Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Az értelmiség a kisváros társadalmában (Baja értelmisége)
a szállítás és hírközlésben a kereskedelemben a vízgazdálkodásban a szolgáltatásban az egészségügy és kultúra területén 47% a közigazgatásban és egyéb ágazatban 10% (Az adatsorban összesen 1619 fő szerepel.) Már ez is elég tagolt szerkezetet mutat, de a képet érdemes tovább árnyalni. Vegyük például az ipart. Ez a 15% éppen 240 főt jelent. Szép szám és jelentős csoport is lehetne, csakhogy az ipar megjelölés maga is még a munkahelyek és munkajellegek belső sokféleségét jelenti. Lássuk, miként. A hetvenes évek közepén a statisztika a városban összesen 18 darab 50 főnél többet foglalkoztató ipartelepet (voltaképpen gyár nagyságrendű egységet) sorol fel. Még ha eléggé összevont módon csoportosítjuk is ezeket, akkor is legalább kilenc, alaposan eltérő jellegű „csoportba” sorolandók: gépipari jellegű közülük 3, egyéb vas- és fémipari jellegű 2, építő- és építőanyagipari 2, faipari 2, textilipari (alapanyag- gyártó) 1, textilipari konfekcióüzem 2, élelmiszeripari 2, szolgáltató jellegű 2, a maradék kettő pedig háziipari szövetkezet. Ahány típus, annyiféle szaktudást igényel; a munkásoktól is, az értelmiségiektől is. (Sőt, még többfélét, hiszen — később egy gyár példáján részletesen is bemutatom — még egy termelőegységen belül is a szaktudások, értelmiségi szakmák egészen különböző válfajaira van szükség.) És ehhez még hozzá számítandó, hogy az ipar tagoltsága nem csak a szakma (alágazat) szempontjából, hanem a nagyságrendek szerint is igen erős. Az imént felsorolt nagy- és középüzemekkel csaknem azonos számban találunk a városban 11—50 munkással dolgozó kisüzemet, és majdnem ugyanennyi a 10 munkásnál is kevesebbet foglalkoztató „ipartelepek”, valójában lényegileg kézműves műhelyek száma. Ez a tagoltság természetesen hozza magával a foglalkoztatottak üzemnagyság szerinti megoszlását is: közülük a nagyüzemekben dolgozik valamivel több, mint egyharmad, a középüzemekben kicsivel kevesebb, mint 30%, és így az összes ipari foglalkozásúaknak még mindig nagyjából egyharmada kisüzemekben-műhelyekben tevékenykedik. Joggal írja tehát a gazdaságtörténész: „Baja iparának üzemi koncentrációja . . . átlag alatti.”1 Még ez sem minden. Az iparon belül maradva: további megosztó tényező az, hogy az üzem, amelyben az értelmiségi dolgozik, minisztériumi, tanácsi irányítású-e, vagy szövetkezeti vállalat. Az eltérő irányítás ugyanis eltérő érdekeltségi rendszert is jelent, és ez is távolítja egymástól még az esetleg azonos szakmájú értelmiségieket is. Látnivaló tehát, hogy az iparban dolgozó harmadfélszáz értelmiségi munkahely hány, és mennyire különböző munkajelleget jelent. A kérdés csak az, hogy mindezek után beszélhetünk-e a „műszaki értelmiség” valamelyest is homogén csoportjáról, vagy pedig a tagoltság, az érdekkülönbségek; tehát a széttartó erők a hangsúlyosabbak? Ne siessük el a választ. Vegyünk előbb még további tényeket. A vizsgálódást egy átfogó-általános adatsorral, az értelmiségiek népgazdasági ágak szerinti megoszlásával kezdtük. Noha egyáltalán nem volt ez sem tanulság nélküli, mégis két fontos szempont hiánya miatt nem elégedhetünk meg vele. Egyrészt magáról a munka jellegéről semmit sem mond, másrészt csak a diplomásokat tartalmazza, nincs benne az a félezer ember, aki, bár felsőfokú végzettség nélkül, de bizonyossággal értelmiséginek tekintendő munkakörben dolgozik. A következő adatsor (amelyet az 1980-as népszámlálás „kiemelt egyéni foglalkozás” listája alapján állítottam össze), 1. Erdősi Ferenc: Baja ipara (kézirat) 21—22. o. 44
