Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)
már legszegényebb, mert mindenét elvettem. Én mindenkitől mindent elvettem, és soha nem adtam senkinek semmit. (Megint nevet.) És bűneimet nem is fogom levezekelni. Nincs rá mód. Hiába találják ki számomra a legnagyobb kínzást a pokolban. Ha az örökkévalóságig szenvedem a legelviselhetetlenebb szenvedést, azzal is csak bűneim milliomodrészét vezekelném le. Egyetlen lény vagyok a világegyetemben, aki minden rossz cselekedetet elkövetett, de jót soha. Crescence-ot feleségül kellett vennem, mert csak így tudtam a közelébe férkőzni, hogy megöljem. (Hosszabb szünet, majd elképedve.) Mi történik a fejemben? Aha! Most lobbant lángra az agyam. (Felnevet.) Most szabadulok meg a gondolataimtól. Elégnek. Végre! (Felkiált.) Még ne! Még nem vallottam be minden bűnömet. Ebben a forróságban nem lehet vallani, szénné égett a nyelvem. Ez a forróság már elviselhetetlen. A kezeim is, a lábaim is égnek. De hiszen az egész világ egy nagy máglya! Mindenki elég! (Kiabálva.) Kinek fogom most már bevallani, hogy Petőfinek én vagyok az apja, és hogy az anyját meggyilkoltam?! Hirtelen sötét. UTÓJÁTÉK Döblingi kórházi szobájában. Fekszik. Keze-lába most is hozzákötözve az ágyhoz. Nem fogja fel, hol van. Olyan hangon kezdi, mintha otthoni ágyában ébredezne. Kossuth azt mondja, menjek falura pihenni. Félt engem. Lázasan ne járjak a miniszter- tanácsba. Megköszöntem jóindulatát, de nem hagyhatom el most Pestet. Képtelen vagyok elhagyni. Ó, bizonyára szívesen szabadulnának most már tőlem. Én is szívesen szabadulnék tőlük. De nem megyek. Képtelen vagyok elindulni. Mert én hajszoltam forradalomba és függetlenségi háborúba a nemzetet. Kossuthot is én hajszoltam. Ki legyen a főparancsnok? Szükségünk lenne egy Napóleonra. Keressük meg Napóleonunkat! Megpróbál felülni. Csodálkozva tapasztalja, hogy az ágyhoz van kötve. Fejét felemeli. Feszülten figyel. Miféle szoba ez? Kié? Miféle ágy ez? Ki kötözött rá? Az ablakokon rácsok vannak! Nekem most a minisztertanácsban vagy a harctéren van a helyem. Hazám és népem soha nehezebb helyzetben nem volt! Én vagyok ennek a helyzetnek az okozója! Miért vannak az ablakokon rácsok?! (Megpróbálja kiszabadítani magát. Ordít.) Álljon elő, aki foglyul mert ejteni, azonnal álljon elő, aki foglyul ejtett! Magyarázatot akarok! Se ételt, se vizet nem fogadok el addig, amíg magyarázatot nem kapok! Ha nem engedtek vissza feladatomat teljesíteni, azonnal pusztítsatok el! Követelem! Követelem! Követelem! Lépteket hall. Feszülten figyel. Mintha követne valakit a tekintetével. Kicsoda ön?! Miféle orvosom?! Nem ismerem önt... Döbling? Hogyne tudnám, hogy hol van Döbling?! De nekem most Magyarországon a helyem, én nem lehetek Döblingben?! Mi keresnivalóm lehetne nekem Döblingben?! . . . Másfél éve?! Szent- séges Úristen! Mi történt ezalatt Magyarországon?! Hogyhogy minden rendben?! Én mindent tudni akarok! Nekem azonnal küldesse be ennek a másfél évnek minden magyar és minden német napilapját. Egyetlen szám sem hiányozhat. Most azonnal! Semmiféle orvosi szempont. Sem vizet, sem ételt nem erőszakolnak le addig a torkomon! És mi van a családommal?! Hála Istennek! Hát persze hogy látni akarom őket! (Rövid szünet.) Nem, nem akarok látni semmit, míg nem olvastam el másfél év minden újságját! Nem, nem elbeszélésből, újságokból akarom tudni! Velem ne bánjanak 31
