Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - MŰHELY - Tarján Tamás - Tömöry Péter: Látni akarjuk „a nagypapát” (Elemzés Csiki László színjátékának magyarországi bemutatója előtt)

hogy csupán átmenetinek tekinti jelenlegi helyzetét. Passzívan, a körülményeknek engedve úgy érzi, csupán önmaga egy részét, elfogadható mértékét bocsájtja áruba. A játék szerint ez az állapot azzal mentődik fel (látszólag!), hogy a „valóság fölött történik öt centiméterrel. „Itt, a kirakatban, ahol a két ember vergődése mindenki által megfigyelhető (ellenőrizhető), hiszen kirakatban vannak, rokonszenves és elhihető álmuk, vágyuk, még képtelen törekvéseik is. Azért, mert a törekvések a kirakatlét kényszerének ellenében történnek. Humánusak, mert kötődnek ifjúkori elképzeléseikhez. Itt szerzünk tudomást a kamasz célkitűzésekről is, és hogy ezeket megvalósítani képtelenek, felmentést ad rá a konkrét helyzet: kirakatban élnek mint próbabábuk, és szabadulásuk távlata: ki szeretnének kerülni ebből a képtelen életformából. „A valóság fölött öt centiméterrel történő játék ott válik tragikomikusból tragikussá, amikor egy szerencsésen jött lakáskiutalás folytán (a társadalmi gondoskodás?!) a második részben visszazökken a valóság talajára. Ugyanazok közé a bútorok, ruhák, tárgyak közé, amelyek a kirakatban vették körül őket, de immáron egy típusház típusszobájába, a lehető szabadság (és beérkezés) terébe. Itt derül ki, hogy Férj és Feleség képtelen valamit is kezdeni szabadságával. Most már nincsenek a kirakatban, nem próbabábuk s mégis csupán ezt a szerepet játszanák szívesen, vagy csak erre a szerepre képesek. Pontosabban: kiderül, hogy talmi előnyökért kedvükre lenne a vásár: ismét eladni magukat, mert az kényelmesebb mint helyet-értelmet szerezni a világban. A baj csupán az, hogy itt már rájuk nincs vevő. Csupán a számonkéréssel találkoznak, amelyet az Idegen, egy fiuknak beillő suhanc képvisel, aki se szó se beszéd bekvártélyozza magát a Férj és Feleség lakásába. Előbb csendesen (inkább csak jelenvalóságával), majd egyre agresszívabban kérdez rá romlatlan előmivoltuk fertőtlen álmaira, eszméik, elveik, végleg a múltban maradt önbecsük és hitük hollétére. Rájuk olvassa a vak Nagypapa igényeit. A Férj és Feleség ettől a szembesítéstől megváltozik. Immár stabilizálódott (körülményekbe beleszürkült) lelkiállapotuk meginog: tudatosul bennük önpusztító passzivitásuk, elindul az önmagával önmagáért szembeforduló ember önvizsgálatának folyamata... Csakhogy abból a kelepcéből, amelyet Csíki, illetve a Nagypapa állít, nincs menekvés: azok, akik a megalkuvás kényszerképzetében születtek (Róbert, Éva), immár a valóságon is fölüli hatalommá válnak: hihetetlen-zsarnok Házmesterré és Házmesternévé, a nagy Főtörzskönyv birtokosaivá, akik mindent rögzítettek ebben a könyvben, akik semmit sem felednek el, akik közbelépnek. És közbelépésre szólítják fel az Egészségügyi Szerveket, eme tudathasadásos létforma kibontakozásának megakadályozására. így kanyarodik vissza az általunk konvencionálisán generációsnak nevezett konfliktus egy általánosabb, az individuum kibontakozását önmaga tehetetlenségéből lebontó konfliktussá. A generációk, a bennük testet öltő szemléletek ütköztetéséből egy etikai eszmerendszerrel való konfliktusukká. TARJÁN: Vajon sikerül-e a valóságos történelmi időnek is megfelelő rendet teremteni a darabban? Azaz: lehetséges-e egy magatartásformáiban és politikai karakterében is többször változott, mintegy másfél évtizedes időszak arculatát egyetlen metszetben adni? Egy mai húszéves vajon képviselheti-e azt a tíz—tizenöt év előtti húszévest, akik voltunk? 1981-ben fölléphet a mi — mondjuk 1968-as — énünk nevében az Idegen? TÖMÖRY: Mivel alapállásunk — koncepciónk tengelye —, hogy Csíki (szín)játéka a gyakorlati színház fele nyitott, hadd utaljam gondod — gondunk — megválaszolását az előadásra. Hiszem, hogy létrehozásának folyamatában egyéni (egyedi) tapasztalásaink eredményei lehetővé teszik a fennebb említett tárgykör árnyalt és közérdekű aktualizálását.

87