Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
KARDIOLÓGUSNŐ: A kardiogramja nem tetszik. JÁKÓ: Pedig most már nem iszom, nem eszem, nem dohányzom, nem alszom, nem élek nemi életet és általában . . . KARDIOLÓGUSNŐ: Milyen anginás tüneteket észlel mostanában? JÁKÓ: Csak a halálfélelem az új. Ha ez ellen volna valami gyógyszer, azt szívesen kipróbálnám. KARDIOLÓGUSNŐ: Tréfál a kedves beteg. JÁKÓ: Inkább lehangolt vagyok, mint kedves, mert a halálfélelem a rossz tréfák közt is a legrosszabb ... Az a rossz benne, hogy nem lehet megszokni, mint például a szemüveget. KARDIOLÓGUSNŐ: (Leveszi a szemüvegét, mutatja.) Enélkül már csak foltokat látok ... A legjobb úton vagyok afelé, hogy megvakuljak. JÁKÓ: Otromba voltam, szégyellem magam. KARDIOLÓGUSNŐ: Jöjjön közelebb, Jákó ... Még közelebb ... Még mindig nem látom jól az arcát, a szemét. JÁKÓ: (Visszalép.) Ha igaz, hogy a szem a lélek tükre, a gonoszság, az aljasság, a kegyetlenség készülődését látná a lelkemben. Ne vigye magával ezt a látványt a sötétségbe. KARDIOLÓGUSNŐ: (Átnyújt egy papírt.) A kórházi beutalója, Jákó. JÁKÓ: Köszönöm, hogy még most is törődik velem. KARDIOLÓGUSNŐ: Csak törődtem. JÁKÓ: Hisz Istenben? KARDIOLÓGUSNŐ: Ha jó dolgomban ateista voltam, nyomorúságomban sem lehetek más. (A kardiológusnő kibotorkál a színről. Jákó középig hátrál, módszeres lassúsággal széttépi a kórházi beutalót. A papírfoszlányokat a tenyerébe veszi, s mint a pihét, szétfújja. A hátsó függöny felemelkedik. A tanya teljesen készen áll, hófehérre van meszelve; a középrészben a szőnyegpadlós szoba: mennyezetének kampóján a kötél, a kötél alatt az írógép. Az előtérben Jákó és a főjogász, jákó roggyant, botra támaszkodva is imbolyog. Indulatosan beszél. A főjogász nagy élvezettel forgat egy újságot. Úgy tesz, mintha nem is figyelne Jákóra.) FŐJOGÁSZ: Mondd, te az almamellű vagy a körtecsecsű hüvelyeseket kultiválod inkább? JÁKÓ: Te meg azt mondd meg, hogy rám figyelsz-e vagy azokra a pucér ladykre? FŐJOGÁSZ: A szememmel ide, a fülemmel oda. Folytasd I JÁKÓ: Kétórai faggatás után végre elnyöszörögte, hogy a falujában, ahol az unokaöccsének nagybátyja tanácselnök, felajánlották neki a főóvónői állást háromezer-hétszáz forint fizetéssel és szolgálati lakással, de ő, úgymond, mintha le volna bénulva, nem tudja, mit csináljon .. . Ettől kezdve naponként jártam a nyakára, de hiába bizonygattam, hogy fogja meg gyorsan az Isten lábát, mert ebben a városban ő sosem lesz vezető óvónő, csak ide-oda hányódó beosztott az üzemi és a peremvárosi gyermek megőrzőkben. Kevesebb pénzzel megy majd nyugdíjba, mint amennyit most ígérnek a falujában ... Kiselőadást tartottam neki arról, hogy két vége van a botnak. Ha valakinek módjában áll eldönteni, hogy melyik végére álljon, és mégse oda áll, ahol foghatná, az azt sem tudja, hogy mire való a segge. Tudod, hogy fogadta az érveimet? . .. Toporzékolt és össze akarta karmolászni a fizimiskámat. . . Nos, ezután három tisztességes ajánlatot tettem neki. FŐjOGÁSZ: Az első ajánlatod az volt, hogy adja át a kisebbik odút, a nagyobbik kulcsát pedig vigye magával, hogy bármikor visszatérhessen, ha vezető óvónőként megbukik. JÁKÓ: Te most engem majdnem szó szerint idéztél! FŐJOGÁSZ: Másodszor azt ajánlottad, hogy te ellaksz a kisszobában, a nagyobbik szobát pedig kiadod albérlőnek s a rezsiköltségek levonása utáni hasznot, amit évi tíz-tizenötezer forintra becsülsz, átengeded neki. JÁKÓ: Mintha a saját szövegemet hallanám vissza! FŐJOGÁSZ: Harmadszor azt ajánlottad, hogy cseréljétek el a lakást kisebbre, egyszobásra, garzonra. Ha ebbe beleegyezik, akkor a negyvenötvenezer forint különbözetet, amit a cserepartnertől kaptok, az utolsó fillérig átengeded neki. És most szó szerint idézlek: „Ha egy bukott ko- kott ekkora lóvéhoz juthat úgy, hogy a lábát sem kell széttennie, és mégsem ragadja meg az alkalmat, annak vagy elvei vannak, vagy nem tudja, hogy mire való a . ..” JÁKÓ: Tudhattam volna! FŐJOGÁSZ: Mit, amice? JÁKÓ: Hogy reggel ő ment el a te fogadóórádra, este meg te az övére, amice . . . FŐJOGÁSZ: Jó, jó, de mi köze ennek a kettőnk barátságához? JÁKÓ: Voltaképpen semmi. FŐJOGÁSZ: Hát akkor hegyezd a füled. A te korrekt javaslataid azért találtak süket fülekre, mert Zsálya úgy taktikázik, hogy a szolgálati lakást elfogadja otthon, ezt pedig megtartja itthon, de nélküled. Nekem azt a szerepet szánta, hogy a te kizárásodra keressek paragrafusokat. A fogadóóráján egyértelműen tudtomra adta, nem lesz hálátlan, ha találok ilyen paragrafusokat. A hála első részletét ott helyben rám akarta tukmálni, de én kitértem előle. JÁKÓ: Te egy nagy jellem vagy! FŐJOGÁSZ: Nem vagyok nagy jellem, de az a zölden villogó macskaszem megriasztott. A te Zsályád az a fajta nő, aki bajt hoz a férfire. Ragadozó. Nincs az a vámpír, akiértén az egzisztenciámat kockáztatnám. És végül hiába tenném, mert ti azonos jogokat élveztek. JÁKÓ: Felakaszthatom a füstre a jogaimat! FŐJOGÁSZ: Várd ki a végét! Nejedet senki sem büntette meg, amiért kizárt téged a lakásból, pedig törvénytelenül járt el. Viszont neked sem lesz bántódásod, ha két tanú jelenlétében behatolsz és birtokba veszed az egyik szobát, pedig te is törvénytelenül jársz el. A két törvénytelen42
