Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma - III)
séges lehet a szíve. (Hosszú szünet, majd csendesen.) Milyen igazságtalan vagyok Cres- cence-szal és a fiaimmal szemben. Örülnöm kellene annak, hogy a szervezetem egészséges. (Felnevet.) Ez a Balogh doktor! Néhány hónapos kikapcsolódást ajánl az efféle rosszullétek ellen, agyam pihentetését! Hát ez nagyon jó! Most egyetlen napba tíz év sűrűsödik, s én ilyen helyzetben utazgassak, szórakozgassak, „kapcsolódjak ki” a nemzetem élethalálharcából. Tovább kacag. Lassan elsötétedik a szín. A felerősödő fényben a szín előterében áll. Komoran. Crescence-ot sikerült rávennem, hogy utazzon Cenkre a gyermekekkel. Nehéz volt, hisztériás rohamot kapott, zokogott, sikoltozott, ordította, hogy velem akar meghalni. Végül megfogadtam neki, hogy néhány hét múlva követem. Hamis fogadalmam hatott. Végül is elhitte, hogy képes lennék az ország legnehezebb helyzetében a cenki semmittevésbe menekülni. (Ingerült nevetéssel.) Még valaki elhitte. Kossuth Lajos miniszter- társam. Ilyesmit mert kijelenteni a jelenlétemben a mai minisztertanácsi értekezleten: Figyeltetnünk kellene azokat, akik családjukat elmenekítik. Majd így: ellenségek-e ezek, vagy csak félnek? így ember még engem nem sértett meg, de erőt vettem magamon, és nem hívtam ki párbajra. Dühöm csillapítására a Dunához mentem, és átúsztam. Minden nehézség nélkül átúsztam, még el se fáradtam igazán, jó próba volt ez arra is, hogy legutolsó rohamomat se szervi betegség váltotta ki. (Ismét felnevet.) Kossuth azért túlságosan is biztos benne, hogy nem hívom ki párbajra. Csak félreérti, hogy miért. Azt hiszi, hogy imádóitól való féltemben. Pedig az igazi ok sokkal hízelgőbb Kossuthra nézve: őt tartom most a legnélkülözhetetlenebb magyar államférfiúnak, most, függetlenségi háborúnk előestéjén. (Rövid szünet, majd csendesen.) Batthyány sajnos egyre szótlanabb, egyre borúlátóbb. Hozzám képest persze még ő is optimista. Néhány nap múlva ismét sor kerül az utolsó lánc kifeszítésére. Ha sikerül ... ha megérjük, akkor meg vagyunk mentve. (Hosszabb szünet után csendesen.) Legfelelősebb vagyok mindazért, ami történt, történik, történni fog. (Felnevet.) Suttogják, hogy merényletet terveznek ellenem. Ó, nem adatik ez meg nekem. Nekem bűnhődnöm kell. (Szünet; töpreng.) Talán megadatik csatatéren elesnem? A honvédség kiképzését komolyan veszik. A város határa tele kézifegyverrel és ágyúkkal gyakorlatozó fiatalokkal. Egy év békesség, és olyan erősekké válhatnánk, hogy ötvenszázalékos esélyünk lenne a győzelemre. (Legyint.) Egy év haladék. (Szünet.) Nagyon hiányzanak Crescence és a gyermekek. Nincs kedvem hazajönni. Hazajönni? Rendszerint éjféltájt szabadulok a minisztertanácsból. Fáradtan jövök haza, és nem tudok aludni. Ezt jelenti nekem az otthon. Leül egy karosszékbe, fázósan összehúzódik. Kállay Ödön is reámtámadt, hogy a Hitel írója nem hagyhatja magára nemzetét. Kinek áll érdekében terjeszteni, hogy én nemzetemet sorsára akarom hagyni? Vagy az zavarta meg őket, hogy Crescence-ot és a gyermekeket elküldtem Cenkre? (Ingerülten.) Mit akarnának, Kossuth is, ez a Kállay is? Hogy a családomat túsznak ajánljam fel! Hogy én vagyok a Legfelelősebb, arra engem nem kell figyelmeztetni! (Hosszabb ideig ül mozdulatlanul, majd ásít; örömmel.) Micsoda csodálatos érzés. Álmos vagyok. Három álmatlan éjszaka után, végre! Nem merek felkelni a székből, a díványig sem merek menni, nemhogy a hálószobámba, elriasztanám az álmomat. Aludni . . . Holnap frissnek kell lennem. Holnap ismét a honvédelemről lesz szó. (Hosszú szünetekkel.) Ha egy év állna rendelkezésemre, átvenném a honvédelem irányítását. . . Újoncozás ... Fegyver- gyártás ... Fegyvervásárlás. (Hosszabb szünet után, már-már félálomban.) Kilátástalan helyzetbe sodortam a nemzetet. . . Inkább meg kellett volna maradnom .. . huszár- kapitánynak . . . Vagy párbajban . . . inkább magamat főbe . . . 27
