Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - MŰHELY - 50 éve jelent meg a Tanú első száma - Grezsa Ferenc: A Tanútól az „új Tanú”-ig

kum gyökere. A pápa „szent hite és démoni elfogultsága” még egységben tudja, ami később különválik: a katolicizmus egyetemességét, a protestantizmus ésszerű és puritán erkölcsét, a szocializmus demokratikus gondolkodását; miként Németh László enciklopédizmusa is. A nagy és tágas szenvedély azonban lángeszű korlátoltságba szövődik, így az V. felvonás méltán híres, lírai hevületé' gyónás jelenete egyszerre lesz önigazolás és önbírálat. VII. Gergely alakjában is a „mélymagyarság” embermodellje készül, akiben a hős belefull, elvész a szörnyetegben. A Medve utcai polgári az analízis hattyúdala, boldog lebegés irodalom és tudomány határán. A minőségmunka huizin- gai játéka, önfeledtsége. Sokféle tudás kapcsolata: iskolatörténet, a szülővilág szociográfiája, fejlődéslélektan, értelmiségvizsgálat és pedagógia egyszerre, anélkül azonban, hogy a gondolatmenet tüneményes egysége a varratokról bárhol is árulkodna. Az alkattani érdeklődés benne — a jövőre utalóan — nevelői ambíciókkal telítődik. A Kisebbségben egyes fejezetei, például a Budapest megmagyarosodásáról szóló, az iskola mikroszociológiájából születnek. A regény is a Tanú palinódiája, visszaéneklése és elsiratása, de áttételesebben, közvetettebben. A bogárdi gyermekkor idillje, az elvesztett Éden fájdalmasan szép prehistóriai mítosza egyúttal szinonimája is ama szertefoszlott boldog lélekállapotnak, amelyben a Tanú készült.

A Tanú története nélkül tehát a Kisebbségben ember- és sorslátása se érthető. A Tanú benne rekedt önmagában: nem igazságain bukott el, hanem a közönyön, mely körülvette. Bizonyossá vált, hogy a sziget nem öntheti el a tengert. írójának rá kellett döbbennie, hogy a mozgalomnak csak belső szándéka szerint stratégája, valójában kényszerű és magára hagyott emigránsa. A Tanú csak testvérlapok közegében (mint amilyen a Válasz, az Apolló), a mozgalom belső körén élhetett, sorsa egybe volt kötve a népi írói táboréval. A Kisebbségben pszichológiai igazsága, tévedéseinél mélyebben, az alkotói közérzetben bontakozó mondandója a Tanú kudarcából tudatosodó sorspanasz: a mű szükségképpen betokolódik, nem válhat életté, a közösség vallásává, a nemzeti tudat elemévé, ha kemény csonthéját nem pattintja föl az idő. A kisebbség- ben-metafora — mint a „mélymagyarság” mítosza — az emigráns lét általánosítása. A „visszametszés” programja tulajdonképp a környezetükből kiszakadt alkotásokat kapcsolná vissza a kultúra áramkörébe: hogyne csak művek legyenek, hanem „flui- dum” is, egy korszak szellemi kötőanyaga. A kirekesztésnél fontosabb benne a megele- venítés törekvése. Amit Németh László a Kisebbségben című munkájában tünetként konstatál: hogy a kiválóság — messzenéző eszméi okán — magányra ítéltetik, arra a Szekfű-tanulmány — átírva a mitológiát a fogalmi gondolkodás nyelvére — históriai magyarázatot ad. Sőt mintha korrigálná is: a jelenséget már nem a felületes asszimiláció kórképével indokolja, hanem „zsákutcás” történelmünkkel. Az „új Tanú” kelet-európai koncepciója is csak a Tanú Európa-teóriájából érthető. A perspektívaváltás csak sorsunkat láttatja beszűkülőnek, aspirációinkat nem. A magyarság —Németh felfogása szerint — Kelet-Európán át része csak Európának.

Az esszé nemcsak a gondolatoknak a bölcsője, hanem az író embertanának is. A Tanú tragikuma: a kiválóság ráébred magányára, az eszme önnön korlátáira. Erről az élményről szakadnak le az új Németh-hősök. Dramaturgiájának alapkérdésévé az egyéniség és közösség meghasonlása válik — a Papucsbős tői a Bethlen Katáig, a Cseresnyéstől a Mathiász-panzióig. Kárász Nelli küldetése, hogy ember és világ összhangját önfeladás nélkül meglelje.

79