Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Breuer János: Kodály Zoltán internacionalizmusa
BREUER JÁNOS KODÁLY ZOLTÁN INTERNACIONALIZMUSA „Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt testet legtökéletesebben a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek: hitvallomás a magyar lélek mellett. Külső magyarázata ennek az, hogy Kodály zeneszerzői tevékenysége kizárólag a magyar népzene talajában gyökerezik. Belső oka pedig Kodály rendíthetetlen hite és bizalma népének építő erejében és jövőjében." Bartók Béla sokszor idézett, már-már közhellyé koptatott tömör jellemzése cseppet sem mond ellent a címben vállalt téma kifejtésének, hiszen valódi hazafiság, igazi nemzeti eszme és internacionalizmus társadalmi értelemben is egymást feltételező, egymástól el nem választható kategóriák. Hogy művészi értelemben is így van, Kodály Zoltán ekként fogalmazta meg: „[. . .] értéktelen az a magyarság, amely nem európai, és számunkra értéktelen az európaiság, ha nem magyar is egyszersmind. [.. .] Minél több közünk van az európai kultúrához, annál nagyobbra nő a magunké is." Ezt a gondolatot a teljes kodályi életmű igazolja. Gyönyörűen fogalmazta meg a Kodály-jelenség internacionalizmusát kései kis könyvében Szabolcsi Bence: ,,Minden nagy művész népének heroldja a nagyvilágban s viszont a nagyvilágé a maga népe között. A zeneköltő, akinek ilyen herold-szerep jut, nemcsak abban nemzetének mestere és példaképe, hogy nagyszabású és maradandó művekkel ajándékozta meg ezt a nemzetet, nemcsak abban, hogy feltárta ősi hagyományait és nevelője volt a magasabb műveltségre, hanem abban is, hogy felfedezte számára a világ kultúrájának egy sajátos tartalmát, hogy megajándékozta az emberiség életének egy újszerű, összefoglaló képével." Nagyon fel kellett készülnie, hogy ezt megtehesse. Megkezdte mára „nagyszombati diák”, a felvidéki kisváros szerény lehetőségeivel maximálisan élve s folytatta a budapesti diák a századelőn. Magyar—német szakos bölcsész, de egyszersmind Eötvös-kollégista. Laczkó Géza, ki Kodálynál valamivel később került e nagyszerű intézménybe, feljegyezte, falai között francia szellem uralkodott. Német volt Kodály zeneszerzésprofesszora is, Koessler János — Brahms-hívő, nem wagneriánus —, aki a vendéglátó ország iránti gesztusként írt ugyan egy-két „magyarosch” hangvételű, népies műdalt — nótát —feldolgozó darabot, ám a nemzeti zenei irányzatról sommásan úgy vélekedett:,,Nem lehetmindig tájszólásban beszélni!”. A német—osztrák szellem az uralkodó széljárása a századelő Budapestjének, zenében kiváltképp. E korra visszaemlékezve joggal mondotta Kodály 50. születésnapján: „Akkor volt itt a Wagner-kultusz a tetőpontján. A koncerteken is csupa olyan darabot játszottak, hogy ha a program véletlenül nem magyarul van, azt hihette volna az ember, hogy egy kis német városban van; különben is alig múlt pár éve, hogy a filharmóniai hangversenyek hátlapjáról a német szöveg elmaradt. A német hegemónia leküzdése fontos tartalma lesz a kodályi életműnek. Kiélezett politikai pillanatokban e magatartás társadalmi jelentősége is megsokszorozódik. „Németország eltakarja előlünk a nyugatot." — A 30-as évek végén mondotta ezt Kodály, amikor a hitleri Németország fenyegető barna árnyéka mind nyomasztóbban vetődött Magyarországra is. Azonban a német—osztrák zenei géniusz nagy hagyománya — egy Bach, Mozart, Beethoven művészete — Kodály felfogásában soha nem veszélyt, hanem éppen példát jelentett. Veszélyesnek nem jogosulatlanul ítélte az egyoldalú Wagner-kultuszt, folytathatatlannak a századforduló posztromantikus német zenéjét. Kísérjük mármost műfajonként figyelemmel Kodály Zoltán munkásságának internacionalista vonásait. 76
