Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 11. szám - MŰHELY - Gombár Csaba: A „Cifra nyomorúság” utóélete

meg. Jelen esetben nem szükséges Szabó Zoltán 1948 utáni, egyébként jórészt ismeretlen és földolgozatlan munkásságával és annak politikai összefüggésével foglalkozni, hiszen annak nincs visszaható érvénye sem pozitív, sem negatív értelemben arra, amit 1938-ban írt. Nehéz lenne viszont azt most megmondani, hogy a „Cifra nyomorúság” példányainak hiánya milyen mértékben ártott vagy használt a könyv reputációjának és olvasottságának? Talán hírét e körülmény növelte, olvasottságát csökkentette; a szerző szegényebb lett az elmaradt újrakiadás tiszteletdíjával, mi viszont azzal, hogy kevesebb ember vehette így kezébe szociográfiai irodalmunk e klasszikus művét.

Amikor tehát ezeket a sorokat írjuk, semmiképpen nem az a helyzet, mint Nemes- kürty István „Élet és lrodalom”-ban manapság megjelenő sorozatos írásainál, amelyekben méltatlanul elfeledett, az irodalmi tudatból ilyen, vagy olyan ok miatt kiesett, de fontos műveket ajánl figyelmünkbe. Nem, itt nem erről van szó. Szabó Zoltán műve nem elfeledett könyv, nem kell újra fölfedezni. De mivel mindenképpen csak nagyon kevesekhez juthat így el, holott a tudományos és irodalmi közvélekedés már sokszor kinyomtatott ítélete szerint időtálló értékről van szó, a „Cifra nyomorúság”-ot nem szellemi dugáruként kellene kezelni, hanem mielőbb újra ki kellene adni.

De nézzük közelebbről a könyvet, amely abban az évben jelent meg, amikor Hitler átvette a Wermacht főparancsnokságát, végbement az Anschluss, s megkötötték a müncheni egyezményt, és a németek megszállták a Szudéta-vidéket; Amerikában megerősödtek az izolacionisták, Magyarországon pedig Imrédy Béla lett a miniszterelnök. Tudjuk, ez is olyan éve történelmünknek, amikor drasztikusan nyomult be a külpolitika az ország életébe, és a külső hatás belső feltételei, amelyeken keresztül a negatív nemzetközi áramlatok érvényesülhettek, igencsak erősek voltak. Ezért minden olyan lépés, mely ez ellen hatott, különösen figyelemre méltó. Szabó Zoltán könyve pedig jeles példa erre is. Azt a nézetet leplezi le és ítéli el, azt a „huszonnégyórás politikai szemléletet”, amely szerint „inkább a németek uralkodjanak rajtunk, mint a zsidók”. „A zsidóság gazdasági szerepe miatt áruba bocsátani a nemzet függetlenségét valóban rosszabb csere, mint Ézsaué, ki egy tál lencséért eladta jogait”. 1938-ban láttak napvilágot e sorok, melyek egyaránt minősítették a szociográfiai lag föltárt helyzetet és magát a szerzőt is.

A könyv, tárgyát tekintve, a barkók, matyók, palócok földjének szociográfiai leírása és társadalmi helyzetük értékelése. Ám nincs szó felületes néprajzi elbájolódásról, melyet e tájék oly könnyen előhív, hanem éppen az ilyen tévedések elhárításán van a hangsúly. Hasonlóan más népi írókhoz, a szerző elítéli a Gyöngyösbokréta mozgalmának álságait, és számos példán keresztül mutatja be, hogy az ügyek intézői jobban aggódnak a díszes népviselet elhagyása miatt, mint az azt viselők életéért. Szolgabírói előírás például, hogy a tibolddaróci barlanglakásokból a népiesre tervezett Mikszáth- falva házaiba beköltözők csak hivatalosan előírt népies tárgyakkal bútorozhatják be lakásukat. No, és persze Mikszáth! A „Cifra nyomorúság” szépírói szinten fogalmazott soraiból teljességgel hiányzik a mikszáthi kedély is. Valljuk meg, még ma is, ha a palóc szót halljuk, az a derű rebben meg a szó nyomán, mely Mikszáth Kálmán tollából áradt szét közgondolkodásunkban. Nem kis vállalkozás egy ilyen beidegződöttség fölé kerekedni, és rámutatni a palócföld kedélytelen nyomorára, a trianoni országhatár és a földbirtok szorításában élők teljes derűtlenségére.

A Cifra nyomorúság szól a városokról is, a „városháza” és a „vármegyeháza” szimbolikus kettősségéről, s nagy fejezeteiben a parasztokról, a munkásokról és az értelmiségről.

70