Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Kőbányai János: Könnyű testi sértés (elbeszélés)
KŐBÁNYAI JÁNOS KÖNNYŰ TESTI SÉRTÉS „És mégse hagyj el karcsú ész ne éljek esztelen. Ne hagyj el meggyalázott, édes Értelem.” (Radnóti Miklós: Talán ...) Bűnügyi riportokat a lehető legritkább esetben írnak egyes szám első személyben. Az a világ rendje, hogy legyen a bűneseteknek sértettje, elkövetője és egy riporter képében krónikása is, aki a lehető legszínesebben és legrészletesebben kielégíti kíváncsiságunkat, helyettünk is levonja a tanulságokat, s tudósítása vége felé menetrendszerűen többes szám első személyre váltva, helyettünk — a társadalom nevében — megítéli az esetet. A most következő történet aligha kerülne a napilapok bűnügyi rovatába. E kitüntetést megérdemelendő nem folyt kellő mennyiségű vér. Nem is maga az eset figyelemre méltó, hanem a hagyományos munkamegosztás rendjét fölborító apropó, ahogy a riporter a témájához hozzájutott. Előre hallani az olvasói fölhördülést: micsoda igazságtalanság, ha történetesen egy írót ütnek kupán, az mindjárt elsírhatja méltatlankodását, sőt mi több; még a kapott pofonjai is pénzt kamatoznak. Hány és hány embert vernek meg sokkal keményebben. A kutya se törődik velük. De miért is törődnének? Jobb az ilyesmivel nem dicsekedni. Vagy ne hagyja magát az ember, vagy ha igen, abban biztos ő is hibás. Igaz, egy-két, jól helyezett, védekező vagy megelőző ökölcsapást sohasem helyettesíthetnek a nyugodt körülmények között — újabb ütlegek közvetlen veszélye nélkül — papírra vetett szavak. Viszont árnyalt, minden betűjében hiteles riport csak akkor születhet, ha maga a riporter is élte azt az életet, amit megír, bár a társadalmi munka- megosztás jelenlegi állása ezt ritkán engedi meg. Ha az elveken túl, vagy azokat a valóságban kipróbálva volna személyes köze írásához. Ne csak akkor legyen a riporter a nép képviselője — megfigyelőkészségével szeme, írástudásával szája —, ha sületlen a kenyér, beáznak a telefonvonalak, kesudiót sóznak a nyakába, de amikor képviseltjeik szemét, száját ütik, még akkor is, még ha azok számára ez megszokott. Hely, idő; A különleges témához úgy jutott riportere, hogy egy máig sem pontosan ellenőrizhető véletlen miatt kibillent abból a koordinátarendszerből, amely egy magafajta fiatalember életét behatárolja. Annyi történt csupán, hogy barátnőjével egy tavaszi vasárnap délután, meccsről jövet, leszállva a Népszínház utcai végállomásnál beült a Szimplába egy sörre. Persze — s ez könnyen belátható —, ha átmennek a néhány méterrel odébb levő Népszabadság-székház klubjába, nem történik semmi baja. A szintén közeli Hungáriában legföljebb szópárbajba keveredhet. S ez, a helyválasztás lett] volna a reflexekig természetes. Hiszen, ha jól utána gondol, ilyesfajta közegben fordult meg legtöbbször. Mint írással próbálkozó ifjoncnak, eleve ezek a terek lettek kijelölve ebben a városban. Fogalmazhatunk így is: ezek világának színterei. Kimondhatják nyugodtan: bizony szűk, magábazáródó, egészségtelenül fülledt világ. De melyik különb? Van matematikusvilág, közgazdászvilág, jogászvilág, író-, újságíróvilág, színházi világ, amatőr színházi világ, illegális kommunista világ, illegális kommunisták leszármazottainak világa, zenészvilág (ezen belül is többféle), építészvilág, új15
