Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Tóth Tibor: Építési napló
De készen vannak. Odaállnak a teli gödör mellé, és nézik. A hatalmas fehér mész- tömegből sugárzik a forróság. Nem érzik. Rettenetesen fáradtak. De boldogok. Megtették az első lépést a ház felépítéséhez. 1980. JÚNIUS 8. Tűz a nap, mint a legforróbb kánikulában. Harmaték ássák az alapot. Pontosabban Tamás és a munkatársai. Kalákában. Mert Tamás elhatározta, hogy amit lehet, maga végez el az építésben. Persze a falakhoz, a tetőhöz meg a nehezebb munkákra szakembert fogad, de ahol csak tudja, meg akarja fogni a forintot. A kétszintes ház sokba fog kerülni, s jó lenne az ő lakásuk árából valamicskét bútorra is megtakarítani. Aztán meg a barátok is szívesen jönnek segíteni. Csak azt kötötték ki, hogy annyi sört ihassanak, amennyi beléjük fér. — Én meg olyan pörköltet csinálok nektek, hogy megemlegetitek — mondta Marika, s ezzel meg is volt az egyezség. Harmaték tehát ássák az alapot. Igaz, egyetlen építész sincs a „brigádban”: a hat emberből kettő műszaki technikus, egy gépészmérnök, egy diszpécser, egy bérelszámoló, egy meg villamossági csoport- vezető, de ez senkit sem zavar. Úgy csinálják, olyan szabályosan, mintha mindig ezzel foglalkoznának. A szintezés is olyan lett, mintha maga az építési főhatóság legfőbb főnöke csinálta volna. Furcsa, de úgy látszik, Magyarországon mindenki ért a házépítéshez. Még szerencse! Hogy tudtunk volna különben ennyi házat felépíteni. Tíz órára mind a hat emberről szakad a víz. — Mondtam, hogy ne igyál annyi sört, Sanyi! — Törődj te csak a magad izzadságcseppjeivel! — Dehát mosakodni a végén kell, édes öregem! Nevetnek. Az ugratás első perctől kezdve megy. A szájuknál csak a kezük jár jobban: délre kész a pince meg a többi földmunka kétharmada. S a telek egyetlen fájának árnyékában utolsó szemig elfogyasztják a pörköltet. — Hogy fogsz most dolgozni, Sanyikám, olyan a hasad, mintha az ötödik hónapban járnál! — szól ismét a tréfa. A csákány meg a lapát valóban nehezebb, mint ebéd előtt, de már nem sok van hátra. A bérelszámoló ugyan erősködik, hogy az egyik helyen eltértek a tervrajztól, de leintik. Úgy van minden, ahogy kell. Jöhet a zsaluzás. 1980. JÚNIUS 13. Az öreg ácsmester a cég munkaruháját viseli. Tamás úgy beszél vele, mint valami kényes kisasszonnyal. Nem azért, hogy olcsóbban vállalja a munkát, hanem hogy egyáltalán eljöjjön és megcsinálja. — Akkor, Kőházi bácsi, kedves, így rendben leszünk? — Majd meglátjuk, kérem. — Úgy tetszik gondolni, hogy három nap alatt meg tetszik csinálni a zsaluzást? — Három nap, három nap! Tudja, hogy én csak munkaidő után jöhetek. — Persze. — Aztán ha valami közbejön, mindjárt csúszik minden. — Értem, értem. De azért ugye reménykedhetünk? — Remény az mindig van, kérem. 35
