került közelebb. Nem véletlen tehát, hogy az összeütközéseikre, a közöttük kialakult feszültségekre utaló jelek a harmincas évek derekára, a költő életének utolsó éveire összpontosulnak. Az első — legalábbis indítékaiban —személyes természetű volt. Amit a Baumgarten- segélyért folytatott „versengés” nem tudott előidézni, a József Attila és Nagy Lajos közötti rivalizálást, az 1934-es moszkvai írókongresszusra szóló meghívó szította fel. Ismeretes, hogy a költőt igen fájdalmasan érintette az a tény, hogy a kongresszusra nem őt, hanem Illyés Gyulát és Nagy Lajost hívták meg. Míg a platformtervezetről írott vitacikkében védelmére kelt a moszkvaiak ellenében barátjának, a meghívás elmaradása miatti csalódása következtében született Miért nem én? c. pamfletjében ennek fordítottját követte el: „Az írás—állítólag — részletesen szólt József Attila mozgalmi munkájáról, vitáiról a párton belül, kifogásairól a másik két íróval szemben” — olvassuk a kritikai kiadás III. kötetének jegyzetében. Az ügyről ezen kívül vajmi kevés bizonyosat tudunk, mert a pamflet kézirata elveszett. Arról sincs információnk, ismerte-e Nagy Lajos ezt a — kéziratban állítólag terjesztett — írást vagy legalább tudomása volt-e róla? Annái mélyebb bepillantást enged a két alkotó közötti feszültebbé vált viszonyba az az elvi jellegű polémia, amelyet József Attila 1935 tavaszán a Gömbös-féle Új Szellemi Frontban résztvevő írótársakkal, köztük Nagy Lajossal folytatott. A költő rávonatkozó mondataiban a kettejük közötti korábbi műhelykapcsolat fordult fonákjára. József Attila, aki — mint emlékszünk — a korábbi években maga is gyűjtött anyagot barátja sajtószemléihez, most megsemmisítő gúnnyal mutatta ki „az irodalom szabadságáért síkraszállni vélő” Nagy Lajos állításainak megalapozatlanságát, okoskodásának logikai hibáit, ezekkel a mondatokkal fejezve be polémiáját: „Ezért aztán — a reformkormány mellett vagy ellene — ’könnyű a jelen pillanatban a választás’. ’De többet mondok — írja Nagy — nincs is választás’. Hát bizony nincs, —fűzi hozzá gúnnyal a költő — mert már volt. Nyílt választás volt.” 51