Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Kaposy Miklós: Umbulda (riportszatíra VIII. rész)
kimutatni. Na de szegény csőri manuskám, ha bejön, örül, hogy levegőt kap. Hogy egyáltalán megkapja a pénzéért azt, amit keres. — Nem értem. Az árut tételenként blokkolni kell. A számlamásolatokon kijön, hogy a boltban egy hét alatt eladtak 500 ékszíjat, és eközül csak 200 lehetett torinói, több a boltba be sem érkezett. A másik 300 soha senkinek nem szúr szemet? — Uram, hát odaáll a vevő, kér egy ékszíjat. Ráírom, hogy egy darab ékszíj, amit soha az életben nem tud elolvasni hogy micsoda, ráírom hogy 104 forint, megy a kasszába, fizet. A kassza végösszege stimmel, az adminisztrátorok örülnek, hogy élnek, a részletekre meg ki figyel oda? — És az ilyen módon megtermelt plusz bevétel fedezi azt a hiányt, amit a maszek elvisz számla nélkül. Igaz? — Persze. Sőt előfordulnak olyan esetek, hogy több a bedolgozott összeg, mint amit a maszek hirtelen meg tud csinálni. Na de ekkor sincs probléma, mert ha tudom azt, hogy 15 000 forintom be van dolgozva, de a maszek csak 9000-et vitt el, akkor már az íróasztalfiókba, akár az öltözőszekrénybe beteszem azt az originál csomagot, vattába csomagolva benn van mondjuk egy 6000 forintos nyugatnémet megszakító. Szépen megvan a leltár, és tudom azt, hogy az újévet kezdem 6000 forint plusszal. Kihúzom a vattát, és kicsurog az áru belőle. — Ezek szerint alig van olyan ellenőrzési módszer, amivel ki lehetne mutatni ezt az egész eljárást. — Ez az ellenőrzési módszer képtelenség. Ezt felderíteni nem tudják. Itt esetlegesen akkor lehetne lebukni, hogyha leltárhiány lenne. Na de leltárhiány nincs, ha valaki észnél van, így csinálja. De ha esetleg valaki ebből a brigádból kibukik, akkor esetleg gáz lehet. — Na és mi van akkor, ha nem veszi be valakinek a gyomra ezt a dolgot, és nem tudja csinálni? Vagy nem akarja, mert túl becsületes hozzá. Akkor mi történik vele? — Vagy megszokja, vagy ha nem, „köszöntem, hogy voltál”. — Hogy kell előcsalogatni a vevő zsebéből a csúszópénzeket? — Azt mondom a vevőnek, hogy uram, egy kis türelmet. Hozom az árut a raktárból. Már kotorászik, kínlódik, hisz én külön fáradtam, cipekedtem az ő cuccával. Szenved, hogy hogyan adja oda azt a húsz forintot. Tehát egyszerűen meg kell köszönnie azt, hogy szóba állok vele. Na most én ezt a húsz forintot elfogadom, mert a vevő odaadta. Habár mondom neki, hogy minek, vagy ejnye, ejnye, de azért ideadja. Egyébként, ha jó kedve van az eladónak, akár hülyére rakhatja a vevőt. Észreveszi, hogy a vevő olyan, hogy az nem is tudja, hogy mit akar. Na, ezzel kapcsolatban elmondanék egy esetet. Szédületes volt. Rendkívül jó hangulatban nyitottuk a boltot. Beszédül a vevő, máris bocsánatot kér, majdnem az ajtóval együtt jött be. — Tessék mondani kocsikerék van? — Kocsikerék? Hogyne, van. Milyen kerék? Vaskerék? Gumikerék? — Tudniillik a vaskerék a felni. Megáll hapsikám egy pillanatra, azt mondja: — Gumikerék. — Van. Milyen kocsira? — Ladára. — Ladára? Van. Igen. Tessék mondani milyen Ladára, 1200-as, hármas, ötös? Megáll a jóember egy pillanatra, rámmered, azt mondja: — Hogy milyen Lada? Kék. — jaj aranyoskám, hát kékre sajnos nincs, csak fehérre. Megszólal a jóember: 50
