Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
beledobja a szemétkosárba, a színházjegyet széttépi, egy könyvben lapozgat, türelmes.) JÁKÓ: Beláttad!. . . ZSÁLYA: Széthasította a kés... Majd szerzek egy másikat a nagyanyámtól. (Magára vesz egy blúzt és felkuporodik a megszokott helyére.) JÁKÓ: Nézd, Zsálya. . . váljunk el. Te maradsz, én megyek. ZSÁLYÁ: (Kacag, átöleli Jákó nyakát.) Most azt hiszed, valami újdonságot mondtál. Tévedsz. Nap mint nap látom autódon a dűlőutak porát, homokját, sarát. Tanyát keresel, hogy ne zaklassalak a városi albérletedben ... De tőlem nem fogsz megszabadulni, papuska! JÁKÓ: Nem érdekel sem a féltékenységed, se a birtoklási neurózisod, de a következményeivel torkig vagyok. Kész arra, hogy új életet kezdjek. Ha ebben akadályozni próbálsz, puhára verlek, mamuska. (Lefejti magáról Zsályát.) ZSÁLYA: Öregebb és gyávább vagy te annál, hogy a szőnyegpadlót döngölt agyagra, a távfűtést kemencére vagy szeneskályhára és az angol W. C.-t budira cseréld. JÁKÓ: Ha mégis tévednél, ezt a könyvet hagyom itt magam helyett a szőnyegpadlón vagy az angol W. C. deszkáján. (Címlapjával Zsálya felé fordítja a könyvet.) Updike: Nyúlcipő. Egy emberről szól, aki unja a házasságát, meg mindent, ami ezzel jár. (Zsálya bemegy a másik szobába. Jákó az előtérbe jön, ahol a fődoki várja, jákó átadja neki a kardio- gramot. A fődoki kacsázó léptekkel jár le és fel, néha gesztikulál, mintha vitatkozna valakivel.) FŐDOKI: Igen... Igen... Hát ez bizony... Ez bizony ... A megtörtént dolgokat nem lehet visszacsinálni. Előkészíttessek magának egy ágyat a tizenhármasban? JÁKÓ: Ha nem feltétlenül fontos, most nem feküdnék be. FŐDOKI: Akkor megemelem a gyógyszeradagját. Anyagi viszonyai? JÁKÓ: Tűrhetőek. FŐDOKI: Családi élete? JÁKÓ: Pokol. FŐDOKI: Naponta háromszor két Seduxen. Szigorúan átmeneti időre! Tapasztalatom szerint a nyugalmas életvitel minden szedatívumnál eredményesebb szokott lenni a szívbetegeknél... Maga hisz Istenben? JÁKÓ: (Meglepett, töprengő.) Inkább félek tőle, mint hiszek benne. FŐDOKI: Fordítva jobb volna. JÁKÓ: Az egyháznak biztosan. FŐDOKI: Magának is. JÁKÓ: A főorvos úr .... hittérítéssel is foglalkozik? FŐDOKI: Nem, de arra rájöttem, hogy aki hisz, az nem fél. JÁKÓ: Ebben sok igazság van. FŐDOKI: Minél erősebb hit él az ember szívében, annál kevesebb hely marad a félelemnek . .. De akár van Isten, akár nincs, valamennyien a kezében vagyunk. JÁKÓ: (Diplomatikusan.) Ez bizonyára igaz, mert olyan ember mondja, aki már sok halált látott. FŐDOKI: Nemcsak azon múlik. (Az asztalkán megcsördül a telefon, a fődoki felveszi a kagylót.) Azonnal ott leszek. Kérem, szóljon a kollégáknak, és készítsen elő mindent. (Jókéhoz.) Mennem kell. JÁKÓ: Most ismét látni fog egy halált. FŐDOKI: Talán nem. Egy ezreléknyi esélye sok embernek van. JÁKÓ: Úgy gondolja? FŐDOKI: Magának annyi sem volt. Amikor azt mondtam az élettársának, hogy „vagy meghal vagy megmarad” azt én inkább részvéttáviratnak tekintettem, mint alternatívának. (Kezet nyújt, de visszatartja Jákót.) Mostanában sok ember él halálfélelemben, amikor meg haldoklik, úgy viselkedik, mint a berúgott egér. „Hol az a macska? ...” Emlékszik?... Maga üzenetet akart vinni o d a á t r a, egy másik haldokló meg szótárt kért az ú t ra, hogy megkérdezhesse valamelyik világnyelven, merre táboroznak a magyarok? .. . Akik az élet és a halál mezsgyéjéről tértek vissza, mind láttak és tudnak valamit a halál utáni . . . hogy is mondjamról... ami még hipotézisként is kilóg a természettudományos világképből . . . Maga, Jákó, vagy három órát töltött azon a távoli tájon. Nagyon lekötelezne, ha alkalmasint tartana egy élménybeszámolót erről a kirándulásról. (Elmegy.) (Feltűnik a zörgő hullaszállító bádogláda. A tolókocsi karján táskarádióból régi sláger szól:) „Egy kirándulás, Kis kiruccanás, Jobb mint bármi más, Nem vitás ...” JÁKÓ: (A pántos ládára csap.) Az ő élménybeszámolója volna igazán érdekes. (A hullavivőhöz:) Férfi, nő? HULLAVIVŐ: Nem figyeltem oda... De elég nehéz volt bepasszírozni a skatulyába. (Tovább gurítja a bádogládát.) (Jákó tüsszent, papírzsebkendő után matat a zsebében, de nem talál. Hazamegy. Az ajtó nyitva. Egyenesen a W. C.-be tart, ahonnan egy tekercs W. C.- papírral jön ki, legombolyít valamennyit, fújja s törli az orrát.) JÁKÓ: (Zsályához:) Nincs itthon papírzsebkendő. (Tüsszög, fújja az orrát s a hengerről legombolyodó papírt húzza maga után.) Brrr ... (Hőmérőt dug a hóna alá.) ZSÁLYA: (Öltözik, készülődik.) Elígértem magunkat vendégségbe. JÁKÓ: Nézz rám, s éld bele magad az irgalmas nővér szerepébe. Csípős nedvesség csöpög az orromból, könnyem, nyálam összefolyik s fáj a fejem. Vírusos influenza. (Kiveszi a hőmérőt, megnézi, átnyújtja Zsályának.) Harmincnyolc kettő. Nekem most nincs kedvem fecsegni. Egyáltalán: emberek közé menni sincs kedvem. ZSÁLYA: Csak zenét fogunk hallgatni, bluesokat. Jó kis társaság van együtt. Már csak miránk vár33
