Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 12. szám - Pethő Bertalan: Kodály emberségpéldázata
A buzdító Ahol a nevelés véget ér, ott kezdődik az önálló, felelősségteljes kezdeményezés. Kodály hitt ennek az érett korszaknak az eljövetelében és olyan útravalót igyekezett adni, ami méltó eszmék keresésére, vállalására és valóraváltására tesz képessé. Legfőbb buzdító szavaival ezért fordult A Magyarokhoz. Az annyiszor megjósolt diaszpórát megelőzendő, idejében, szétszóródásuk előtt összegyűjtötte a régmúlt idők virágait, a népdalokat, Zoborvidéktől Hargitáig. Méltán érezte, hogy hatalmas sarokkővel járult hozzá a nemzet újjáépítéséhez, példát adva az igéhez, hogy legyünk egységes nép. Bizakodva hirdette, hogy az ősi népdalok és a távolra szakadt rokonnépek zenéje a lélek olyan ősgránitja lesz a jövő magyarjaiban, aminek talaján megőrizhetik függetlenségüket, legalábbis a lélek függetlenségét. Mivel a lelkeket nem lehet annektálni, lelki vazallusai sem lehetünk egyetlen népnek sem, hanem saját mivoltunkat lehet és kell szabadon kibontakoztatni. A Herder-i jóslattal és Ady halálvízióival szemben történelmi dac kifejlesztését kezdeményezte. Oserőt, büszke, emberi méltóságot talált a népdalokkal idézett régi, igaz Magyarországban, az erkölcsi és szellemi megújhodás fedezetét. A népköltészet tökélye a jövendő kiteljesedés előképeként tündököl, fennen hirdetve, hogy a magyar nép még nem teljesítette történelmi küldetését, még nem mondta el mondanivalóját. Létünk nem véletlenszerű és nem mesterségesen fenntartott lét, hanem érdem hordozója és érdem által igazolt. Lét és érdem egymásbajátszása adja a magyarság jogát az élethez, jogát a maga sajátos, mindennapi kenyeréül szolgáló, egyben ígéretes kultúrájának kibontakoztatásához. Ennek az Ígéretnek a beváltásához kell a lélek mélyszántása, a székely dalok sok, elhasználatlan erejének átömlesztése, az élni érdemes és élni kell szózat felhangosítása. A jövő persze nem adja magát ingyen, hanem még több munka szükséges hozzá, mint sok más nép fiainak. A magyar író és zenész nem kész fészekbe száll költeni, nem kapja örökbe a használandó nyelvet és a stílust, hanem eszközeit is újra kell teremtenie. Élharcosként, heroikus munkát kell végeznie, mert a magyar eredetiséget szom- juhozó közszellemet, az egyéni tehetség megnyilatkozását sajátjaként fogadó lelki közösséget is neki kell életre lobantania. Ezt a munkát nehézsége teszi széppé és történelmi értéke teszi magasztossá. Elvállalására csak az képes, akit az eljövendő kultúra varázslata fog meg, akinek számára ez az illúzió valóság. Ezen a ponton válik Kodály népéhez szóló buzdítása vallásos hevületűvé. Hangza- tokká tisztuló őstermészet és a sejtelemmel is alig felfogható eszme talál egymásra józan, áhítatra intő és egyben tettre serkentő megfogalmazásban. A Hegyi éjszakák legendás, balladás zengését halljuk, kövek, fák és füvek titokzatos, de mégis otthonos zúgását, a Mátrai képek pásztor- és betyárvilágának moraját, csengését, megilletődött, tréfás és mulatozó dallamait és ugyanezen a nyelven hallatszik — latin szavakkal — a Budavári Te Deum-ban az istennel folytatott magyar beszéd. Nem a révület, nem a transzcendenciára való passzív, tépelődő ráhagyatkozás hangjai ezek, hanem hús-vér emberek felserkenése, riadalma, panasza, kétségbeesése és újjongása. Saját kesergésé- ben, indulatában és bizalmában érzékeli istent, de nem reked meg önmagában, hanem külső hatalomként tudja tisztelni és művelni a saját vitalitásában felfogott hitét. Ez a buzdítás már példamutatás. A művek, amikben a magyar jövő teremtésének eszes misztériuma kifejeződik, része is a jövőnek, a költő igazságának bizonyítéka. 16
