Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - MŰHELY - Zöldi László: G. G. - Az ismeretlen Gaál Gábor
(Kecskemét, a riporter háta mögött a Katona József Színház, egy 1981-es bemutató plakátja látszik.) — Most az Osztrigás Mici című vígjátékot játsszák. Ötvenöt évvel ezelőtt is vígjátékot játszottak. Gaál Gábor kiszabadult a börtönből, barátaival együtt megnézte a darabot, s ha igaz, amit egy korabeli újságcikk állít, akkor azt mondta volna, hogy hat évvel korábban az ő színházi produkcióját sokkal többen hallgatták végig. Ami egyébként azt a bizonyos tizenkilences előadást illeti, a sajtóközlemények szerint háromezren vettek részt rajta. Ezt, megmondom őszintén, nem hiszem el: ötszáz, legföljebb ezer ember férhetett el a nézőtéren. Ezer olyan pedagógus, aki három vármegyéből érkezett meg a „hírős” városba — Szolnokból, Csongrádból és Bácsból —, hogy meghallgatván a budapesti küldötteket, ki-ki visszamenjen szűkebb pátriájába, s vezércikket írjon a helyi lapba, vagy más módon, mondjuk, előszóban terjessze azokat a politikai eszméket, amelyeket Gaál Gábor és előadótársa, Nagy Endre hirdetett meg. Olyannyira hatásos volt ez a nagygyűlés, hogy 1919. szeptemberében-októberében, amikor úgynevezett iskolaszéki tárgyalásokat rendeztek a tanügyi hatóságok és elítélték a „vörös" pedagógusokat, akkor sok vádlott arra hivatkozott: március 28-án táviratilag rendelték a kecskeméti színházba, s olyan előadást hallott, amelyet egy szemüveges budapesti kiküldött tartott, annak intenciói alapján próbált a proletárdiktatúra szellemében tevékenykedni. Mondhatnám tehát, hogy nem kevesen Gaál Gáborra kenték a felelősséget. De azt is, hogy Gaál Gábor gyújtó hatású politikai szónoklatának — a közvetítő pedagógusok révén — jelentős szerepe volt Dél-Magyarországon. Az előadó, persze, a Tanácsköztársaság bukása után bújká- lásra kényszerült. A horthysta hatóságok sokáig nem is nagyon keresték, mert úgy tudták, hogy Gaál Gábor még 1919 végén elhagyta az országot. Csak a legfrissebb kutatások derítettek fényt arra, hogy hősünk Budapesten, a belvárosban, majd régi iskolája közelében „dekkolt”. Túlnyomórészt nőismerőseinél lakott, például Kulai Erzsébetnél, a Korunk majdani magyarországi terjesztőjénél, az akkori Nádor, vagyis a mai Münnich Ferenc utca 12. szám alatt. Vagy később, 1920—21 táján a Keleti pályaudvar melletti Verseny utcában, a 14. szám alatt, a második emeleten lévő négyes lakásban, egy ma még (már) ismeretlen fiatalasszonynál. Gaál Gábor csak 1921-ben hagyta el Magyarországot, hogy aztán a bécsi és berlini emigráció után 1925-ben ismét visszatérjen. Letartóztatták, ideiglenesen szabadlábra helyezték, ezt az alkalmat használta fel arra, hogy újra elhagyja az országot. Bécs érintésével került Kolozsvárra, ott találkozott régi ismerősével, Benamy Sándorral. A többit már tudjuk. 4. EPILÓGUS Ruffy Péter: — Nem is tudom, hány éves korában távozott el. Fellapoztam a Magyar Irodalmi Lexikont, hogy atyai barátom, Gaál Gábor évszámait ellenőrizzem, de megtudtam, hogy ezek az adatok tévesek, véletlenül kerültek a kézikönyvbe. Nem is a Jászságban, Jászfelsőszentgyörgyön született, hanem állítólag Budapesten, és nem is 1893-ban, ahogy én tudtam, hanem 1891-ben. Tehát az az állításom, hogy akkor, amikor megismertem, ő negyvenöt körüli lehetett, nem egészen pontos. Inkább azt mondanám, hogy már közeledett az ötvenhez. Dehát ezek efemer adatok egy ember életében. — Azért csak megkérdezem a gyakorló riportert: miért fontos az, hogy valaki 1891-ben vagy 1893-ban született, hogy Jászfelsőszentgyörgyön vagy Budapesten látta meg a napvilágot, hogy gróf volt-e az édesapja vagy „csak” lovászmester? Ezek nagyon fontos kérdések? — Igen. — Miért? — Az igazságért. Nemcsak azért az igazságért, amelyre Gaál Gábor fölesküdött. Hanem azért is, amelynek valamennyien szolgálói vagyunk. 54
