Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - SZEMLE - Pintér Lajos: Hervay Gizella emlékezete
Képét. E rendező elv jelenik meg ezekben az írásaiban: szemiotikái kísérleteket felhasználó „szövegeiben”, amelyek nem elégszenek meg a nyelvi kifejezés lehetőségeivel, hanem igénybe veszik a tipográfia szövegformáló eljárásait is. Itt állok a tenyerem közepén (Fölösleg világ) című hosszabb költeménye két elvet egyesít: a szöveg szürrealisztikus alakítását és a tipográfia szinte geometrikus jellegét, amely a költemény külső képének ad nagyobb szerepet. Ez a kísérlet, érzésem szerint, meglehetősen formális jellegű, nem eléggé szerves módon próbálja összhangba hozni a szabad gondolattársítást és a topográfiai, vagy ha tetszik, grafikai konstrukciót. Szervesebb kísérletnek tetszik a kötet címadó záróverse, az Alapítólevél, amely a szöveg sajátos tipográfiai elrendezése révén a költő világképének vagy személyes történetének belső diszkontinuitását érzékelteti. Ez a fajta tipográfiai megoldás nem teljesen ismeretlen a magyar versolvasó közönség előtt: a párizsi Magyar Műhely, az újvidéki Új Symposion vagy a kolozsvári Echinox költői — hogy néhány nevet is leírjak: Papp Tibor, Nagy Pál, Bujdosó Alpár, Tolnai Ottó, Szombathy Bálint, Sziveri János, Szőcs Géza, Bartis Ferenc, Markó Béla és Cselényi Béla — is alkalmazták kísérleteik során. A nyelvi vagy szemiotikái kísérletek nem szüntették meg azt a történelmi érdeklődést és tudatosságot, amely Zelei Miklós költészetét első verseitől kezdve jellemzi. Ahogy az átmulatott varsói éjszakáról írott költeményben, a későbbi versekben, még a kísérletező írásokban is mindig nagy szerepet kapott az a történelmi érdeklődés, amely nemcsak a magyar múlt, hanem a teljes kelet-közép-európai történelem birtokba vételére készül. Ezt a történelmi érdeklődést és tudatot részben személyes kelet-európai tapasztalatok, részben módszeresen megszerzett ismeretek alapozták meg: e tudat szerves részét alkotja a magyar történelem elmulasztott lehetőségeinek, a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségek helyzetének és maguknak a szomszédos népeknek az ismerete. Olyan versek szólaltatják meg ezt a történelmi tudatot, mint a Válogató, az Elindult Európa, a Tinódi Sebestyén éneke, az Eladhatatlan, a Sid Me- siir, az 1920. V. 1., az Óda az Augiász művekhez vagy a Szilágyi Domokos emlékének szentelt Statárium. Zelei Miklós jól ismeri a magyar, általában a kelet-közép-európai történelem tragikus diszkontinuitását, ez fejeződik ki egyik legjobb verse, a Magyar Ilona soraiban: „elvásott várak gyökeréből / mintha koponya gurult a kő foszló templomok fala / restaurálni salétromfreskókat / történelmünk / bartók szakadékos ősze / megnyílt egy másik áruház”. Ez a mindig erősen ható, drámai jellegű: a konfliktusokkal számot vető s ezeket kifejezésre juttató történelmi tudatosság lesz költészetének, ahogy most az Alapítólevél verseiből kitetszik, egyéniséget adó legfontosabb jele. Olyan jel, amely egyaránt átüt a korai és a nemrégiben született verseken, a hagyományosabb önkifejezésen és a szövegalakító kísérleteken. (Kozmosz) POMOGÁTS BÉLA HERVAY GIZELLA EMLÉKEZETE Levelet bontok e gyászhírrel párhuzamosan, anyám üzeni, vihar volt, s letarolva otthon a gyerekkor tündérkertje. Fenyőfánk, negyven-ötven éves lehetett, kifordult gyökerestül, a páfrányos, liliomos ágyra ráfeküdt. Tövében kisebb fenyők maradtak csak, fenyőfács- kák. Pár éve hoztam őket a Szent Anna-tó vidékéről. Évekig nem újultak meg, de most, a koranyári záporok után egyszerre nagyot nőttek. Nőjetek is, fenyőfák, kicsi fácskák, tiétek most már a kert. Hervay Gizella néhány éve jött át Erdélyből Budapestre. S onnan tovább, Kecskemétre is, hiszen húzott a szíve a Forráshoz és az írócsoporthoz. A munkában társunk lett. Eljöttél, azt hitted, fájdalmaid, veszteségeid el- vámolhatatlanok lesznek: otthagyod őket. De minden, ami volt, ami van, jött veled. A romániai magyar költészet jelentős alkotója voltál. De költészeted az utóbbi években megújult és hatalmassá növekedett. Kortárs költészetünk legnagyobbjai közé kerültél, így vallja mindenki. Vigaszunk annyi, amennyi verseidben a bizonyosság: hogy a költészet is hatalom. PINTÉR LAJOS 96
