Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 2. szám - Antalffy Gyula: A „három város” a reformkorban

parkosította kiszárított medrét. A mély fekvésű területet elegyengették, fásították, ülőpadokkal látták el, s csinos korláttal kerített „hangdombot” emeltek benne, ahol vasárnapokon a városban szállásoló ezred hangászkara „gyönyörű éldelettel szerencsélteti az ottan sétálókat”. A Társalkodó szerint 1840-ben már 600 élőfából álló fasor veszi körül a „középett fölemelt zene-helyet”, a sétatéren mulatozni kívánók nagy gyönyörűségére. Nyár folyamán vasárnapokon a kecskemétiek egyetlen szórakozóhelye ez a sétatér. „Szépek és nem szépek, urak s parasztok szemlélhetők itt ollyankor — olvassuk az 1845 évi Életképekben. —A pórhölgyeknek fényűzését itt legjobban láthatni.” A lap levelezőjének a kert szépségéről nincs mit mondania, mégis dicsérettel említendőnek tartja a városi mérnököt, akinek fáradsága „ennyire is éldelhetővé” varázsolta a korábbi posványságot.

1820 óta van Kecskemétnek fürdőháza is, amelynek szikes vize „testerősítő tulajdonnal bír”, csak az a baj, hogy a központtól háromnegyed óra járásnyira esik, a Mária- városon túli mezőségen. Hét fürdőszobájában tíz kádat lehet megtölteni a „katlanok fölibe alkalmazott nagy üstökben” forrósított gyógyhatású vízzel. A fürdőnek van vendéglője, tekepályája és a vendégeket napestig mulattató zenekara, a várostól való távolsága miatt mégsem válhat olyan társasági központtá, mint a Déllő sétatere. A szazad közepén a Napkelet Tömöri F. jelzésű levelezője még mindig azt jelenti, hogy „hétköznapjaink meglehetős csendességben folydogálnak, vasárnap azonban négyszer tarthat fölöttünk szemlét az utazó, t.i. reggel a piacon, délelőtt és délután a templomban, estefelé a sétányon.”

A társasélet különben meglehetősen sivár: barátságos ebédek, estélyek vagy más jellegű összejövetelek nincsenek. A névünnepeket megtartják, de csak a szűk rokonság körében. „Pedig mi fűszerezi az életet inkább, mint barátságos időtöltés, midőn egyik a másiknak kedvében s örömében résztvevőleg gyönyörködhetik? — teszi fel a kérdést az Életképek. — Egyébiránt menjen az ember akármellyik házhoz, a legnyíltabb magyar szivességü fogadtatásra számolhat, és épen, mivel e vendégszeretetet tapasztaltam, csudálom a családoknak illy egymástóli elvonulását, hogy mindegyik önmagával megelégedvén, maga körül néha-néha barátait, tisztelőit s tisztelteit össze nem pontosítja.” Farsangkor tapasztalható csupán némi élénkség a társaséletben, a jogászok 1843 januári táncvigalmáról, amelyet nyolc pártól eljárt körtánc nyitott meg, ezt jelenti a Honderű Vidéki Futár rovata: „A mulatságot fesztelen társalgás, csin és ízlés jellemzé. A vendéglői szobákban pipafüsttől felebarátodat alig, ellenségedet pedig épen nem láthatád; székek s általában ülőhelyek botrányos hiánya érezteték; mig a banquier kártyáját állva kérésé, alóla széke elkoboztaték.” Ugyanez év májusában a református főiskola természettani műszertárának gyarapítására rendeznek sorsjátékkal egybekötött fényes táncvigalmat. A Regélőből tudjuk, hogy „kijátszás végett helybeli hölgyektől 158 női szép kézmüvek, arany és ezüst cikkek küldettek be, mellyek közt számos nagyobb értékűek és érdeküek találtatnak. A tánczvigalom és sorsolás alkalmából a helybeli katonai ezred zenekara e jó célra ingyen ajánlotta fel jeles működését. A tiszta haszon 2633 váltó forint volt.” Ugyanerről a bálról a Honderű „Ismét táncoltunk!” felkiáltással tudósít: „Hja! Élvezetsóvárgó korunkban atáncz és zene jó szerepet víttak ki maguknak.” Francianégyes, keringő és körmagyar váltja egymást, a felszolgált étkek azonban „föltünőleg silányak”. Az Életképek 1848 februárjában ekképp jellemzi a kecskeméti bálákat: csinosan fölszerelt, tágas táncterem, jó zene, szép lányok, fesztelen társalgás és vidor kedv.

A színház volna még a társasélet egyik főbb megnyilvánulási helye, de a parasztvárost igencsak elkerülik a nagyobb vándortársulatok, noha Kelemen László színészei már 1800-ban sikerrel lépnek fel a Cserepes vendégfogadó udvarán. Főként megfelelő helyiség hiánya tartja távol a várostól a teátristákat, ezért méltánylandó Király Sándor

18