Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Iszlai Zoltán: Óda a korhatatlanokhoz (vers) - Szalai Csaba: Gyöngyöket rugdosnék, Homokszőnyeg, Öntudat, Nyár, (versek)
ISZLAI ZOLTÁN ÓDA A KORHATATLANOKHOZ Nekem is van korhatárom, benne sok-sok korha. Elmondanám, kik a korhák, ha nem tudnád volna. Idomitni kemény szóval nem lehet a korhát, pedig a korholást jobban értik, mint a bolhák. Ámde ők mind vadak, mint a veszekedett farkas. Fülelj be egy korhatárba: zúg, akár a méhkas. Ezért hinnéd, hogy a korhák is gyűjtenek mézet. Említettem egyiküknek, de mint borjú, nézett. Csakhogy bőgni — borjú módra — se szoktak a korhák. Inkább arra csatangolnak, amerre nincs korlát. Akadhat, ki úgy gondolja, többet lát akkor, ha vele tart a sötétségben néhány tucat korha. Tévedés. Hisz csak az öreg fa fénylik, ha korhad. S bár a korha éjben jól lát, ez — pusztán gyakorlat. Kérdeznétek: ugyan hova lesznek el e korhák, amikor már megunják, hogy itt mindenki bolhább. Fene tudja. De mivel van olyan szó, hogy korhely, biztos oda települ a korha, ha az jó hely. Ezért hogyha fönn az égen száll egy korha-csorda, korha-táram karimáig bemerítem borba, s amíg tart az üzemanyag, szédítő magasban velük együtt hiszem, hogy a korha — korhatatlan. SZALAI CSABA GYÖNGYÖKET RUGDOSNÉK (Lányom három virágnevére) Krizantém, krizantém Hideg és hű kertben tömérdek imáé, karcsúbb vagy te így a sírok üvegében, nappal is királyné, Verbéna, verbéna, ki adta a neved még szebb virág? Még szebb. Dérben járnék, mint rég, gyöngyöket rugdosnék, kiejtlek, ismerlek. A szegfűt, a szegfűt sem vérzi be a kéz, ha látom, megállít, ha meg adom, ámít, mert kezdek örülni, szájat pirosító festett lányka ő, ki nyílik már, de hogy néz! 20
