Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Kimeríthetetlen tartalék (Beszélgetés Vedres Ferenccel, a kiskunmajsai Jonathán Termelőszövetkezet elnökével)
megtermett 2—3000 vagon mindenféle gyümölcs, de ezek között volt a 2—300 vagonos igen értékes meggy is, főleg Kecel térségében. Mindez igen jelentős tétel, melynek az addiginél jobb hasznosítása foglalkoztatott. Rájöttem, hogy csak a vertikálisan fejlesztett, a termelés, feldolgozás és kereskedelem egységét megvalósító szövetkezeti mozgalom az életképes. Unos-untalan hangoztattam, hogy a kisüzemi termelésnek is csak a nagyüzemi feldolgozó bázisok lehetnek hasznára. Ehhez viszont kooperáció, összefogás szükséges. Úgy látom, hogy a szakszövetkezeti mozgalom ezen a ponton feneklett meg kissé; a kooperálás manapság is inkább csak az export értékesítésében nyilvánul meg. A Kiskőrös környéki szakszövetkezeti térségben létrejött ugyan három komoly feldolgozó bázis, de ezek is csak egy-egy szakszövetkezet birtokában fejtik ki tevékenységüket. Kiskőrösön a másik nagy felismerés az volt, hogy folyamatos üzemgazdasági elemzés nélkül egyre kevésbé lehetnek meg a szakszövetkezetek. Találkoztam naponta a szövetkezeti vezetőkkel, mondjuk már a szőlőtelepítési kampány idején is, s a kapott információk alapján eltűnődtem; egy-egy munkafajtának tökéletesen azonos feltételek mellett is miért eltérő a költsége. Egyik helyen egy forint egy simavessző eltelepítése, a másik helyen három. Szó sincs arról, hogy bárki is csalna! Ilyenkor aztán a lehető legapróbb elemeire kellett bontani a munkafolyamatot, s így követni végig a költségek alakulását. Sziszifuszinak tetsző volt ez a munka, megérte mégis, mert minden esetben a munkaszervezés megoldatlanságaira derített fényt. Megoldottuk azt is, hogy az elemzéseket sokszorosításban folyamatosan közreadjuk, s a belső üzemszervezés fokról-fokra fegyelmezettebbé vált. — Most hány éves vagy? — Ötvenkilenc ... — Remélhetőleg még nem készülsz nyugdíjba menni. — De igen! Itt vannak a saját nevelésű fiatalok. Hadd jussanak ők is térhez. No azért a majsaiaktól nem akarok elszakadni. Ha már ötvenkilenc évig nem sikerült. — Úgy látod, hogy ifjabbkori álmaid megvalósultak? — Amit látsz itt nálunk, a hajdani legvérmesebb reményeket is körözi. — Akkor nyilván elégedett vagy. — Nem. A gazdálkodás még mindig nincs a lehetőségek optimális szintjén. — Mikor lesz? — Talán soha. Mivelhogy a lehetőségek is folyton bővülnek, tágulnak. — Mindig csak másokért dolgoztál vagy olykor magadért is? — Voltam olyan önző, hogy amikor a közösségen próbáltam lendíteni, akkor is mindig a saját törekvéseimet, elképzeléseimet éltem ki, azokat valósítgattam. — Élted tehát nincs híjával az önmegvalósításnak. — Úgy érzem, nincs. Mindkét fiam dolgozik, van már két szép unoka is, a feleségem itt Majsán aktív munkása a közéletnek és a népművelésnek. — Anyagiak? — Amit ma az országban fizetés formájában lehet kapni, abban alighanem az első vonalban vagyok. De takarékbetétkönyvem most sincs, mint ahogy soha nem is volt. Igaz, a feleségem családi örökségeként egykor ránk maradt és államosított háznak a felét visszavásároltuk, s amikor félig már összedőlt, hozzáfogtunk a tatarozásához. No így lett lakásunk. És keresetünknek örökös költőhelye. Egy idő óta van autónk is. Ez minden, amit fel tudok mutatni. A többit, javaslom, nézzük meg együtt... Amikor Vedres Ferenc határjárásra invitál, már tudom, hogy a beszélgetés hátralévő részében nem leszek képes letéríteni a szakszövetkezeti „vágányról”. Az utóbbi alig 55
