Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Tóth István: Négysorosok (versciklus)
TÓTH ISTVÁN NÉGYSOROSOK 1. LÁTOGATÓ 6. AZ ÉLET FELÉN TÚL Nem nyit rám ajtót senki sem a hófedte Somostetőn. De szürkésen és csendesen a nappal hozzám is bejön. Rég túljutottam az élet felén; tudják, hogy hol jártam, mit írtam. De hogy emberül alig bírtam — azt nem tudom, csak én. 2. HÉTFŐ REGGEL 7. TEMETŐ A szürkés fény szobámon átjön, és akár szótlan bejárónőm — míg észrevétlen áthalad — törölgeti a tárgyakat. Ott vannak, akik nincsenek. Példájuk vélünk incseleg, hogy melyik út vezet oda, ahonnan nincs út sehova. 3. FELKELEK 8. GYERMEKEK AZ ÚTON Felkelek, hogy a nap leszálljon mellém, hogy fákkal beszéljek a vakok nyelvén, s hogy macskám, e szótlan tökéletesség, talányos szfinksz-múltjára emlékezzék. Az úton futó gyermeklábak felvernek nyugvó porszemet. Mindben egy-egy eltűnt világnak súlytalan foszlánya lebeg. 4. NOÉ 9. MEDDŐ JELEK Nézd, Noé, vége lett az éjözönnek. Eszméid, mint hajnali madarak, a nap lombjai közé szállónak. S majd egy-egy simításra visszajönnek. Skripek Julcsa, kit a görbedi szűzföld szűzen evett meg, sírodon mennyi virágtalan fű nőtt — meddő jeleknek. 5. MEGOSZTVA 10. KUVIK Agyamban napok-éjek kergetőznek. Többet élek a megszokottnál. Magával vitt, és itt hagyott az ősznek ez a halott nyár. Mit kuvikolsz a téli éjben, hol ősz óta nincs egy egér sem? Lidérc vagy-e, boszorkány táplál? Vagy üzentek, hogy ide szálltál? 21
