Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Antalffy Gyula: A „három város” a reformkorban

s olykor-ol/kor úgy megforgatja, mint a mindent magával sodró örvény, vagy az egy helyben keringő forgószél.” Amikor a legények leány nélkül lejtenek együtt, akkor leginkább a toborzó járja, hatalmas kéz- és csizmaszár-csattogtatás kíséretében. Az is megesik, hogy a hetyke legény fel sem kel a boros üvegekkel teli asztal mellől, csak teste felső részét hajtogatja, illesztgeti, s mégis „több kifejezés, több lélek van ez űlőtáncban, mintha más kézzel-lábban dolgoznék”.

Kecskemét nemcsak népességében, hanem magyarságában is mindjárt Debrecen után következik. A lakosság — a beszállásolt ezred német tisztjein kívül — az elsőtől az utolsóig honi nyelven beszél. Még az a néhány görög, német és zsidó kereskedő is, aki a vándorkalmárkodás után a városban végképp megtelepszik. A leránduló pesti laptudósító, amikor beszámol az ország legnagyobb mezővárosának óriási piacáról, roppant állattömegéről, kertjeinek nagyszerű gyümölcsbőségéről, a hangsúlyt elsősorban mégis arra teszi, hogy Kecskeméten „a magyar alföld eredeti sajátságait, egyszerű szépségeit s az erőteljes magyar népélet tiszta jellegét mintegy összpontosulva lehet feltalálni”.