Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - MŰHELY - Bori Imre: Az elveszett illúziók regénye: a Tündérkert
— Még!... A férfinak minden vére fejébe dagadt, ekkora hőséget soha nem érzett, az asszonyt felkapta, mint a farkas a gödölyét. Ölbe vette, s körülnézett, hol tegye le. Mikor feleszméltek a kemény karos lócán, a nap leszállt s vörösen ködlött be a sugár az ablakon .. Mindvégig hatalma lesz ezután Báthory Gábor érzékei felett, őt hívja és hozzá menekül, amikor bajban van a férfi, s bánni tud vele részegségében is. Művészi szerepe a regényben azonban abban van, hogy neki kell a még hatalma teljében levő fejedelmet gyászolni kezdeni — nyomban a fentebb idézett mámoros szerelmi délután után. „Az asszony bámulva, csodálva s a szíve fenekén szomorúan nézte ...” — írja Móricz, méghozzá akkor, amikor Báthory nagy, hetvenkedő tirádáját mondja arról, hogy megnyer- geli az egész világot. Igazán a boszorkány Török Kata nézésének szomorúsága az, ami a fejedelmi fennhéjazást semmissé teszi. S neki kell végignéznie, hogy Báthory Gábor híres fizikai ereje hogyan törik meg, s hány részegen, először életében a szebeni diadal ünneplésének idején. Feltűnő a jelképi ereje ennek a jelenetnek: A test förtelmeiben a léleké nyilatkozik meg: „Ebben a percben valami hallatlan dolog történt, amit még soha nem tapasztalt senki e hatalmas testnél: nem bírta a szervezet a szörnyű tömegű italt, amely természetes utat keresett: okádni kezdett. Borzalmas volt, el egész a szoba közepéig lőtt, mint egy ágyú, s mivel soha nem próbálta, s nem tudott magán uralkodni.s nem is akart, mert annyi öntudata még volt, hogy konstatálja magán e szégyent, életének fő büszkesége volt, hogy gyerekek, rongy férfiak e betegségébe még nem esett, most tajtékozva, őrjöngve, lábra ugorva, szét az egész házon mint egy vulkán ontotta szét a bűzös, a sáros, aförtelem undokságait. . .” A másik, aki tanúja Báthory Gábor sorsfordulatainak, az Évuska. Ha Török Kata a „nagy Kurtizánja” a Tündérkertnek, akkor Évuska az „örök Szüze”, az egyetlen ártatlan ember ebben az erdélyi Szodomában. Ő áll ott a kezdeteknél, s vele találkozik Báthory végnapjaiban is: tanúként és virrasztóként, aki akár őrzőangyala is lehetne a fejedelemnek. A regény nyitójeleneteiben „cselédformán tartott erős, egészséges kislány”, Imreffy- né húga, aki amolyan Hamupipőkeként él ott. Gyerekmódra birkózik a nénje közelében már unatkozó fejedelemmel a nevezetes szöktetés után. Játszik, mert még ártatlan, annyira az, hogy Báthoryt ecsedi kamaszkorára emlékeztette, amikor a csikászok, pákászok lányaival hancúrozott a fonóban, „mint egy tavaszi barka — mondja róla Móricz —, s még nem tudott semmiről semmit, gyerek volt, s nem nőstény . . .” Eszköz hát a nénje kezében: arra használta, hogy „felébressze az étvágyát a kedvre” a fejedelemnek, amikor észreveszi „erkölcsi csömörlését”, de féltékeny fúriává válik, mert úgy látja, hogy a hancúrozás mindinkább az erotikus játék ismérveit kapja, hát megkorbácsolja a lányt, aki „vérbarázdásan” virraszt majd éjszaka a részeg kábulatba merült fejedelem közelében. Tulajdonképpen itt kezdődik Báthory Gábor tudatában az Évuska alakjának az átképzése. A Mojzes Katát megkívánó férfi kezdi eszményíteni, és az elérhetetlenség magasába emelni. Úgy látta például, hogy Mojzes Kata „hasonlít egy kicsit Palotsay Annához, mikor még kislány volt, s hasonlít Évuskához, aki megkorbácsolva aludt az alvó házban, s minden ártatlanhoz, s szépsége valami remegő, berzengő, ártatlan és gyanútlan volt”. Imreffyné azután, amikor látja, hogy nincs varázshatalma immár Báthory felett, nyíltan felkínálja húgát, hogy „elégtétele legyen”, de csak a vég bekövetkeztét siettette. Itt is az jön elő, hogy Évuska szűz és „édes ártatlan”, az „egyetlen lány, akit úgy eresztett ki kezéből” a férfi. Jellemző lehet, hogy Báthory Gábor részeg félálomban látja Évuskát majd másodszor, a Szeben elfoglalását követő éjszakán is, amikor az szászlányként kerül a mulató urak közé — prédának. A két epizód között 78
