Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Tilkovszky Lóránt: Ungarn und die deutsche „Volksgruppenpolitik” 1938-1945
sát, hogy a mind jobban elhatalmasodó, az ország belső egységét veszélyeztető, sőt területi épségét és önállóságát megkérdőjelező Volksbund növekvő követeléseit ideig-óráig lefékezze, elodázza. Világosan érezhető, hogy az egymást váltó kormányok nem voltak képesek kivédeni az egyre fokozódó német nyomást, hisz területi követeléseik (Felvidék, Délvidék, Erdély) kielégítését csakis a hitleri birodalomtól várhatták. Mindvégig ez határozta meg a Volksbundhoz való viszonyukat. A legfelsőbb magyar vezetés, bár azt állította, hogy az egyes szerződések megkötésekor nem tért le a hagyományos nemzetiségpolitika alapjáról, nagyon is tudatában volt annak, hogy a szerződések aláírásával megkülönböztetett kiváltságokat biztosít a német kisebbségnek és az addig belügyként kezelt kérdést lényegében a külpolitikai (területszerzési) megállapodásoknak rendelte alá. Ezzel megengedte, hogy a magyarországi német népcsoport bizonyos mértékig állam legyen az államban. A magyar- országi németek létszáma 1,3 millió volt, közülük 1942 őszén 300 000 volt Volksbund-tag. Ez volt a tetőzés időszaka. Hitler áttelepítési terveit meghallva, méginkább a Szovjetunió sorozatos győzelmeinek hatására azonban tömeges kilépés tapasztalható, sőt a magyar érzelmű németek 1942 legvégén Bonyhádon megalakították a Hűségmozgalom szervezetét. Ez ugyan gyenge és erőtlen volt, tagjai mindössze 2 százalékát tették ki a németségnek, de a bomlás biztos jeleként fogható fel és egyértelműen tükrözi, hogy nem minden német akart a fasizmus szolgálatába szegődni. A valóságban legalább egyharmada távol tartotta magát mindkét szervtől, s ezeket bízvást a csendes ellenállók közé sorolhatjuk. Mindez Bács-Kiskun megye legújabbkori történetét azért érdekli lényegbevágóan, mert az 1944 októberében elmenekült, vagy kitelepített németek (svábok) helyére délvidéki, majd felvidéki és viharsarki magyarokat telepítettek. Mindmáig ez határozza meg Eszak-Bácska községeinek arculatát. Kísérlet történt már annak megírására (Kunszabó Ferenc, Hatvani Dániel), hogy az egyes falvak (Katymár, Bácsalmás, Felsőszent- iván, Gara, Vaskút) esetlegesen, véletlenül és kényszerből együvé került, különböző nemzetiségű, a gazdasági élet, a családszervezet, a kultúra más-más fokán álló őslakosságból és telepesekből miképpen vált közösség. Ám ennek a folyamatnak mélyreható, a levéltári forrásokig elmenő feldolgozása még várat magára. Érdemes lenne egy-egy eleve kiválasztott faluban történeti és szociológiai mélyfúrást végezni, mert csak így válhatnak láthatóvá az általános érvényű erővonalak. A munka sürgősen elvégzendő. Ez számunkra Tilkovszky Lóránt könyvének legnagyobb tanulsága. (Akadémiai Kiadó, 1981) KŐHEGYI MIHÁLY 96
