Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)
magammal végeznék, akkor vele is. Nem tehetem meg. Drága szerelmem! Arra buzdítasz, hogy tartsak ki férfiasán . . . Vállalnád mellettem, oldalamon a mártírhalált. Édes! Sosem szerettelek ennyire! Sos.em hittem, hogy ekkora a szerelmed. Sosem hittem ekkora szerelemben! (Szünet.) i^ég te is ráadásnak? Nem elég, hogy egy ország elpusztul miattam, még te is. (Nagyon elérzékenyül.) Te angyal. Súgod, hogy a keresztfát is vállalnád, ha az enyém mellé állítanák. Csak a pisztoly csövét ne fordítsam magam ellen többet, ennyi a kérésed. (Hosszabb szünet.) Miért kergettelek el? Míg itt voltál, sokkal erősebb voltam. Tőled kölcsönzőm az erőmet. ígérem neked, hogy soha többet. . . Hiszen tudom én, hogy nincs jogom hozzá. Éppen ehhez a iegméltatlanabb halálhoz. Feladni ily könnyedén a harcot. Éppen én, aki legfelelősebb vagyok mindazért, ami ebben az országban történik. Én ilyen gyenge sose voltam . . . Nem tudom, mi történt velem. Az álmom megtévesztett. Megzavart. Nem is voltam öntudatomnál, mikor elővettem. Az a pisztoly azért van velem, hogy védjem magam. Mert nekem az utolsó pillanatig ki kell tartanom. Bocsáss meg nekem, Crescence, szerelmem. Bocsáss meg nekem, nemzetem. Hátha még szükség lesz rám, hátha. Nincs olyan reménytelen helyzet, amelyikből nincs kiút. Nincs bizony. Most pedig szépen le kell feküdnöm, aludnom kell, pihennem kell. A minisztertanácsban képtelenek dönteni nélkülem, tanácstalanok nélkülem. Hiszen én vagyok a legtapasztaltabb. És a napokban fel fogjuk avatni a hidat. A híd a győzelmünk jelképe, úgy bizony. A múltkor lezuhantak a láncok, mert remény, télén volt a helyzetünk. Ha most sikerül kifeszíteni a tizenkettest, azt fogja jelenteni- hogy túlságosan borúlátóan ítéltük meg a helyzetet, hogy van még remény. Felveszi a pisztolyt, elrejti az íróasztal fiókjában. Lassan a díványhoz megy; leheveredik. Csendesen, fanatikusan. A vezető akkor is felelős a vezetettekért, ha milliárdféle mentséget tud felhozni. Én pedig semmiféle mentséget nem tudok felhozni. Nincs jogom menekülni. Se Cenk- re, se Amerikába, se a halálba . . . Lélekként dideregni a Tejúton, s onnan bámulni, hogyan pusztul el népem, mert vezetője elhagyta? (Hosszabb szünet.) A valóságban még mindig én vagyok a vezetője, hiszen Kossuth is, Batthyány is az én akaratom szerint cselekedtek mindvégig. Nem is cselekedhettek volna másképpen, hiszen lelkemből lelkedzettek. (Hosszabb szünet.) A felelősséget vállalnom kell. Ha nem vállalnám, alávalóbb volnék az oktalan állatnál. (Szünet.) Kossuth nem felelős, mert lelkemből lel- kedzett. Batthyány nem felelős, mert lelkemből lelkedzett. (Hosszabb szünet.) Ha keresztfát ácsol számomra népem, az más; megteheti, joga van megtenni, de nekem nincs jogom az örök nyugalomba menekülni . . . Nyugalomba? Örök kárhozatba . . . Majdnem a világ leggyávább emberének bizonyultam ma este, majdnem a világ leggyávább, legszánalomraméltóbb teremtményének. (Hosszabb szünet.) A cár úgy dönt, hogy nem kockáztatja katonái életét a császárért. Meg a lelkűket. Igen, a lelkűket nem fogja kockáztatni. Hát kik ezek a Habsburgok? Milyen alapon pusztuljanak el értük százezrek, milliók? Habsburg . . . Egy mániákus család. Egy mániákus . . . Kossuth, Batthyány, ezek szent, nagy nevek. Széchenyi, Wesselényi, ezek is szent, nagy nevek, de mi az, hogy Habsburg? A mai Habsburgok a Metternich eszével kormányoztak negyedszázadon át, aztán első félelmükben odavetették a főkancellárt a szabadságra éhes nép elé koncnak. (Hosszabb szünet.) Aki csak egy Habsburg, az főbe lőheti magát, de aki már egy Széchenyi, az nem. Hirtelen sötét. A felerősödő fényben gyámoltalanul téblábolva áll a szín közepén. Félszegen elmosolyodik. Hazaküldtek a minisztertanácsból. A homlokomat, a pulzusomat tapogatták, és hazaküldtek. Hazavezettek. Én nem akartam jönni. Ezért vezettek. És küldtek Balogh doktorért. Ez a Balogh nem olyan jó orvos, mint Mayer volt. Hova tűnt Mayer? Persze, én küldtem el, Baloghot ajánlották helyette. Nem kellett volna, Mayerben job29