Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - SZEMLE - Kőhegyi Mihály: Romsics Ignác: A Duna-Tisza köze hatalmi-politikai viszonyai 1918-19-ben
ROMSICS IGNÁC: A DUNA—TISZA KÖZE HATALMI-POLITIKAI VISZONYAI 1918—19-BEN A Duna—Tisza köze a XX. század elején az ország egyik jelentős agrárvidéke. Az őstermelők aránya az országos átlag fölött volt — lényegében a népesség háromnegyedét tette ki — s ezzel szemben az iparban, kereskedelemben és szolgáltatásban dolgozók létszáma kevés. A munkásság együttes száma és aránya is igen alacsony, ezen belül pedig az ún- ipari, munkásság (ha ilyen környezetben egyáltalán jogosult ez a fogalom) elenyészően csekély. Ráadásul aDuna—Tisza közi ipari munkásságnak több mint 90%-a a mezőgazda- sági munkából éppen vagy nemrég kiszakadt tanulatlan szolga és segédmunkás (9726 fő), illetve tanonc (4244), s az előmunkások és üzemvezetők aránya nem érte el a 2%-ot (251). A politikai magatartást befolyásoló tényezők közül a gazdaságiak fontossága nyilvánvalóan elsődleges, amit azután a vallási és nyelvi hovatartozás csak színez. Ezek után teljesen érthető, hogy az I. világháborút megelőző évtizedben a politikai közvélemény formálói a középrétegek és a birtokos parasztság soraiból kerültek ki. A Szociáldemokrata Pártnak csak a városokban voltak helyi szervezetei, de ezek is kislétszámúak, erőtlenek. A szerző — helyesen — a századelő gazdaságitársadalmi helyzetéből indul ki s csak ennek felvázolása után tér át tulajdonképpeni tárgyára. 1918 október utolsó és november első napjaiban sorra alakultak a helyi Nemzeti Tanácsok, amelyekben általában valamennyi társadalmi réteg és politikai párt képviseltette magát. Ezzel párhuzamosan a térség egészére kiterjedő tömegmozgalom söpört végig a vidéken, mely szervezetlen volt s lényegében a helyi vezetők (jegyző) ellen irányult egyrészt, másrészt az élelemhiány megszüntetése céljából üzletek fosztogatásába csapott át. A rend helyreállítására szervezték meg a nemzetőrségeket. A felgyülemlett gondokon, a pénzügyi és gazdasági nehézségeken azonban nem tudott úrrá lenni 1918—19 telén a Károlyi-kormány, mely azután a külső nyomás (Vix-jegyzék) hatására lemondott. Helyét a szociáldemokratákból és kommunistákból alakult Forradalmi Kormányzótanács vette át. A Duna-Tisza közén a Kommunisták Magyarországi Pártjának — eddigi adataink szerint — egyetlen helyen (Kiskunhalas) volt csak szervezete, ami egyáltalán nem közömbös a későbbi helyzet megértése szempontjából. A Budapestről kirajzó politikai megbízottak szervező munkájára volt szükség ahhoz, hogy a régi közigazgatást a direktóriumok, a képviselőtestületeket a munkástanácsok váltsák fel. A közép- és nagybirtok állami tulajdonba véte-' lét kimódoló agrárrendelet elvontsága és a földosztás megtiltása kedvezőtlenül befolyásolta a parasztság alsó rétegének hangulatát. Ellenkezést szült az egyházi iskolák állami kezelésbe vétele is és az ezzel kapcsolatos helyi túlkapások (hitoktatás megtiltása) sorozata. Ennek tudható be, hogy az áprilisi tanácsválasztásokon meglepően kevesen (30%) éltek szavazati jogukkal. Az agrárproletariátus és a Tanácsköztársaság viszonyát alapvetően a földosztás határozta meg. A mezővárosi földmunkásság — az ipari proletariátushoz hasonlóan — lelkesen fogadta a proletárdiktatúra kikiáltását, a földosztás elmaradása azonban jelentős mértékben lelohasztotta lelkesedését. Ugyanakkor a földreformrendeletnek természetes és kikerülhetetlen következménye volt, hogy a nagy- és középbirtokosság, valamint a gazdagparasztság felső rétege a Tanácsköztársaság ádáz ellensége lett. Ennek tulajdonítható, gogy április végén és május elején a Duna-Tisza közén ellenforradalmi hullám söpört végig, mely azonban még esetleges, szervezetlen volt s így igazából nem volt veszélyes. Az egyes rétegek hangulat- és magatartásváltozásának okát azonban sem a helyi, sem az országos vezetők nem érzékelték megfelelően s azon javítani nem igyekeztek. A katonaság bevásárlóinak élelmiszer-, ló-,takarmány- és kocsirekvirálásai májusban még tovább élezték a helyzetet. Az átvonuló katonák nem tettek különbséget szegény- és gazdagparaszt között: vitték, amit találtak, s onnan, ahol találták. A megcsappant élelmiszerkészleteket mindenki rejtegette, az értéktelen „fehér pénzt” senki elfogadni nem akarta, a piac pangott, ami viszont a városokban okozott nagyarányú elégedetlenséget. Ilyen előzmények után magát az ellenforradalmat lényegében két esemény váltotta ki. Május 15-én Kalocsán a központi kiküldött fel akarta esketni a jezsuitákat, apácákat és papokat a Tanács- köztársaságra s felszólította őket a rend kötelékeiből való kilépésre. Mivel erre nem voltak hajlandók, parancsot adott a rendházak elhagyására. A rendelkezés nyilvánosságra kerülése után nagyarányú mozgalom kezdődött, mely Tanácsköztársaság-ellenes tüntetéssel folytatódott. Ezzel párhuzamosan folytatódott a Vörös Hadseregbe való sorozás, mely a kormányrendelet értelmében éppen a„Duna bal partján levőmeg nem szállt területen” voltvég rehajtandó,tehát gyakorlatilag a Duna—Tisza köze négy járását érintette. A lakosság már az áprilisi toborzást sem fogadta egyöntetű lelkesedéssel, de most (június közepe) az aratás dandárja előtt eleve kudarcra volt ítélve a sorozás. A fellángolt ellenforradalom elsőnek Dunapa- tajon győzött. (Ezért, de más tényezők miatt sem teljesen indokolt kalocsai ellenforradalomról beszélni.) Néhány nap alatt (június 18—21.) felboly- dultak a szomszédos falvak is. Déli irányban Er- sekcsanádig, kelet felé a Kunszentmiklós—Szabadszállás—Akasztó—Kiskőrös—Kecel vonalig, északon Dunavecsén, Szalkszentmártonon, Tasson 90
