Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 4. szám - Kőváry E. Péter: Bozse moj, bozse moj! (elbeszélés)
KŐVÁRY E. PÉTER BOZSE MOJ, BOZSE MOJ! 1. — Az lehet, hogy secko jedno, de mégsem mindegy! A lány széttárta karjait, azután mutatóujjával megkopogtatta a fülét, úgy jelezte, hogy nem hall semmit. A fiú az út másik oldalán ült, állát az árok mélyére eresztett botra támasztva. Teleszívta a tüdejét, ordítani még egyet. Legyintett helyette és kifújta a félig használt levegőt. Kettőjük között végeláthatatlan sort alkotva dübörögtek a tankok. Remegett minden. A levegő is. Meg a szürke tollú libák az árok fenekéhez lapultan. Két-két tank közötti szünetben a fiatalok tekintete egybeizzott. A lány borzongott. Október tapogatta combjait. Később kiszóltak érte egy közeli házból, amelynek zsugorodó ablakán még mindig vacogott a zsírral itatott újságpapír. Az ajtóból a lány visszaintett. A soros tank fölé magasodó szőke orosz szélesen elvigyorodott. Két kézről hintette csókjait az ellibbenő szoknya után. Feneketlen csend ereszkedett lefele. Maga alá temette a falu felkavart porát. A fiú feltápászkodott és bicegve megindult a tankok nyomán, maga előtt terelve az elnémult ludakat. 2. A márciusi falugyűlésen egymás mellé sodorta őket a tömeg. A szónokok, mindenféle pártok képviselői a templom előtti eperfa alsó ágaira huzakodtak föl. Onnan fenyegették egymás szavába vágva a község népét. A kutya sem törődött velük. A lány könyékig nyúlt a fiú cájgnadrágjának zsebébe. A fiú arcán vörös foltok jelentek meg. Fojtott hangon szólt a lányra. — Most odafigyelj! Lehet, hogy a párttitkár jön. A lány még beljebb hatolt. Búgva súgta: — Secko jedno, akárki beszél. A fiú megigazította a lány matató kezét. — Az lehet, hogy secko jedno, de nem mindegy! Megeredt az eső. A rongyos karimájú kalapok, a csücskösre igazított fejkendők közelebb nyomultak az eperfához. Türelmetlenség hullámzott végig az embereken. — Halljuk Cservenák elvtársat! — Cservenák, ti szi nás igazi cslovek! — Cső bugye szerinted, Cservenák? A fa törzséhez legközelebb ülő férfi csendet intett. Hosszan krákogott. Húsos vörös orrát a kezefejéhez törölte. Kézfejét meg a derekához, azután kieresztette a hangját. — Elvtársak! Az emberek a nyakuk közé kapták a fejüket. — Elvtársak! Nagy nap ez a mai. Velki nagy nap! Elvesszük a földet Pán Werthájm- tól! Ettől a népnyúzó prekapitalistától és kiosszuk! Kalapok repültek a magasba, Cservenák leugrott áfáról, úgy harsogta: — Elvtársak! Utánam! Tájgyeme na kergát, vízállás megtekintovaty, és ha lehúzódott a víz, kezdhessük is a mérést! 14
