Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 5. szám - MŰHELY - Kiss Dénes: Játék és törvény

bodó, de ilyenek is: elnagyol (itt már némi belső, árnyalati ellentét van!), karnagy, násznagy, tengernagy stb. Másfajta, inkább a „függőleges”-re vonatkozók: fő, fejes, hídfő, főnök, ezek rangra, helyzetre vonatkoznak. A „hatalmas” szavunk alakja valószínűleg a „hat”, ebből van a hatás, ráhatás, hatalom, hatóság, hathatós, áthat, hatol s talán a had is? (Lesz itt hadd-el-had!) Valamint bizonyos hatás, hatáskör hatása érvényességének vonala a határ, amely körbeszegi például az országot, szegély s így már szűkítve a „csík”-os szegélyt a térben: a szeg, szeglet stb.

Anélkül, hogy a teljességre törekedhetnénk, megjegyezzük, hogy az „óriás” szavunk ismeretlen eredetű. (H—Ó 1091. oldal) Én még emlékszem mesékre, amelyekben „hóriás” szerepelt. A „h” szó előtti lekopása sok hasonló szónál kimutatható. Ugyancsak bizonytalan és ismeretlen eredetűek a többféle kiemelkedésre, illetőleg egyúttal bemélyedésre utaló szavaink. (E viszonylatok egymás nélkül nem lehetségesek!) Ilyenek: hornyol, horpasz, horpad stb., de említhetem a „góré”-t is. (Nem is szólva a nemzetközileg is ismert góliát, gólem, góra, hóra stb. szavakat.) A mi nyelvünkből több vonatkozásban is ide számítható a,,horog” szavunk is—bár nem akarunk fönnakadni rajta!

Mindezek után érdekes, hogy a nyelvészek szerint — akik minden bizonnyal alaposan utánanéztek! — a „horh” már magyar fejlemény, ahogy a kiemelkedést jelentő „orr” ősi örökség. Nyelvújítási fejlemény az ormány s itt említjük az „orom” — hegycsúcs, noha nem annyira csúcsos, mint amennyire kiemelkedő! — szavunkat. Ugyanakkor a „hórihorgas” összetett fogalom, a magas ember sokszor görbült, — lásd görbült a horog is. Ismeretlen eredetű a „horka”, noha emiatt kissé fölhorkanhatunk s talán gorombán is, ahogy ő is rangjánál fogva tehette, ha vezéri dühe föl- horgasztotta. (H—Ó 147, 148, 149. old.) Bár azért nem rokkanunk tán bele . . . Ide ajánlja magát, előjegyzetnek a következő részben is, hogy a „horka” szóban is benne van a „hor” szórész, amely a -hör-, -kor-, -gór szótagokkal együtt igen sokszor képez magasságra, nagyságra utaló jelentéstartalmakat a magyar és rokon nyelvekben. Ha megvizsgáljuk az emlegetett térbeli — csaknem mindig valamilyen módon viszonyított! — el-tér-ést jelentő szavainkat, azonnal észrevehetjük, hogy zömükben előfordulnak az említett szótagok: hor-pad, hor-hos, — Zalában: horgos — hóri-hor-gas, hor-ka, hor-nyol, — a hor-da vándorszó ... — ... Manysi nyelvben chara=széles, tágas, kares = magas — finnül: korkea — chár = rénbika (Nagy állat!) s ugyancsak rémesen nagy a rénszarvas, finnül: hirvas. Még néhány finn példa: harja=tető, csúcs, hegyhát, hegyorom, harju=hegygerinc, dombvonulat, emelkedés, harkki = kutatóhorony, vasmacska, harkko = rúd (Hosszúság? Karó?), vagy például, az erőre utaló hartia=váll, harotta = mered, kiáll stb. Az érzelmi töltés erősségét fejezi ki talán a harras = buzgó, lelkes, harmi =bosszúság, méreg, baj. Említsük még, bár hangutánzó jellegű a korahtaa = hörög, horkant, jobban idesorolódik például ez a finn szó: korku- kuva=dombormű— kiemelkedő kép — s ne hagyjuk ki azt a tényt, hogy az emlegetett Tuomo Lahdelma barátom megerősítette azt a föltételezésemet, amit alább elmondok.

A finn nyelvben a hirvas = rénszarvas bika, úgy is hívják: sarvas! A szarvas =hirvi, de partitív formája: hirvea s ez egyúttal azt is jelenti, hogy SZÖRNYŰ. (Egyébként a jávorszarvas az európai területek legnagyobb, legmagasabb vadja, másfél, két méterre is megnő s roppant föltűnő ijesztően-méltóságos szarvkoronája, „szakálla” stb.) Finnben a következő szavakban van jelen — többek között — a szótőben a,,hirvi”: hirvi- tella=szörnyűnek tartani, hirvittaa = rémíteni, hirvita vagy hirveta jelentése: merni s hirvittava=szörnyű. S mit ad a nyelv?! A hirmu szó azt is jelenti, hogy nagy állat. A nagyon nagy finnül: hyvin suuri, ejtése: hüvin szúri, (Hyvä azt jelenti jó, tehát jó nagy ez esetben.) ám az az érdekes, hogy ugyanazt jelenti a hirmu suuri is!

62