Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - KRÓNIKA - Válság vagy váltás? - Szociográfusok kerekasztal-beszélgetése a Forrás szerkesztőségében (Hatvani Dániel, Buda Ferenc, Bánlaky Pál, Kamarás István, Varga Csaba, Csató Károly, Varga Dávid, Kőbányai János, Tóth Tibor, Kovács János és Bodor Jenő felszólalása)
TÓTH TIBOR Nem vagyok szociográfus, tehát egy kicsit a kívülálló szemével figyeltem ezt a beszélgetést, amely itt elhangzott. Megmondom őszintén, egyáltalán nem érzem, hogy válságban volna a szociográfia. Sőt hallatlanul népszerű, főleg az értelmiség veszi nagyon szívesen a kezébe. Tanár vagyok, azt tanítom a gyerekeimnek, hogy nálunk, magyaroknál a közéletiség mindig a lírában jelentkezett elsődlegesen. Meggyőződésem azonban, hogy a nyolcvanas években átveszi ezt a szerepet a lírától a szociográfia, illetve annak a szépprózába áttevődő változata. A legbátrabb, a legőszintébb és a legproblémalátóbb szemlélet ma a szociográfiában jelenik meg. Mindnyájan tudjátok, hogy ez így van, de ezt le kellene írnunk a Forrás egy tematikus számában. Még egy gondolat röviden arról, hogy miért érezhetitek a válságot. Egy kicsit divatos nálunk az a jelenség, hogy ha nekiütköznek valakinek az utcán, az ír valamelyik újságnak vagy a rádiónak, esetleg betelefonál a televízióba, és panaszkodik. Én nem ismerem ezt a belső vitátokat a feljebbvalósággal, de meg vagyok győződve róla, hogy valami hasonló játszódik le itt is. Erről is lehetne írni tehát, hogy az ilyen válság mögött mindig a demokrácia kérdőjelei rajzolódnak fel. CSATÓ KÁROLY A szociográfia válságának a pontosítását javasolnám, a következőképp. Nem a szociográfia fogadtatása van válságban, hanem a szociográfia nem tud szintet váltani, a hazai intézmények működési mechanizmusához nem képes közelférkőzni; inkompetens. Ettől még természetesen teremhetnek népszerű szociográfiák, még népszerűbb szocioponyvák is —szaporodik a számuk! — de azt a szerepet, amely a strukturális értékekre és érdekekre terjed ki, nem tudja betölteni. Ez pedig az egyik leglényegesebb válságeleme a szociográfiának. KOVÁCS JÁNOS Én körön kívül vagyok és „magánzó”, csak néha mondják rám, hogy szociográfus. Úgy vagyok a szociográfiával és a magam részébe úgy fogalmazom, hogy a hajósnak akkor is hajózni kell, ha kedvezőtlen a széljárás. Nekünk akkor is vállalni kell ezt a műfajt, ha kedvezőtlenek az adottságok. Azonkívül ezen az irodalmi műfajon belül is van egy öntörvényű fejlődés. Ehhez még a szociográfus író belső, szellemi fejlődése is hozzászámítódik. Ezek a tényezők is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre nehezebb igényes szociográfiát írni. Régi témám a deviáns vallásosság, és ez akkor új megfogalmazás volt, és talán ezért is támadták a teológusok különböző fórumokon. Ezt a témát tovább kellene írni. Különösen akkor, ha kimondjuk a tényt, hogy a deviáns vallásosságot komoly nyugati erők táplálják, és így mint társadalompolitikai kérdés is jelentős. Itt arra is gondolok, hogy az Evangéliumi Iratmisszió nyalábszámra ömleszti az országba a lelkilimonádé-jellegű írásokat. Ezt százak-ezrek olvassák, osztogatják, postaládába dobják, azon a Magyarországon, ahol a történelmi kálvinizmus még mindig jelen van. Megérné, hogy a kálvinizmussal legalább kultúrtörténetileg foglalkozzunk. BODOR JENŐ Néhány hónapos rovatvezetői megbízatással és ennek megfelelő szervező munkával a hátam mögött, összefoglalómat azzal a kérdéssel kezdem, hogy ki van itt válságban: a műfaj, az írók, a társadalom vagy a szerkesztőség? Tovább is folytathatnám a sort. Egy biztos, hogy a Forrásnak 1982-ben nemhogy fölvállalnia, hanem folytatnia kell azt a szociográfiai tevékenységet, amelyet eddig is vállalt; egy tanulsággal: a nyolcvanas évtizedhez alkalmazkodva. Divat is, hogy a hetvenes évek lezárása után újabb problémák törtek felszínre, de ezek nemcsak belpolitikai, hanem külpolitikai rezgésűek is. Azt hiszem, ha csak azokat a javaslatokat vennénk figyelembe 1982-re, amelyek itt elhangzottak, akkor máris gazdagodnánk 1983-as lehetőségekkel. Minden ellenkező híreszteléssel szemben én arra kérlek benneteket, hogy minden írást, amely megszületik, küldjétek el, mert az, hogy ki jött el erre a beszélgetésre, az végülis munkatársi kapcsolatok folyománya. A másik: csak létező írásokkal lehet tovább szerkeszteni. Azzal szeretném zárni a beszélgetést, hogy végül is ne szerkesztőségi határozatokkal, hanem kéziratokkal politizáljunk és szerkeszthessünk. Ezeket visszaküldeni már nehezebb, mint egy határozatot újra megfogalmazni. Én sikeresnek ítélem mai megbeszélésünket, azért is, mert úgy látom, van remény, van szellemi kapacitás arra — és éppen a fiatal irodalomban —, hogy a jövőben is ott találjuk a Forrásban ezt az örökösen jelenidejű és máris nagymúltú műfajt. ViCrF ‘rr-v,. VoL"u 96
