Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám

forrás TIZENNEGYEDIK ÉVFOLYAM 1982/9 TARTALOM KISS DÉNES Vigyázz! Indulj!, Szégyenem, Mindért!, Halálomra, Három távirat M-nek (versek) 3 NAGY GÁSPÁR Hiányos névmutató, „A szövegek a tapéta mögött ficánkolnak” (N. G.) (versek) 5 TÍMÁR MÁTÉ Lepkevirág (elbeszélés) 6 KISS TAMÁS Szerelem, A vendég (versek) 32 BENKE LÁSZLÓ Ének halálszagú földön (vers) 33 VADERNA JÓZSEF Szárnyas oltár, Don Quijote megkísértése (versek) 34 KELEMEN LAJOS Vers egy nő ellen, Zsének (versek) 34 MADÁR JÁNÓS Mit akarsz? (vers) 35 VALÓ VILÁG HATVANI DÁNIEL A kockázat nem fáj (Beszélgetés MAGYAR FERENCcel, a Kecs­kemét-szikrai Állami Gazdaság igazgatójával) 36 MŰHELY 5 0 éve jelent meg a Tanú első száma FŰZI LÁSZLÓ A minőség jegyében (A Tanú kialakulása és programja) 5 0 VEKERDI LÁSZLÓ Tanú, Nemzedék, Szerep és ember 58 MONOSTORI IMRE „Nem volt, aki helyettem megcsinálja” (A Tanú születése és első visszhangjai) 64 GREZSA FERENC A Tanútól az „új Tanú”-ig 77 SALAMON KONRÁD Németh László szocializmusképe és az 1930-as évek elejének szocializmusa 80 CS. VARGA ISTVÁN A Németh László-i „tejtestvériség”-gondolattól a Nagy László-i szellemi hídépítésig 86 MŰVÉSZET PÉNTEK IMRE A Várnai-féle fatesztek 92 SZEMLE TÜSKÉS TIBOR Valóságközeiben (írószemmel 1981; Leskó László: Gamma­polison innen) 93 BOTLIK JÓZSEF Látó Anna: Honvágyam hiteles története 95 KÉPEK VÁRNAI LÁSZLÓ fotógrafikái B/l; B/ll; B/lll; B/IV; 2. és 91. oldalon MAGYAR FERENC portréja (fényképezte: TÓTH SÁNDOR) 36. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents