Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Zám Tibor: Pokoljárás (Tragikomédia)
nem akartad volna tudni, hogy milyen ez a nő, és bizonyítani, hogy te sem vagy akármilyen férfi?... Ha e duplafenekű akarnokság testet öltene, most felakaszthatnánk e kötélre, mert vannak dolgok, amelyeket sem megismerni, sem bizonyítani nem érdemes. Amikor lebiggyesztetted a szádat, én még hittem az írás öntisztító varázsában, és abban is, hogy a jó könyvek hasznosak. Ám kellett valami, ami megérleljen a tisztaságra. De idő is kellett, s elszántságom híján csoda is, hogy túllendüljek a holtponton. Vártam a megváltó szerelmet. Micsoda mázlid van neked, hogy nem látod koporsóm aranyozott betűit: Élt 59 évet... Ha van bennem bátorság tárgyilagosan mérlegelni a jóvátehetetlent, akkor a súlyosbító és enyhítő körülményeket együttesen figyelembe véve meg- érdemlem-e vajon a történtek után azt a kilenc évet, ami hitem szerint még hátra van? . .. (Jobb lábát az írógép fedelére téve méregeti a távolságot a hurok és a szőnyegpadló között. Legyint, asztalhoz ül, gépel.) Zsálya jön be, terhessége már jól látszik. ZSÁLYA: Kupleráj... Kúp — le — ráj! (Jákó sietősen lekopogtat egy mondatot) Nem is érdekel, hogy miket vásároltam? (Jákó tovább ír) Mit csinálsz? JÁKÓ: Facsarom az agyamat. ZSÁLYA: És mit akarsz belőle kifacsarni? JÁKÓ: Egy drámát. ZSÁLYA: Miről szól? JÁKÓ: Az intenzív szobában töltött napokról, a fődokiról és egy íróról, akit az élettársa nem hagy dolgozni. ZSÁLYA: Felőlem sérvet is kaphatsz a munkától. JÁKÓ: Nyolctól^egyig, vagy egytől ötig, míg haza nem jösz a kisdedovóból — ahol váltott műszakban óvod a kisdedeket —, élvezhetem a munka örömtelenségét. Éjszaka nem verhetem a gépet, mert akkor másnap te nem tudsz dolgozni. Tollal nem írhatok, mert nem tudom elolvasni a saját kézírásomat.. . Sajnos, az agyam nem a te időbeosztásod szerint ketyeg. ZSÁLYA: (Bontogatja a csomagokat) Tudod mi ez? JÁKÓ: Pelenka. ZSÁLYA: Hát ez? JÁKÓ: Kocsi kabát. ZSÁLYA: És ez? JÁKÓ: (vicsorogva) Rugdalódzó! . . . Amit most mutatsz, az meg cumisüveg. ZSÁLYA: Irtó drága. Amikor megmondták az árát, azonnal tudtam, hogy miért szülnek a nők olyan kevés gyermeket ebben az országban. JÁKÓ: A népszaporulatnak nem a cumisüveg ára az egyetlen komponense. Ha majd lesz egy kis szabad időd, olvasd el a kötelező irodalmat. „Bevezetés a demográfiába.” Negyedik könyvkupac, fentről a második. ZSÁLYA: (Odanéz) Ilyen vastag könyveket én nem olvasok. JÁKÓ: Hát az ott a kezedben? ZSÁLYA: Egy harisnyanadrág. JÁKÓ: Már megint? ZSÁLYA: Ismét, újfent, szintén, sőt. JÁKÓ: Mi mutatnivalód van még? ZSÁLYA: Angol—magyar, magyar—angol, német—magyar, magyar—német, francia—magyar, magyar—francia szótárak és tankönyvek. Nyelvvizsgákat fogok tenni. JÁKÓ: Ha nem kívánod, hogy ismét a szívemhez kapjak, sürgősen ragaszd le a szótárak árát. Egy négyjegyű szám is lehet rizikó-faktor. ZSÁLYÁ: Még három meglepetést tartogatok a számodra. JÁKÓ: Három új rizikó-faktor. ZSÁLYA: Hadd kössem be a szemedet! (Jákó megadja magát, a gépből kihúzza a félig írt lapot, összegyűri, beleejti a szemétkosárba. Zsálya egy babapelenkával beköti Jákó szemét, a kisszobából kereken guruló gyermekágyat, babakocsit, majd hempergőt hoz be.) Kukucs! JÁKÓ: (Letépi szeméről a pelenkát. Döbbent és haragos.) íme összejönnek a gyermeknemzés komponensei. Most már értem, hogy miért csinálnak a férfiak olyan kevés gyermeket ebben az országban. ZSÁLYA: Én térdig lejárom a lábam, hogy beszerezzem, ami kell, te pedig ... (elbőgi magot.) JÁKÓ: Csak azt akartam mondani, hogy mindent a maga idejében. Egy születendő gyermek még nem egy megszületett gyermek. ZSÁLYA: Te idézted mindig: „Gyere Flóra csináljunk gyereket. Hadd hányjon cigánykereket . . .” JÁKÓ: „Amit ma megvehetsz, ne halaszd holnapra!” (Vigasztalja Zsályát, a vigasztalás szenvedélyes és céltudatos csókolózásban folytatódik, átmennek a másik szobába, hallatszik, hogy sietősen behúzzák a sötétítő függönyöket.) Az ajtó előtt megjelenik Zsolt, a kiváló diagnoszta hírében álló körzeti orvos civilben, orvosi táskával. Többször csönget, egyre türelmetlenebbül. Cigarettáját a földhöz vágja. Jákó ajtót nyit, zavart. ZSOLT: Belecsöngettem? JÁKÓ: Csak a végébe. A legeslegvégébe. ZSOLT: Sajnálom, hogy nem a közepébe, vagy az elejébe. A legeslegelejébe! (Vérnyomásmérés, sztetoszkóp, rutinvizsgálat, Zsolt komoran, gondterhelten sétál a megszeppent jákó előtt.) Aggályosnak tartom, hogy amikor váratlanul érkezem, mindig zárva az ajtó, és be van húzva a függöny. JÁKÓ: Rizikó-faktor? ZSOLT: (A sztetoszkóp két szárát Jákó fülébe nyomja, a korongot a szívére illeszti.) Mit hallasz? JÁKÓ: Mintha egy ló vágtatna a mellkasomban. ZSOLT: Galoppok (Zsolt az asztalon kikopogtatja a galopp ritmust, hangosan, majd egyre halkabban, végül abbahagyja: ezzel kívánja jelezni, hogy a galoppozásnak halál a vége.) Egy fáradt lovat már nem volna szabad így sarkantyúzni. JÁKÓ: Ez már egy ilyen ló. Galoppol ez magától is. ZSOLT: Ajánlom, hogy esténként sétálj végig a Béke fasoron. 25
