Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Urbán Terézia: Öregek szociális otthonban

URBÁN TERÉZIA

ÖREGEK SZOCIÁLIS OTTHONBAN

„A legnagyobb árnyék társadalmunkban a tanyán élő öregek ügye”.

Dr. Romány Pál

A TANYA FOGLYAI

Két testvér, H. Erzsébet és Ferenc közel egy éve a Lajosmizsén működő szociális otthon közösségéhez tartozik. Sok töprengés után adták meg magukat a sorsnak. Kényszerű megoldásként költöztek be, mint az itt élők közül legtöbben. Az ismeretlen jövőtől való félelmüket tetőzte az is, hogy a ruháik közül előkerült egy pár liszteszacskó megtöltve pénzzel. Nagy rábeszélés után sikerült a pénztárba levinni és összeszámolni a dohos papírcsomagok tartalmát. Több mint kétszázezer forint került elő. Kérdezgettük a két öreget, tudják-e, hogy mennyi pénzük van? Erzsi néni végül is elmondta, hogy próbálták megszámolni, de nem sikerült, valahol mindig tévesztettek. Ők 50—60 ezer forintnyi megtakarításra gondoltak. Megadóan tűrték, hogy a pénzükkel együtt az OTP-be vigyük őket. Próbáltuk meggyőzni a két idős embert, hogy a takarékkönyvben biztonságban lesz a vagyonuk. Riadt tekintetükből kiolvashattuk, hogy kifosztva, meglopva érzik magukat. Szavukat sem lehetett venni napokig. Bizalmatlanságuk lassan oldódott, miután megbizonyosodtak arról, hogy a betétkönyv is érték, akkor vesznek belőle ki pénzt, amikor akarnak. Az idő múlásával lassan oldódott bennük a félelem és kezdtek figyelni a társaikra is. Ismerkedtek, beszélgettek, megbarátkoztak a környezetükben élőkkel. Beszélgetéseim alkalmával megismertem múltjukat, a homokhoz kötött életük tragédiája bontakozott ki előttem.

— Megöregedtünk és a betegség is gyakrabban keresett meg minket. Nem volt mit tenni, el kellett hagyni a tanyát. Már kilenc hónapja, hogy végleg bezártuk és hátat fordítottunk a háznak. Nehéz, nagyon nehéz volt otthagyni a portát! Tudja nagyon régóta lakunkabban a házban. Még nagyapánk vette úgy 1850 körül, amikor Jászberényből ideköltözött. Jó formájú tanya az még mindig. A mi gémeskutunk vize volt a legjobb a környéken. Azóta már biztos be is omlott, nincs aki gondozza. A ház milyen volt? — kérdezem. „Vályogból épült, mint itt a környéken a legtöbb. A szoba, a konyha és a kamra is földes volt. Az ólak és az istálló mindig rendben voltak, míg erővel bírtuk.”

— Volt-e a tanyán W. C? — kérdeztem, mert a felsorolásból kimaradt. „Arra nekünk nem volt szükségünk. Mindig volt hová járni.” Tudom, hogy a környékükön sok tanyába bevezették a villanyt, de náluk nem volt. „Megvoltunk mi anélkül is, megtette arra a kis időre a lámpa is.” — S legyint hozzá Erzsi néni, ezzel is jelezve, hogy a villany számukra nem volt fontos dolog.

„Sokalltuka 8000,— Ft-ot —folytatja Feri bácsi — amit a vezeték költségeihez be kellett volna fizetni. Nem hiányzott nekünk semmi ott a tanyán, ma is ott élnénk, ha a betegség be nem hajt minket. így is vagy négy évig gondolkodtunk, hogy mitévők legyünk. Messzi volt a bolt meg az orvos, és ez volt talán a legnagyobb baj. Meg hát féltünk is ott kint egyedül. Közelben nem lakott szomszéd, aki baj esetén segíthetett volna rajtunk. Tudja, sokszor hall az ember olyanokról, hogy a tanyán élő öregeket kifosztják a csavargók. Nehezen indultunk el, de most már jó, hogy itt vagyunk. A koszt is jó, a szobánk kényelmes, kedvünk szerint élünk.”

A szót szeretném visszaterelgetni a régmúltba, gyermekkoruk és ifjúságuk idejéről érdeklődöm. Az emlékezés újabb fonalát felvéve már mesélik is együtt a sorsuk alakulá68