Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Az első Kodály-emlékkönyv (Gunda Béla válaszol Sümegi György kérdéseire)
nak tekinthetők-e vagy sem. Ezt Zichy István megakadályozhatta volna. A körirat miatt, már mint a kolozsvári egyetem tanára a Magyar Néprajzi Társaságnál erélyesen tiltakoztam.) Szabolcsi Bencével, Lajtha Lászlóval és Dincsér Oszkárral először arra gondoltunk, hogy Bartók és Kodály tiszteletére adjuk ki az emlékkönyvet, mert hiszen Bartók csak egy évvel volt idősebb, mint Kodály. Erről a tervről azonban lemondtunk, mert az akkori időben Bartókot aligha fogadta volna el a Magyar Néprajzi Társaság választmánya. Növelnünk kellett volna az emlékkönyv terjedelmét, körülményes lett volna az emlékkönyv átadása Bartóknak. Zichy István különben azon az állásponton volt, hogy anyagilag úgysem tudom megoldani a munka kiadását. A Magyar Néprajzi Társaság pedig a költségeket nem tudja fedezni. Ebben Zichy Istvánnak igaza volt. A Magyar Néprajzi Társaság szegény volt, mint a templom egere. Mint az Ethnographia akkori szerkesztője szoros kapcsolatba kerültem a karcagi Kertész Nyomda tulajdonosával, Kertész Józseffel. Elmondtam néki, hogy miről van szó. Bevallva azt is, hogy az emlékkönyvhöz még nincs pénzünk. A nyomdai munkálatokért közben fizetni nem tudunk. Még nem tudom, hogy honnan kerítem elő a pénzt. Kertész József szavaira nem igen emlékszem vissza, de lényegileg ezt mondotta: Kodályért mindent! Kérem mielőbb a kéziratokat! Kik és hogyan állították össze a kötet tervét, milyen szempontok alapján kérték föl a szerzőket a részvételre? Ekkorra már megírtam a számításba jöhető szerzőkhöz a felkérő leveleket. Az volt a szándékom, hogy a Kodály-emlékkönyv a háború éveiben a zenetudomány képviselőinek nemzetközi együttműködéséről is tanúskodjék. Velünk hadiállapotban lévő nemzetek tudósai is szólaljanak meg a kötetben. Angol szerző tanulmányát sikerült biztosítani. Farmer Henry Geore írt tanulmányt: Zenei kölcsönhatások Kelet- és Közép- Ázsia között címen. A stockholmi Nordiska Múzeumban dolgozó barátaim révén írtam Zelenin Dmitrij leningrádi professzornak —akivel korábban már leveleztem —, hogy legyen a segítségemre egy szovjet zenekutató tanulmányának az elküldésével. A háborús viszonyok miatt a levél már nem került el Zelenin kezéhez. Stockholmi követségünkön keresztül küldtem levelet Herzog Georgenak, az indián zene kitűnő kutatójának, aki akkor a Yale Egyetemen dolgozott. De tőle sem jött válasz. Bartókkal sem tudtam felvenni a kapcsolatot. Most már azonban elmondhatom, hogy Bartók Béla A régi magyar népzenéről írt tanulmányát Szabolcsi Bence szerkesztette össze két korábbi, magyar és német nyelven megjelent Bartók cikkből. 1941 végén, 1942 elején a postai összeköttetés már bizonytalan volt, de az akkori magyar külügyminisztérium, stockholmi, római, zágrábi és szófiai követségeink, a budapesti finn, bolgár és román követségek a legnagyobb előzékenységgel vállalták a kéziratok közvetítését. Igen sokat köszönhetek Zilahi Sebess Jenőnek, akkori kül- ügyminisztériumi titkárnak, aki a futárposta révén a leveleket nemcsak közvetítette, de a külügyminisztérium jelentős anyagi támogatását is biztosította. Kitűnő támaszunk volt a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban Lőrinczy Szabolcs miniszteri tanácsos, akinek a segítségével szintén jelentős anyagi támogatást kaptunk. S ő eszközölte ki Szinyei Merse Jenő vallás- és közoktatásügyi miniszternél, hogy előszót írjon a kötethez. A miniszter Lőrinczy Szabolcs révén állandóan figyelemmel kísérte a munkát s közölte, hogy az emlékkönyv kiadásához további anyagi támogatást nyújt. Erre már nem volt szükség. A Magyar Tudományos Akadémia támogatását Gergely Pálnak, a titkári hivatal vezetőjének köszönhettük. Jelentős összeget adott a Teleki Pál Tudományos Intézet, Budapest Székesfőváros polgármestere, a Magyar Operabarátok Egyesülete, a Magyar Nemzeti Bank, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete és az Első 50
