Forrás, 1983 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 11. szám - Kocsis István: Széchenyi István (monodráma II.)

számára, megfenyeget engem — miképpen mindenkit, ki elég hazafiatlan vele nem egy véleményen lenni — minden jelentős kérdésében —, hogy a nemzetnek a Pesti Hírlap által meghatározott, illetve meghatározandó rendeltetése teljesülni fog, velünk és általunk, ha nekünk is tetszik, de nélkülünk, sőt ellenünk, ha kell. (Tagoltan ismétel­geti. ) Velünk és általunk, de nélkülünk, sőt ellenünk, ha kell. (Ingerülten kiabálva.) Mi ez, ha nem öncélú, oktalan merénylet a nemzet haladást, fejlődést szorgalmazóinak egysége ellen?! Ha útját nem álljuk, a Pesti Hírlap szerkesztője pusztulásba vezetheti népünket: rögtönzéseivel oly mezőre csábítja, melyen a-tól z-ig minden le fog majd peregni: lelkesedéstől forradalomig, forradalomtól megtorlásig. Hiányzik ennek a földnek, hogy ismét vér öntözze?! Nem szenvedett ez a nép már eleget?! (Rövid szünet, majd csendesebben.) Figyelmedbe ajánlanám, vezércikkíró, bocsánat, cikkíró vezér úr, hogy a jelen helyzet a békés átalakulásnak kedvez: mert a kormány minket most már előrehaladásunkban gátolni nem tud, nem is akar gátolni, tehát most nincs szükség felbújtásra, szenvedélyek felszítására: mindennapi hangyamunkára van most szükség — megerősödésünk érdekében, s figyelmeztetlek arra is, hogy míg meg nem erősödtünk, a Habsburg-birodalomból való kiválását országunknak ne tervezgesd, ennek követelé­sére másokat se biztass, mert a birodalom területi épségét egyelőre nemcsak a Habs­burg császár, hanem a Romanov cár hadai is védelmezik. S hogy ezt soha el ne feledd, arra kérlek, szeretettel, ragaszd ki dolgozószobád falára a Szentszövetség 1815-ös alapokmányát és az 1833-as münchengretzi egyezmény azon szakaszait, melyekben a császár és a cár a Szentszövetség szellemében ismételten kötelezik magukat egymás megsegítésére külellenség és birodalmuk népei ellen, s melyekben leszögezik a beavat­kozás elvét, mely szerint minden hadaikat az ellen indítják, ki az 1815-ben meghúzott európai határokat és rendet bármily csekély mértékben módosítani akarná. Türelemre intelek hát, vezércikkírónk és vezérszónokunk, s ugyanakkor biztosítlak, hogy nekem magamnak nem áll szándékomban monopolizálni a magyar viszonyok megváltoztatásá­nak ügyét, de ezután is minden erőmből küzdeni fogok mindannak megvalósításáért, amit legutoljára a Stádium című könyvecském tizenkét törvényében célul tűztem ki. S mindezen kemény szavak után szeretettel köszöntelek mint harcostársat, hiszen vezércikkeid némelyikében gyönyörű szavakkal szálltál síkra ama tizenkét törvény egyikéért-másikáért — kár, hogy nem annyira okos, mint amennyire gyönyörű sza­vakkal ... Küzdjünk tehát egy csatasorban, ha lehet, alkotmányunk mindenkire való kiterjesztéséért, a közteherviselés bevezetéséért, a nemesi-főnemesi kiváltságok foko­zatos megszüntetéséért, közlekedési viszonyaink megjavításáért, nemzeti bank létesí­téséért, hatékony köznevelésért, méltó főváros ... Elhalványul, majd felerősödik a fény. Fel-alá járkál; gondterhelten. Félek, hogy képtelen leszek együttműködni Kossuth Lajossal. Önhibámból? Az ő hi­bájából? Együttműködésünk érdekében le kellene mondanom hírlapja ellen írott könyvem kiadásáról. Nem, ezt nem. Ha valakinek, akkor neki ugyancsak szüksége van bírálatra. Ha könyvemet nem adnám ki, elbízná magát. Válaszolni fog könyvemre, persze. Hiszem, hogy válaszában nem hamisítja meg gondolataimat. Ha méltányos lesz válasza, akkor vitánk alapja lehet együttműködésünknek. Félek, bevallom, hogy félek — félek, mint mindig is féltem, hogy nem értenek meg, hogy félremagyaráznak. Minden Kossuth-hivő ellenem fog támadni, én leszek az ország legnépszerűtlenebb embere. Mindegy. A Pesti Hírlap veszélyezteti mindazt, mit eddig elértünk. Nem várhatok addig, míg másvalaki felszólal ellene ... De a gunyoros címről, hogy Vezércikk, avagy vezérnek cikkei, lemondok... Kelet népe, ez lesz a legillőbb cím. (Hosszabb szünet.) Eldöntöttem, hogy megjelentetem a Kelet népét Kossuth Lajos Pesti Hírlapja ellen, s mintha a keresztfát vinném már vállamon — a Gellérthegyre. Rettenetesen súlyos 8

Next

/
Thumbnails
Contents