Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 10. szám - Gion Nándor: Sortűz egy fekete bivalyért (regényrészlet)

— Persze, hogy megdöglenek — hagyta rá Szivei Sanyi. — De ha Novák tanárnő vigyázna rá . ..

— Nem szereti az állatokat — mondta Virág Péter.

— Kár. Pedig nagyon szép kismacskák. Az egyik olyan, mint egy kis róka. Pontosan olyan a szőre.

Burai J. felugrott a korlátról, mint akit vesén rúgtak. Alig tudott beszélni.

— Gondolod, hogy ... Gondolod . . .

— Persze — vigyorgott kajánul Szivei Sanyi. — A Szelíd Róka az apjuk.

— Szükségem van arra a kismacskára, ha olyan ... — dohogott Burai J. — Szóval, szerezd meg. Okvetlenül szerezd meg nekem.

Szivei Sanyi a fejét rázta.

— Nem. Az ilyen macska balszerencsét hoz.

— Szerezd meg nekem — könyörgött Burai J. — Én felnevelném . . .

Ekkor begördült a térre Fekete Péter a hintón. Ő sem hiányzott ezúttal túlságosan, az utóbbi negyedórában legalább megfeledkeztünk a haldokló fekete bivalyról. Dehát Fekete Péter itt volt, majdnem egynapos késéssel érkezett vissza a V.-i kórházból, bizonyára sokáig tartottak azok a vizsgálatok, amelyekre jobb lett volna, ha el sem megy. Burai J. elhallgatott. Fekete Péter most is büszkén feszített az ülésen, a két szép ló is büszkén magasra emelte a fejét. Fekete Péter szélesen vigyorgott, sohasem láttam még ilyen jókedvűnek. Megállt előttünk, és intett a cifra nyelű ostorral.

— Szálljatok fel!

Burai J., Szivei Sanyi és én felugrottunk a hintóra. Nem tudom, hogy miért igyekeztünk annyira, hiszen egyikünk sem kívánt a téglagyár közelébe menni. Tudtuk, hogy mi van ott. De Fekete Péter olyan jókedvűen mosolygott, és olyan gyönyörű volt a hintó. A lovak elindultak szépen lépésben, mi pedig kihúztuk a derekunkat. Hodo- nicki Oszkárék irigykedve bámultak utánunk. Ha tudták volna, hogy mit irigyelnek!

Bár meg kell hagyni, hogy amikor már ott ültünk Fekete Péter mögött, majdnem felvidultunk, legalábbis egy rövid időre. Furcsa érzés volt. Akkor éreztem, hogy milyen remek dolog egy gyönyörű hintón utazni, ha azt két jóvérű ló húzza. Az ember valahogy megszépül ettől, és a magasból néz az egész világra, a világ meg kicsi lesz, és elég koszos. Egy ilyen hintón és ilyen lovakkal még temetésre is szinte jókedvűen megy az ember. De ahova mi mentünk, ott talán még egy igazi temetésnél is rosszabb dolgok vártak ránk. Az alattunk járókelő emberek ezt nem sejthették, és majdnem meg- süvegeltek bennünket.

Fekete Péter villogtatta a fogait, pattintott az ostorral és azt mondta:

— Nincs semmi bajom. A kórházban megvizsgáltak minden létező szerkentyűvel és megállapították, hogy nem vagyok beteg.

— Es a köhögés? — kérdeztem.

— Allergia — mondta Fekete Péter.

— Mi az, hogy allergia! — kérdezte Szivei Sanyi.

— Nem betegség. Valamitől berzenkedik a szervezetem.

— Mitől? — kérdeztem.

— Nem tudom. Ezt nehéz megállapítani, még azokkal a szerkentyűkkel is. De nem is érdekel, Az a fontos, hogy nem vagyok beteg. A köhögés meg elmúlik két pohárka pálinkától. Ha pedig megtalálom Schank Frigyes barackpálinkáját, soha életemben nem fogok köhögni.

— Jól elrejtették azt a pálinkát — mondta Szivei Sanyi.

— Akkor is meg fogom találni — mondta Fekete Péter.

— Persze, hogy meg fogja találni — hagytam rá. Mert lassan kezdtünk már ki15