Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Hatvani Dániel: Kimeríthetetlen tartalék (Beszélgetés Vedres Ferenccel, a kiskunmajsai Jonathán Termelőszövetkezet elnökével)

emberre, ki mindenféle mellékutakon közlekedett, s némi könyörgés után fölkarolt bennünket, eljutottunk a tanyájukra, éjszakai szállást, s előbb pompás vacsorát kaptunk: csülkös bablevest, házi sütésű fehér kenyeret. A következő éjszakát Inárcs- Kakucson egy uradalomban töltöttük, ahol egy fiatal szovjet tiszt dokumenttel is ellátott. Húsz-harminc orosz szót tudtam már akkor. Innen ugyancsak mellékutakon jutottunk el Kecskemétre, ahol már közlekedett Majsa felé a kisvonat. Nem tudhattam, hogy otthon milyen a helyzet, ezért vittem magammal egy csajka babot. Apám azonban a szalmakazal mögötti rejtett zughoz vezetett, ahol fölakasztva csün- göttek a korábban levágott disznó részei: sonkák, szalonnák, kolbászok.

Odahaza az ágyamba be volt kvártélyozva egy Vaszil Lesenkó nevű ukrán katona — alakulatuk pihenőtartalékban volt — s más megoldás nem lévén, egy hónapig egy ágyban aludtunk. Összebarátkoztunk; sírt, zokogott, amikor tovább kellett vonulnia. Címünket noha magával vitte, életjelt nem adott magáról többé.

— Megkerestem a Kommunista Párt helyi szervezetét, ahol rámbízták a demokratikus ifjúsági szervezet megalakítását és a falusi szövetkezés elvi kereteinek a kidolgozását. Belevágtam mindkettőbe, ám izgatott az is, mi van Pesten, ezért már márciusban visszamentem, jelentkeztem egykori munkahelyemen, ott azonban semmi remény nem volt arra, hogy valami értelmes tevékenység kezdődjék el. Beszéltem a tulajjal, már éppen készülődtek tengerentúlra, Chilébe, s nekem is felajánlották: menjek velük, útiköltségemet fizetik. Úgy gondoltam azonban, hogy nekem Dél- Amerikában nincsen semmi dolgom.

Még ugyancsak ebben az évben hírül vettem, hogy fiatal szakembereket, diplomásokat toboroznak az angolok Egyiptomba. Volt egy barátom, aki kiment; később semmi hírt nem hallottam felőle. Az izraeli csábítás valamivel később volt, erről már szóltam.

jelentkeztem az egyetemen, itt legfőbb stúdiummá átmenetileg a romeltakarítás vált. Voltaképp Pesten is az foglalkoztatott: miként lehetne falusi szövetkezetét alapítani. Kapcsolatba léptem a HANGYA vezetőivel, s rajtuk keresztül a Kommunista Párt kilencedik kerületi bizottságával, melynek következménye az lett, hogy májusban beléptem a Lónyai utcában székelő alapszervezetbe. Megbíztak a szövetkezeti mozgalom beindításához szükséges alapszabály elkészítésével; mintaként nem állt rendelkezésemre más, mint amivel főiskolai és egyetemi hallgatóként alkalmam volt megismerkedni, közben kidolgoztam a kiskunmajsai dolgozók szövetkezetének az alapszabályát, tanulmányokat, faliújságcikkeket írogattam a feketézésről, a korrupcióról, a nyilasok helyfoglalásairól.

Kiskunmajsán, amikor 1945 júniusában meghirdettem a szövetkezeti mozgalmat, ahhoz több mint négyszázan csatlakoztak. Teljesen saját erőnkre voltunk utalva, a Kommunista Párttól is csak elvi támogatást kaptunk; megválasztottak a szövetkezet ügyvezetőjének. Elsősorban a stabil pénz, a forint megjelenéséig töltött be a szövetkezet nélkülözhetetlen szerepet, egy rossz teherautóval hordtuk Csepelre a mezőgazdasági terményeket, melyek fejében ipari árukat hoztunk, olyanokat, melyekre az itteni lakosságnak volt halaszthatatlan szüksége. Kissé sarkítva azt mondhatnám, hogy a szövetkezet megszervezte a korszerű cserekereskedelmet.

Legjobb tudomásom szerint ilyenfajta szövetkezésre abban az időben Kiskunfélegyházán és Kecskeméten is sor került.

A sok gondért, nehézségért kárpótolt a megélénkülő ifjúsági élet. Sikerült átmenteni a MAD!SZ-ba a volt leventezenekart. Felejthetetlen számomra az 1945-ös május 1-i ünnepség itt Kiskunmajsán, amikor is én tartottam az ünnepi beszédet. Egyszerre

51