Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: A tanyai gazdálkodás és életmód lajosmizsei tapasztalatai

tanulmányozni. Különösen egy kunszentmártoni maszek kertész házatája váltott ki bennük nagy elismerést, amint a paradicsomfák szinte nyomták kifelé a fóliát.

Már az úton hazafelé elhatározták, ők is megpróbálkoznak... Mióta a bérlettől meg kellett válniuk, folyton azon töprengtek, hogyan lehetne kicsiny területről nagy pénzt levenni. Most hát itt volt a nagy alkalom. Hazaérve megkezdték az előkészületeket. Majd vettek egy fűrészpor-tüzelésű kazánt, mivel az látszott akkor a legolcsóbb üzeműnek, hiszen a fú'részporhoz mázsánként tíz forintért lehetett hozzájutni. Meg Lajosmizsén már működtettek akkoriban egy-két ilyen szerkezetet.

Következő kora tavasszal retekkel próbálkoztak. Szépen sikerült, a pénz, amit addig beleöltek, egyszeriben visszatérült. Nekibuzdultak, s a következő télre még két másik kazánt állítottak be. Mindegyik kazánhoz egy-egy alagút tartozott, s volt már így összesen 800 négyzetméter fedett területük. Uborkát vetettek, de ezzel kicsit elkéstek, mert a kazánok nem adtak elég meleget, hiányzott róluk a szabályozó.

Megint előbbre kellett tehát lépni. A Nagykőrösi Állami Gazdaságban eladásra hirdettek meg egy olajtartályt és egy 324-es vasúti mozdonyt, mely utóbbi már évek óta csak kazánként szolgált. Erre volt szükségük Kolláréknak is. Sikerült az ósdi lokomo- tívot ócskavas áron megkapniuk, s a szállítást lebonyolítandó bérbe vették a vízgépészeti gyár trélerét. A fűrészporos kazánokon túladtak, miután a Kollár-tanya egy mozdonnyal gyarapodott. Az első télen Pusztavacsról hordták a fatuskót, hogy legyen mivel táplálni a tüzesgép feneketlen gyomrát. A tuskók előzetes szétverése azonban fölöttébb fárasztó munkának bizonyult. Ezért — újabb 25 ezer forint befektetésével — áttértek az olajtüzelésre. Az olajtartály beszerzése 28 ezer forintba került. Akkor még 2,20 forintért mérték a fűtőolaj literjét.

Újabb 500 négyzetméter fölé húztak fóliát. Vázat csináltak a fólia-csévéből, a fenyőerdő ritkítási anyagából. Mindjárt kezdetben tapasztalták: a favázon nem lehet jól kihúzni a fóliát. Paprika, paradicsom, uborka — ezek váltogatták egymást, s szerződést kötöttek a szakszövetkezettel, annak fejében is, hogy így 40 százalékos engedménnyel jutottak hozzá a fóliaponyvához. De ez az értékesítési mód sok-sok keserű tapasztalattal is járt: az átvevő egyoldalúan diktálta az árat, a szállítást 48 órával előbb kellett bejelenteni s akárhányszor előfordult, hogy e két teljes nap alatt „ejtették” az előre beígért árat.

Holott a „tanulópénzt” egyébként is meg kellett fizetni. A paradicsom palánták töveit egy este jól megszórták pétisóval, majd becsukták a szellőzőket, s reggelre az alsó levelek megpörkölődtek. De még mindig nem kaptak észbe, csak akkor — tehát jóvátehetetlenül későn —, amikor az egész lombozat leégett. A favázon egyhamar tönkrementek a fóliák; egyszer-másszor felkapta a szél, bevágta a két alagút közé. Volt olyan éjszaka, hogy húszezer forint értékű ponyva ment tönkre. Előfordult, hogy a horogfák is összetöredeztek a viharban. Egy ízben a november elején kipalántázott uborka ellen a fagy és a lisztharmat fogott össze.

Pár éve 3200 négyzetméter fedett területnél állapodtak meg. Könnyen lehetséges, s ezt már hajlandók Kollárék is belátni, a terület túlméretezett. Annak idején maguk sem gondolták, hogy a vállalkozással — jóval előbb a hivatalosan is meghirdetett vállalkozási korszaknál — belépnek egy ördögi körbe, amelyből, úgy tetszik, nem nagyon lehet kilépni. Egy adott ponton sikerült átváltaniuk az egyszeri újratermelésről a bővítettre, s valósággal belemámorosodtak: ami pénzt hozott a vállalkozás, azt sorra beruházták, hogy ezáltal a hasznot megsokszorozzák.

Vettek kis traktort, nagy traktort, 1,1 tonnás tehergépkocsit, s a jóég tudná felsorolni, hányféle felszerelést. Nem hiányzott a lelemény sem, rájöttek például, hogy a kiszuperált teherautók hűtői nagyszerű fűtőtestként funkcionálnak.

61