Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Sulyok Katalin: Tatarozgatunk
Hála tehát a 78-as szemléletváltozásnak, mi is megkaptuk a 100 000 forintot. Mégpedig, az OTP meghatározása szerint: házilagos kivitelezésre. Ami azt jelenti, hogy a tatarozni szándékozótól kérnek egy részletes költségvetést, amelyet a Kisiparosok Építőipari Egységárgyűjteményének alapján kell összeállítani, az elvégzendő munkák felsorolásával, az Egységárgyú'jtemény tételszámának feltüntetésével. Az egységárak magukban foglalják a felhasználandó építőanyagok árát, a fuvar- költséget és a munkadíjat. (A fent említett könyv 1976-ban jelent meg, azóta a valóságban minden többe kerül, de ez más kérdés.) Ha az OTP elfogadja a költségvetést, a munkálatokat a család is elvégezheti. Nem kell számla, igazolás, a lényeg, hogy a költségvetésben felsoroltakat megcsinálják. A kölcsön folyósításának előfeltétele: a tatarozni, korszerűsíteni szándékozó bizonyos készpénzzel rendelkezzék, és azt el- költse, illetve, annyi értékű munkát elvégezzen. Esetünkben ez 57 ezer forint volt. Ennek elköltése után — azonnal és folyamatosan — részletenként folyósította az összeget, a teljes költség 80 százalékáig. A fennmaradó húsz százalékot pedig a munkálatok befejezése után. Előnyös helyzetben Családunkban nincs kőműves. Se villanyszerelő. Se vízvezeték-szerelő. Mi, két újságíró legfeljebb a segédmunkákhoz értünk. Csak a tedd ide, vidd odébb, fogd meg munkákra vagyunk alkalmasak. Tehát szakember kell. Már a költségvetés elkészítéséhez is. Megbízható szakembert találni pedig manapság nagyon nehéz. A nagy építkezési lázban — immár két évtizede — devalválódott a mesterek tekintélye, s oda lett szavahihetőségük is. Perek hosszú sora, idegösszeroppanások, infarktus, hogy csak ismerőseim tatarozási, korszerűsítési, építkezési munkálatait említsem. Előlegbe kért súlyos tízezrek, anyagra adott húsz-harmincezer forintok, aztán se pénz, se munka; a mestert legközelebb csak a bíróságon látták. Be nem tartott határidők, csapnivaló minőség kíséri az építőipari munkákat szerte az országban. Hát akkor nem vagyunk mi szerencsés helyzetben? Megbízható, becsületes mesterek laknak a faluban Harmadik szomszédunk kőműves. A ház hátsó falának bepuco- lásához, a garázs építéséhez őt hívtuk annak idején. A vízvezeték-szerelő velünk szemben lakik. Naponta kétszer találkozunk. A villanyszerelő a szomszéd utcában él. Az eddigi javításokhoz, a hidrofor bekötéséhez is őt hívtuk. Intelligens, megbízható, jó szakember mind. Ezek közül egyik se fog meglógni a pénzünkkel, nem végezhetnek rossz munkát, nem hitegethetnek, hiszen naponta találkozunk velük, a feleségükkel, az anyjukkal, az anyósukkal. Ismeri őket egy egész falu. Nekik adniuk kell a becsületükre. Még februárban, amikor a költségvetés elkészítésére megkértük őket, megmondtuk, nyáron szeretnénk tatarozni. A kőműves azt válaszolta: rengeteg a munkája, augusztus vége előtt nem ér rá. Ha nekünk ez az időpont késő, keressünk mást. Ragaszkodtunk hozzá, őt is, munkáját is ismerjük. Akkor legyen augusztus. (Mivel a többi mester munkája az övének a függvénye, a többiek is csak akkor jöhetnek.) Megnyugodva töltöttük a tavaszt, a nyarat. Augusztus közepén egy este átjött a kőműves. Anyaghiány miatt az előző munkájánál két hetet csúszott, csak szeptember első napjaiban kezdhet nálunk. Jó lesz ez, vagy tegyük el jövőre? Nem akartuk eltenni jövőre. Szeptember elején újra jött: csak két hét múlva... Szeptember végén: újabb két hét. Nehogy mi legyünk az akadálya a munka elkezdésének, már szeptember elsején 35
