Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Kenéz Győzőné: A falusi lakástervezés szempontjai
gyerekeket, unokákat négyesével közösen egy konyhai ágyra, vagy dikóra. Az elszállásolás körülményeinek alkalmazkodnia kell az életmód általános változásaihoz. A családi házak szobaszáma látszólagos túlméretezésének van olyan oka is — nemcsak nyaralóterületeken, hanem városokban és városkörnyékeken, valamint lakótelepeken is — hogy a fizetővendég-szolgálat céljára kiadják a lakás egy részét, ily módon megtéríttethetik az építési és törlesztési költségeket. A falvak lakói azonban általában nem tudják ily módon hasznosítani a lakásukat, illetve csak üdülőhelyek (-telepek) lakói, tehát nem erre a célra építenek az ajánlottnál nagyobb házakat. Egyesek öregkorukra tartalékolnak szabad lakásterületet, hogy szükség esetén átadhassák lakásuk egy részét olyan személynek, aki az esetleg évtizedekig szükséges aggkori ápolásukat, gondozásukat, ellátásukat vállalja. Emberi lakásviszonyokról beszélve, nálunk nem szokás az állatokról említést tenni. Mégis az igények jobb megértése érdekében hadd hozzunk fel egy fontos példát: a madarak nem akkora fészket építenek, amekkorára a tojások elhelyezéséhez és kikeltetéséhez szükség van, hanem annál jóval nagyobbat. Pontosan akkorát, amekkorára a fiókák szárnyra bocsátásának időpontjáig szükségük van, tehát amelyben az anyaállat és a fiókák együtt is elférnek. A férőhelyszükségletet tehát nem az „induló háztartás” adott életciklusának szükségletéhez mérik, hanem ahhoz a várható maximumhoz, amit az utódnevelési feladatok teljesítésének pillanatáig a fészek befogadó kapacitásának ki kell elégítenie. A teljes életszakaszra készül a fészekrakási terv, nem a kezdő szakasz adottságaival számolva épül. Az emberi — szülői — élettevékenység azonban nem fejeződik be az új generáció szárnyra bocsátásával, hanem az idős rokonok, vagy unokák gondozására is bővülhet mai életmódunk szerint. Nem tervezhető ezért a várható jövő olyan pontosan, mint az állati életciklus rendszerében. Ennek megfelelő módon kell tehát annak az embernek számolnia, aki tudja, hogy életében egyetlen egyszer képes létrehozni olyan lakásta családja számára, amelyen belül az egész életén át reáháruló feladatokat el kell látnia, beleértve a gyermekek felnevelését és szárnyra bocsátását, majd az öregek visszafogadását is, és tudva azt, hogy a gyermekekkel és unokákkal kell megosztani az egyetlen rendelkezésre álló lakást. A fogyasztói adottságok és igények számtalan tényező hatására alakulnak ki, ezeket a tényezőket azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a lakások létrehozásánál tapasztalható fogyasztói magatartás mérlegelésénél, ahogy nem lehet a település adottságainak ismeretét sem mellőzni. Nemcsak a lakóhelyiségek száma, hanem a családiházbeli lakások helyiségének méretei is nagyobbak az állami építkezéseknél és a típustervek egy részénél, mert az egyes funkciók területszükségletét más mértékkel mérik falun, mint városon. A családiház-építők nem tudatosan lélektani indokok alapján méretezik a szobákat. Nem egy főre számított m2-ben gondolkoznak, hanem a lakásban való éléshez szükséges összes használati tárgyak elhelyezésére és használatára alkalmas szobákat igyekeznek építeni. Konyháik mérete is az ott folyó munkára szabott, kamrájuk pedig az egész évi élelmiszerszükséglet tárolására alkalmas. A nagybirtokok cselédlakásainak szobamérete 4,85x4,50, a konyha 3,20x3,65, a kamra 1,50x3,65 s egy-egy lakásszelvényhez tartozott még a teljes lakás alaprajzával azonos területű padlástér. A szoba-konyhás tanyaházak 5X5 m-es szobáihoz 4x5 méteres konyha csatlakozott és 2x3 méteres kamra. A törpebirtokosok vagy földnélküli cselédek házainak 5,0x5,50 m-es szobái mellett, 3,7X4,0 méteres konyha és 1,30x4,0 méteres kamra volt az általánosan szokásos mérete. (Kocsis Endre: A mező- gazdaság és a falu építészete. Budapest 1931. 84, 185, 182. oldal). 35
