Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
kell lennie, de nem így, hanem kijavítva. (Veszi a dzsekijét.) ZSÁLYA: (Előlije az útját, kiabál.) Nem mész sehová! Nem engedlek! A kurvádhoz mégy! Ott vár a klubban! Tudom! JÁKÓ: (Fogcsikorgatva) Mindjárt tizenegy óra. A klub tízkor bezárt. ZSÁLYA: (Üvöltve) Nem engedlek! JÁKÓ: (Kiabál) Tíz percen belül visszajövök. ZSÁLYA: Itthon maradsz! (Zsálya az autó reflektora elé áll a pályás gyermekkel. Motortúráztatás hangja. Zsálya is, a gyermek is hisztérikusan üvölt.) ZSÁLYA: Te rohadt csirkefogó, te gazember! Te rohadt szoknyapecér! Szeretőd van, úgyis tudom, hogy a szeretődhöz mégy! JÁKÓ: Állj félre. Kikészül a gyerek. ZSÁLYA: Nem mész sehová! JÁKÓ: Kell a pénz. ZSÁLYA: Nem engedlek! Rohadt kurvahajcsár! JÁKÓ: Nekem dolgoznom kell. ZSÁLYA: Amikor szültem is, megcsaltál! Itt volt a szeretőd, itt az én rekamiémon! JÁKÓ: Meddig lehetek még író, ha csak a kukának írok?! (Az autómotor leáll, elsötétednek a reflektorok: újból a szobában. Jákó bemegy. Ettől kezdve kettőjük háborúja megváltozik. A férj — kihasználva felesége depressziós hangulatait — provokál. Amikor meg Zsálya kezdeményez, nem tér ki: felveszi a harcot.) JÁKÓ: (Dünnyög valami köszönésfélét, és beül a W. C.-re.) A lélektannak az idők végezetig tisztázatlan kérdése marad, hogy miről mi jut az ember eszébe. Most, amint célirányosan kibontottam ezt a papírzsebkendőt, mertW.C.-papír nincs itthon, eszembe jutott annak a drámának a címe, amelybe mintegy nagy szeméttárolóba, hogy írói kudarcomat elfeledjem, házasságunk minden szennyét, mocskát is beleöntöm ... „Túl a poklon”, ezt a címet adom neki. Özönleni fog a nép, mindig telt ház lesz, ha mégsem, akkor vagy a házasságom volt jó, vagy a dráma lett rossz... Tulajdonképpen mindegy . . . Nem igaz? ZSÁLYA: (Áttelepszik a rekamié másik sarkába.) Húzd be, kérlek az ajtót! JÁKÓ: (Kijön) Beteszem inkább. Te, feleségem, ha addig ki nem purcansz „tragikus hirtelenséggel”, kapsz egy tiszteletjegyet a díszpáholyba. (Zsálya visszatelepszik az előbbi helyére. Jákó bemegy a fürdőszobába.) JÁKÓ: A minap, amíg átkocsikáztam egy olaj- és földgázmezőn, megfigyeltem, hogy vagy féltucat csőből lángol és süvölt semmibe a drága energia. Erről az jutott eszembe, hogyha hőálló rácsokat szerelnének a lángok fölé, kibővíthető volna a társadalmi szolgáltatások köre. Boszorkányégetéssel! Felélesztenénk, korszerűsítenénk e nemes hagyományt, és a folyamatos üzemeltetéssel óriási mennyiségű energiát takaríthatnánk meg. (Zsályához:) Neked nagyon élénk a fantáziád, nem mondanád el, milyen érzés a hőálló rácson hamuvá válni?... ZSÁLYA: (Könyveket nyitogat, lapoz, jegyzetel.) Könyörgök, Jákó, most ne zavarj. JÁKÓ: Már én is zavarlak. Turbókát elvittük anyádékhoz, bejárónőt is fogadtam, Lukács letűnt a színről . . . Csak nem dolgozol, kincsem? ZSÁLYA: Illusztris látogatók jönnek az óvodába. Ismét nekem kell bemutatót tartanom a kiscsoportban. JÁKÓ: Vagytok ott vagy huszonhármán, miértté vállalod mindig a nehezét? ZSÁLYA: Mert a kartársnőim, a főnökasszonyt is beleértve, képtelenek egy foglalkozást jól levezetni ... És ígéretet kaptam, hogy véglegesítenek. Ez a város egyetlen jól felszerelt és reprezentatív óvodája. (Jákó tapsol.) Mi ütött beléd? JÁKÓ: Újfent bizonyítva vagyon az én régi rögeszmém, hogy minden emberi viszony érdek- viszony. Megmondjam, hogyan fogsz reagálni, ha véglegesítésed után akarják rád bízni a bemutató foglalkozást? (Zsálya kíváncsian felnéz. Jákó alkarját lóbálja.) Beintesz a főnökségnek, s azt mondod, hogy sepertem eleget, seperjen már más is. ZSÁLYÁ: (Bólint) Vagy pedig beteget jelentek aznap. JÁKÓ: Ez a magatartás a beintés megfelelője. ZSÁLYA: Neked annyi ismerősöd van Jákó a művelődési osztályon, a pártbizottságon, mindenütt, csak egy szót kellene szólnod az érdekemben. JÁKÓ: Egyetlen helyen járhatnék el az érdekedben. ZSÁLYA: (Felélénkülve) Hol? Mondd! JÁKÓ: Az ÉKAFÜBl-nél. Az egy nem létező testület, amelynek megalapítására már készül a kormányszintű döntés. Az ÉKAFÜBI az Égetni- valók Kiválasztására Alakult Független Bizottság rövidítése. Ez lesz az a testület, amelynél be- protezsállak. Ha másért nem, Turbóka megrontásáért minden összeköttetésemet felhasználva, helyet szerzek neked az egyik hőálló rácson. ZSÁLYA: Hagyj dolgozni, kérlek! Számomra sorsdöntő, hogy sikerüljön a mai bemutató foglalkozás. JÁKÓ: Hagylak, de nem értem, miért kell neked a mások gondolataiból lopnod, lopikálnod, hiszen kitűnően tudsz rögtönözni. Bízzál mindent a perc ihletére. Ha rám hallgatsz, olyan bemutatót produkálsz, hogy utána mind a tíz ujjúkat megnyalják az illusztris vendégek. (Jákó leül az asztalhoz. Gusztustalanul böffent, aztán elkezd újságot olvasni. Fütyürészni kezd egy régi slágert, hol halkan, hol hangosabban, Zsálya ingerlésének szándékával. Zsálya izeg-mozog, fülel. Amikor Jákó újból elkezdi, ingerülten rákérdez.) ZSÁLYA: Mi a fenét füttyögsz te folyton? JÁKÓ: Fütyültem volna? . . . ZSÁLYA: Figyelj csak! (Szolmizálja a dallam első sorát.) JÁKÓ: (Homlokára csap.) Megvan! Ez az a tangó, amelytől fiatal káder koromban heregyulladást kaptam egy utcabálon. ZSÁLYA: Nekem ideggyulladásom lesz tőle. 30
