Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Dobozi Eszter: Vers vacsorához - mondogatásra (vers) - Szebényi Ildikó: Fohász a télhez (vers)
aki rivalizálna, aki lejátszhatna. Egyedül lesz a nagyjelenetben, amikor lehajol, egészen mélyen; úgy mutat utat mindenkinek. DOBOZI ESZTER VERS VACSORÁHOZ — MONDOGATÁSRA hozzátok én már el nem érek kik odakinn jártok, játsztok és az égre hányjátok el-elfúló kis nevetésiek ültem lábatoknál, mint a szolga hangoltam húrt, nyirettyűt, a banda míg a horda-nótát húzta-fújta s már alig remélek, én, a balga magamat mikor fésülöm este nincs senki, aki kilesne kinek beledobogjon szíve, teste szomorú, szűkös tenyerembe SZEBÉNYI ILDIKÓ FOHÁSZ A TÉLHEZ Add, hogy fénytelen arcunk elérje a hó, fonnyadt zugaiból a gonosz boszorkányt kiverje, kergesse minden óceánon túl, ölje meg minden mozduló időre, kaucsuk-maszkunk törje porhanyós szilánkokra, temesse feneketlen gödrök nyirkos mélyébe, add, hogy lázas testünket perzselje meg a jég, megrágott sejtjeinket a rák kiköpje, meleg vért adj százszor felvágott ereinkbe, mérgezze halálra a dögszagú béka-öregedést, ne hagyd, hogy aranyhajunk csomókban hulljon el, fésülje a kamasz szél bársonyos keze, tél, adj titkos gyógy füvet a kikezdett szerelemre, megtisztító szent hóesést szajhák ázott nyöszörgésére, gyertyafényű születést hozz, tél, élő csokrot a haldoklók kezébe. 35
