Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - SZEMLE - Cs. Varga István: Kalász László: Mintha rögtön meghalnék

SZEMLE

KALÁSZ LÁSZLÓ: MINTHA RÖGTÖN MEGHALNÉK

Mintha rögtön meghalnék címmel jelent meg Kalász László ötödik verskötete a Magvető Kiadónál. Az ötvenedik születésnapját ünneplő költő eddigi öt verskötete az alábbi időrendben látott napvilágot: 1967-ben jelent meg a Szánj meg idő, 1970-ben a Parttól partig, 1973-ban a Hol vagy jövendő, 1975-ben a Ne dűts ki szél és most, 1983-ban a Mintha rögtön meghalnék. A dátumok is mutatják: Kalász folyamatosan termő költő, alapélményei „évelők”, nem „egynyáriak”. Versművészetéért méltán kapott elismerést: 1973-ban Nagy Lászlóval együtt vehette át Győrben a Radnóti-díjat, majd 1975-ben József Attila-díjjal jutalmazták munkásságát.

Osztatlan szeretet nyilvánul meg iránta szerte az országban. Nála nem különül el szülőföld, lakóhely és munkahely. A „kies Bódva-völgyét” ő rajzolta rá elsőként a magyar irodalom térképére. Elhivatott ember, költőnek és pedagógusnak elhivatott, akit puritán emberség, szívós meggyőződés köt a szülőtájhoz, a választott létformához.

Új verskötete is meggyőzően bizonyítja: számára változatlanul megtartó erő a családi kötelék. A szülői szeretetet fiúi szeretettel, a hitvesi gondvállaló hűséget férfiúi szerelemmel viszonozza. Szüleiről írta korábban:

Engem talán csak álmaim szeretnek anyám, apám is társai ezeknek s ha útjaimon olykor elbukom ők riogatnak tovább az úton esett sorsukkal védelmemre kelnek ...

Ez a meghitt, bensőséges hang folytatódik az apa-versekben, a verses anyaképekben. Az édesapa alakjához köti a tavaszi újulást, a rügybontást is; létét-jelenlétét szinte mitikus erejűnek érzi: és rügy is attól lett a fán hogy még hajlik a Föld felett az ég alatt édesapám.

(Tavasz lesz)

Életét mederbe vezető, a szülőföldön lehorgonyzó, otthont teremtő hitestársáról írja: „nem lennék, ha nem szeretnélek”. A feleség gondja fűteni, melegen tartani a benti világot, hogy fűtse a kinti világot a létszerelem:

Nézlek

az égen csillagok villódzással vernek ki téged csillaggá vált alakod melegíti a Mindenséget

(Nézlek)

A születésnapi köszöntés verses szavaiban korábbi motívumok újuló jelentéseire figyelhetünk:

Amikor

színt vált a levél:

színekké változik a szél . . . gondokkal traktál október .. . s köszöntelek oktató szóval születésnapod reggelén

(Amikor)

A családi körkép a három gyerekkel együtt teljes: „ülj asszonyom az ölembe . .. három gyerek hozz poharat (...) három gyerek szaladoz- zál”: bort, keserű sört és körülgyöngyöző álmot hozzál.

Kalász hangja kötetről kötetre keményedik, látásmódja illúziótlanná vált. Kiteljesedik képteremtő tehetsége, intenzívebb lett versformáló ereje. Költészetének gazdagító alapforrása a szülőföld. Kevesen őriznek ekkora hűséget szülőföldjük iránt, és kevesen tudják viszonozni mindazt, amit a szülőföld örökül adott, mint Kalász László. Egy falusi tanító teljes életet élhet Szalonnán is, de az már ritka érdem, hogy Kalász László költőként Szalonnán tudja mérsékelni a környezet lefokozott szellemi életének veszélyeit. A falu világa élményekkel, természet- és emberközelségekkel kárpótolja a hiányzó szellemi inspirációkért, sugallatokért, a pezsgő szellemi életért.

Kalászt hívták sokfelé, mégis Szalonnán maradt. Pedig vonzották őt is a „Jeszenyin-kék távolok”. Még azt sem tette, amihez joga lett volna: nem csikarta ki azokat a lehetőségeket, amelyek birtokában naponta gondtalanul élhetett volna a költői önépítkezésnek. Embersége, szívós meggyőződése köti a szülőtájhoz. A kötelességtudat, a morális tartás példaképeinek vonzásában itt alakította ki valós helyzettudatát. Versei, indulatai ebből a „kőbordás életből” fakadnak. Ebben a választott világban nem az idill, hanem a küzdelmes munka teremt otthonlétet. Szegény világ ez, köves, nehezen művelhető kevéske termőfölddel a méltán híres természeti szépségek (Jósvafő, Aggtelek, Szögliget) ellenére is. Sóhajt fakaszt a felismerés: „micsoda világ burjánzik e szerelmes tájban”. Egymást élteti szülőtáj és költője. Felesel az egyéni lemondás és a közösségi remény: „e szerelmes szülőföld elveszejt már engem” — és a hűség reményelve — „de ez a szél / de ez a domb / meg ez az ér / megmarad”.

Ciklusai, kötetei nemcsak tematikusán, de a látásmódot tekintve is szerves egészet képeznek, művészi tükörképei a pedagógus költő életének, változó évgyűrűinek. Nem zenekari zengés, nem asszociációs zuhatag, hanem a szólóhangszer magánritmusa jellemzi Kalász líráját. Egyéni, ere87