Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Papp Lajos: Úttörő vers 1981-ből, Dizájn, A művésznő ülepe (versek)
PAPP LAJOS ÚTTÖRŐ VERS 1981-BŐL Az ösvényeket sem mi vágtuk. Készen fogadtak, amikor megszülettünk, pajtások! Készen várták anyánk-apánk lépteit, mindenkor előbb voltak, előbb készülnek el mindig; a lépni-tanuló láb csak rájuk talál. Hitelesít az első lépés. A járni-akarót hitelesíti, nem az eleve-elrendelt utat, persze, azért: száll az ének, ej-haj bár érdekelne, hol rejtőznek az igazi pionírok. Miféle a rege? Átváltoztak tán bólogatva elmaradó, útmenti jegenyékké, hallgatag-szelíd eperfákká, kiszáradó csoda-szobrokká? Talán a kandi bokrok ők, bámész-zöld levélszemekkel hajladozó ágaikon, s kontyos-boglyas öregasszonytanyák, az úttól mind távolabb, egyre magányosabban? Tán a szél! S a dal miféle? kedve mindig, ej-haj, úttörőnek valahonnan valahová-vissza, naponta jövünk-megyünk, naponta mosolyogva épül-szilárdul ez az út; magát szilárdítja, mosolyog rajtunk, éneklő, útépítő-lépegető gépeken: vidáman új nóta csendül a csendülés program-módosítást jelez. Harsog a dal kis gépszívünkben. Nőnek-sokasodnak, tekergőznek giliszta-földutak, pondró-makadámok, bitumen-lárvák, szalagoznak az országút-szalagférgek, találkoznak, egymásba hatolnak, műutak forrnak össze, kitárul a terebélyes sztráda-óceán: dalunktól hangos az erdő, a város a város szembe jön fényeivel-igényeivel, ring a tükör-szürke beton látóhatár, harc lesz. Mi az a harc? S hol az a küzdelem, amit megvívtak nélkülünk-helyettünk, nekünk már csak az ének: miénk a föld, a világ innen még pislogó mécsvilág; száguld a nemzetközi müút, a várost 32
