Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 6. szám - SZEMLE - Laczkovits Emőke: Gazda Klára: Gyermekvilág Esztelneken

dást” egy példával mi is megtolhatjuk: a „kleri­kális reakció” elleni harc idején a lelkész apa számára a prédikációs beszédek szövegét Pestre szakadt és marxista tudóssá lett fia írja; majd mindez ma a hatvanéves tudós születésnapi köszöntőjében a fiúi szeretet pozitív példájaként idéződik föl . ..) Mocsár Gábor szavait komolyan kell fogadni, mert véleményét nem kívülről, ide­gen nézőpontból mondja el, hanem belülről megvallva és vállalva a maga kálvinista nevelteté­sét. Véleménye nem ellentmondás nélküli, mégis azt kell mondanunk, hogy a magyar kálvinista egyház társadalmi helyzetéről az elmúlt évtize­dekben még senki sem adott ehhez fogható mély­ségű képet. Ugyancsak a fölfedezés erejével hat, amit Deb­recen népe és a Hajdúság kapcsolatáról mond; igen alapos és eredeti megfigyelésekben gazdag a város irodalmi múltjának, az Ady Társaság tör­ténetének szentelt fejezet; eredeti és élő portrét rajzol „a könyv főaiakjáról”, Csokonairól. Bár nem ad teljes városrajzot, s nem is eléggé meg­győzően indokolja, hogy miért hiányzik a könyv­ből például a város értelmiségének, művelődési intézményeinek, egyetemeinek, ipari üzemeinek, a város munkáslakosságának, általában a tág érte­lemben vett életmódnak, életformának a bemu­tatása, inkább azt emeljük ki, amiről csak itt olvashatunk: ez fontosabb, mint a hiányjegyzék tételeinek szaporítása. így alighanem Mocsárnál találunk először alapos elemzést a város és Horto­bágy kapcsolatáról, a Nagyerdő „drámájáról, ha ugyan nem tragédiájáról”, a város körül folyó tájalakító munkákról. Amit pedig a hajdani erdő­lakók, a vákáncsosok életéről ír, történeti, nép­rajzi és szociográfiai szempontból egyaránt új­donság. (Valamikor a harmincas években Féja Géza írt róluk.) A szűkebb szülőföld, Haláp rajza, az ottani beszélgetések és vallomások, a család­tagok szemérmes-meghitt bemutatása viszont a lírai megközelítés elemeit szövi a képbe. Debrecen a magyar városfejlődés egyik válto­zata. Fölösleges volna az összehasonlítás akár a lélekszám, akár a történeti fejlődés különböző­sége okán más városokkal. Debrecen létét saját- szerűsége adja meg és magyarázza. Az, hogy itt nem kőházakból épült város. Itt nem római ere­detű az urbs élménye. Itt nincs kétezeréves ke­resztény hagyomány. Itt a 16. században a kálvi- nizmus vert gyökeret. Stb. Annak, aki nem egybemérni és nem elsőbbségi, rangbeli vitát akar, hanem egy várost megérteni szeretne, alapvető forrás Mocsár Gábor könyve. A szem­tanú vall a tárgya iránti természetes és érthető elfogultsággal. S ezzel csak egy másik elfogultsá­got lehetne szembeállítani. A szerző szubjektivitása talán megengedi, hogy könyvének kritikusa is emlékezzék. Húsz évvel ezelőtt, abban az időben, amikor Mocsár Gábor az Alföld-et szerkesztette, a pécsi jelenkor egy rajzot közölt. Nem absztrakt, nem merészen nonfiguratív rajzot, egyszerűen egy vonalhálóból szőtt, igaz, a naturalizmustól kissé eltávolodott tájképet. Azt lehetett volna alája írni: Dunántúli dombok. Az Alföld következő számában éles hangú glossza jelent meg, eléggé elfogult és át­látszó érvekkel: Miféle kép ez? Talán egy orvosi szakkönyv ábrája, bonctani rajz, izomrostok metszete? Akkor egy kiváló debreceni egyetemi tanár, Gunda Béla „védte meg” nyílt levélben a Jelenkor-t. Most, csaknem két évtized múltán értem meg az akkori vitát. Mocsár Gábor köny­véből. Hogyan adhatja egy város szellemi élete egyszerre példáját a bezárkózásnak és a nyitott­ságnak, a rátarti szűkagyúságnak és a tágasságnak, a korlátolt, földhözragadt, önhitt gondolkodás­nak és a szárnyaló intuíciónak, az előítéleteknek és a képzelet szabad lobogásának. De a helyes diagnózis kedvéért, úgy látszik, Mocsár Gábornak is el kellett szakadnia tizenkét évre Debrecentől. Mintegy igazolva sejtésünket, hogy a jelenségek (például egy város) sajátszerűsége, egyedisége, karaktere az összehasonlítás révén válik igazán plasztikussá. Debrecent akkor értem meg job­ban, ha Szegedet is ismerem. Pécs „jelentése” akkor válik kontúrossá, ha arcára Zágrábot vagy Firenzét is rá tudom fényképezni ... TÜSKÉS TIBOR GAZDA KLÁRA: GYERMEKVILÁG ESZTELNEKEN A szerző, Gazda Klára, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum néprajzos-muzeológusa az esztelneki gyermekek életét és világát bemutató monográ­fiájának célkitűzéséről a következőket írja: „... 30—40 évvel Gönczi Ferenc, Kresz Mária és Kiss Lajos után az esztelneki gyermekéletről a somogyitól, kalotaszegitől és hódmezővásárhelyi­től némiképp eltérő, alapvető vonatkozásaiban azonban hasonló, nem kevésbé érdekes képet vázolhattam ...” A monográfia több esztendeig tartó néprajzi gyűjtés eredménye a hajdani Kézdi-szék (felső- Háromszék, a róm. kát. Szentföld, ma Kovászna megye) falujában, a Nemere hegység tövében meghúzódó Esztelneken. A gyermekek világát a fogantatástól az ifjúvá válásig, az új család létrejöttének lehetőségéig kíséri végig a szerző. A faluközösségnek a gyer­mekáldásról alkotott véleménye a ma dúló népe­sedési vitának is alapgondolata lehetne: „Ha gyermeked nincs, még a szél es jobban fúj, olyan, mintha semmid se vóna.” „Akinek gyermeke nincs, annak kutyája se légy.” Ennek ellenére az esztelneki családok nagy része is több-kevesebb sikerrel megpróbálkozott a születéskorlátozás módszereivel, amelyek között — hasonlóan a 64

Next

/
Thumbnails
Contents