Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Én isztenem hová leszünk? (Domokos Pál Péter Válaszol Hajdú D. Dénes kérdéseire)

igazolni látszik ezt, hogy Lippa osztrák konzul 1824-ben 50 000 főről tesz jelentést.

— „Minden nem kedvező viszonyaik ellenére is megelégedést úgy láczik, abban találnak a még magyarul beszélni tudók, ha egymással ’s akárkivel is saját nyelvükön beszélhetnek ...” — írja Petrás Döbrenteinek, akinek inspirációjára megkezdi népdal- gyűjtését is. Döbrentei 1851-ben bekövetkezett halála után pedig a Magyar Nyelvőr részére küldi értékes néprajzi tudósításait és újabb népdalgyűjteményét. Petrás népdalgyűjtése mindenkit megelőzően készült a magyar nyelvterületen; információi a korabeli csángó-magyar népéletről felbecsülhetetlen értékűek. Teljes munkásságát az „ ... édes hazámnak akartam szolgálni...” című könyvem második részében tettem közzé, hogy ez az anyag a csángó-magyar néprajz könnyen hozzáférhető és maradandó anyaga legyen. Bízom benne, hogy egyszer valaki példás életének megírására is vállalkozik.

— Milyen nyelvi sajátosságai vannak a moldvai csángó-magyarok által beszélt nyelvnek?

— Általában gyorsan, tempósan beszélnek, a sok diftongus miatt első hallásra nehezen érthetően. Mondataikba már néha román szavakat is vegyítenek, mivel az új fogalmakra nem ismerik az új magyar kifejezéseket. Vannak nyelvterületek, ahol az s és cs hangzókat nem tudják kimondani, sz-t és c-t mondanak helyette. Az igealakok közül sűrűn használnak olyanokat, melyeket a mai irodalmi vagy akár más tájnyelv már nem ismer. Példának mondok egy mondatot: Meggyieltem a niepemmel s lerenditettem neki, had padit a baj. (Találkoztam a feleségemmel és elmondtam neki, hogy történt a baj.)Afeleséget népnek nevezik, ez minden bizonnyal összefügg a régi magyar nyelvből ismeretes asszonyt, feleséget jelentő fehérnéppel. Á történt szót sem ismerik, helyette a román a pá$i igét használják. Aztán van egy másik szó, amit első utam alkalmával hallottam: pogocsál. Mikor hazatértem, jelentéséről több nyelvészprofesszort megkérdeztem. Értelmére nem tudtak választ adni. Nem ismerték ezt a szót. Nekem egy csángó ember a következő történettel magyarázta meg az értelmét:

Egy nyári napon a kántor elment horgászni. Az egész napot elherdálta, nem fogott semmit. Félt a feleségétől üres kézzel hazamenni. Felnézett az égre és azt mondta:

— Istenem, ha én egy halat foghatnék, azt a szegényeknek adnám.— Alighogy kimondja a mondatot, máris horgán a hal. Örömmel kapja ki, most már nem lesz otthon semmi baj. Közben elképzeli, hogyan készíti majd el és eszi meg. Fogja a halat, bedobja a tarisznyába és indulna haza. Csakhogy a tarisznya lyukas, a hal kiesik, egyet pattan és máris bent a vízben. A kántor újra felnéz az égre: — Istenem, én ezt a szegényeknek adtam volna — sóhajtja el magát. Nos, végül azt mondja nekem a mesélő csángó: „A gyiák elfelejtette, hogy az emberek az isztennel nem pogocsálnak”. Sokáig foglalkoztatott a szó, míg aztán később a Székely Oklevél Tár egyik okmányában olvasom:

— „ ... az emberek a fejedelem szavát nem vették pagicsára.” — De találkoztam vele a Schlagli-féle szójegyzékben is (jocosus-pogocsas); 1425-ben a tréfa szavunk még nem létezett, ennek felelt meg a pagocsa.

— Mi a jellemzője a csángók népzenéjének? Hogyan gyűjtötte a balladákat?

— Első utam alkalmával, 1929-ben 4 hónapot töltöttem az Ojtoz, Uz, Tatros, Beszterce, Szeret és Prut folyók partja mentén élő csángók falvaiban. Második alkalommal, 1932-ben Laczkó László egyetemi hallgatóval jártuk be Moldvát egy sátoros szekéren. Ez nagyon praktikusnak bizonyult, vittünk magunkkal élelmet, a lónak abrakot és ott szálltunk meg, ahol éppen ránkesteledett. Módunkban állt eljutni Moldva legtávolabbi magyarlakta részeire is. Ezt követően még több mint húsz esetben jártam gyűjtő úton. A csángók legfőbb hangszere az emberi hang. Elmondom, hogy kevés olyan helyen jártam életemben, ahol ennyire szeretik az éneket. Kezdetben nehezen sikerült szóra

25