Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 12. szám - Tüskés Tibor: Ikertársak (Kodály és Illyés)

zenetudományi eredményei,a magyar népzene ősrétegét és a rokon népekkel való kapcsolatokat föltáró kutatásai voltak rá hatással. Kodály írja az 1931-es Zenei Lexikon Magyar népzene címszavát, ahol már említi ötfokú dallamaink keleti megfelelőit; 1934-ben pedig tanulmánya jelenik meg Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében címmel, melyben Bartók 1924-es fölismerését követve részletesen beszél a magyar és a cseremisz (saját nevükön mari) népzene rokonságáról. Szabolcsi Bence ugyané témakörbe vágó dolgozatát az Ethnographia közli 1933-ban, címe Osztják hősdalok — magyar siratok melódiái.

Illyés 1934 nyarán a Szovjetunióba utazik, a szovjet írók első kongresszusának vendége. Szeretné nyelvrokonainkat is fölkeresni; már párizsi éveiben behatóan érdeklődik a magyar nyelv eredete, a magyar őskor, az összehasonlító finn-ugor nyelvészet iránt. „Illyés a jövő hétre táviratozta megérkezését az őshazából!” — adja az ironikus mondatot a Hunok Párisban egyik hősének szájába. „Lelkes nyelvész és szóboncoló” — jellemzi ugyanitt akkori önmagát. Moszkvai megérkezése után rögtön a rokonok felől tudakozódik, de azok jórészt „közben egy kicsit messze költözködtek”. Egy moszkvai városszéli negyedben, egy kültelki klubban talál rá a mordvinokra. Az egyik házból kiszűrődő ismerős dallam üti meg a fülét. „így ért az az élmény, amely Gellért püspökét juttatta eszembe, amikor a malmot hajtó szolgáló dalára felfigyelt, s amelyről csak akadozva tudok beszélni.” A dallam, amit hall, s amit három-négy citera játszik, erre a honi dalra emlékezteti: „Hármat tojott a fürjecske / fürj, fürj, fürjecske. / Rendem bokrom, rendem rózsám, / rózsám gyere be ...” A találkozást a mordvinok zenéjével, majd a klubban a nyelvrokonokkal űzött „szófejtő” játékot, ugyanabban az évben megjelent Oroszország című útijegyzetében beszéli el.

1937-ben lát napvilágot Kodály nagyszabású, összefoglaló tanulmánya, A magyar népzene. A tanulmány eredetileg a Magyarság Néprajza számára készült, de önálló könyvként is megjelent. (Kodály 1935-ös Néphagyomány és zenekultúra című Válasz-publikációja A magyar népzene utolsó fejezete. S azt is említettük, hogy a folyóirat 1937-ben elismerő kritikát közöl a könyvről.) A gazdag zenei példatárral dokumentált tanulmány — többek között — részletesen szól a magyar népzene legősibb rétegéről, valamint arról a kapcsolatról, amely népzenénk legrégibb anyagát a rokon népek, főként a marik (cseremiszek) zenéjéhez fűzi: „ami ennek zenéjéből eddig napfényre került, a magyar népzene egy rétegével oly meglepő és mélyenjáró hasonlatosságot mutat, hogy ősi összefüggésükben már ma is alig lehet kételkedni” — írja Kodály.

1939-ben a Magyar Szemle Társaság Szekfű Gyula szerkesztésében impozáns tanulmánykötetet jelentet meg Mi a magyar? címmel. A gyűjtemény fölvonultatja a kor számos kiváló elméjét; Kodály itt adja közre Magyarság a zenében című tanulmányát. Még ugyanebben az évben, de már a tanulmánykötet megjelenése után, s amikor már megkezdődött Lengyelország lerohanása, Illyés is papírt húz maga elé, és Ki a magyar címmel — így, kérdőjel nélkül —tanulmányt ír. Az esszé most egyetlen szempontból érdekel bennünket: Illyés fölhasználja, beépíti és népszerűsíti Kodály A magyar népzene, valamint Szabolcsi Bence Egyetemes művelődéstörténet és az ötfokú hangjegyek című munkájának eredményeit. (Amikor 1976-ban az életműkiadásban a tanulmány szövege ismét megjelent, a hozzá fűzött jegyzetben Illyés külön is hivatkozott az említett két munkára.)

„Néhány éve vendégségben voltam egyik barátomnál” — kezdi Illyés a Ki a magyarnak azt a fejezetét, ahol a magyar népzene eredetéről és ősi rokonságáról szól. A látogatás, valamint a vendéglátójával, Szabolcsi Bencével folytatott beszélgetés leírásába szövi gondolatait. A zongoránál a kitűnő zenekutató, Szabolcsi Bence ül, az író vele beszélget, a zenei rokonságot bizonyító példák azonban — három közül kettő — Kodály A magyar népzene című munkájából valók. Itt idézi Kodály a Kalapom a Tiszán úszkál. ..

84