Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - MŰHELY - Tarján Tamás - Tömöry Péter: Látni akarjuk „a nagypapát” (Elemzés Csiki László színjátékának magyarországi bemutatója előtt)

hogy csupán átmenetinek tekinti jelenlegi helyzetét. Passzívan, a körülményeknek engedve úgy érzi, csupán önmaga egy részét, elfogadható mértékét bocsájtja áruba. A játék szerint ez az állapot azzal mentődik fel (látszólag!), hogy a „valóság fölött történik öt centiméterrel. „Itt, a kirakatban, ahol a két ember vergődése mindenki által megfigyelhető (ellenőrizhető), hiszen kirakatban vannak, rokonszenves és elhihető álmuk, vágyuk, még képtelen törekvéseik is. Azért, mert a törekvések a kirakat­lét kényszerének ellenében történnek. Humánusak, mert kötődnek ifjúkori elképze­léseikhez. Itt szerzünk tudomást a kamasz célkitűzésekről is, és hogy ezeket megvaló­sítani képtelenek, felmentést ad rá a konkrét helyzet: kirakatban élnek mint próba­bábuk, és szabadulásuk távlata: ki szeretnének kerülni ebből a képtelen életformából. „A valóság fölött öt centiméterrel történő játék ott válik tragikomikusból tragikussá, amikor egy szerencsésen jött lakáskiutalás folytán (a társadalmi gondoskodás?!) a második részben visszazökken a valóság talajára. Ugyanazok közé a bútorok, ruhák, tárgyak közé, amelyek a kirakatban vették körül őket, de immáron egy típusház típusszobájába, a lehető szabadság (és beérkezés) terébe. Itt derül ki, hogy Férj és Feleség képtelen valamit is kezdeni szabadságával. Most már nincsenek a kirakatban, nem próbabábuk s mégis csupán ezt a szerepet játszanák szívesen, vagy csak erre a szerepre képesek. Pontosabban: kiderül, hogy talmi előnyökért kedvükre lenne a vásár: ismét eladni magukat, mert az kényelmesebb mint helyet-értelmet szerezni a világban. A baj csupán az, hogy itt már rájuk nincs vevő. Csupán a számonkéréssel találkoznak, amelyet az Idegen, egy fiuknak beillő suhanc képvisel, aki se szó se beszéd bekvártélyozza magát a Férj és Feleség lakásába. Előbb csendesen (inkább csak jelen­valóságával), majd egyre agresszívabban kérdez rá romlatlan előmivoltuk fertőtlen álmaira, eszméik, elveik, végleg a múltban maradt önbecsük és hitük hollétére. Rájuk olvassa a vak Nagypapa igényeit. A Férj és Feleség ettől a szembesítéstől megváltozik. Immár stabilizálódott (körülményekbe beleszürkült) lelkiállapotuk meginog: tuda­tosul bennük önpusztító passzivitásuk, elindul az önmagával önmagáért szembefor­duló ember önvizsgálatának folyamata... Csakhogy abból a kelepcéből, amelyet Csíki, illetve a Nagypapa állít, nincs menekvés: azok, akik a megalkuvás kényszer­képzetében születtek (Róbert, Éva), immár a valóságon is fölüli hatalommá válnak: hihetetlen-zsarnok Házmesterré és Házmesternévé, a nagy Főtörzskönyv birtokosaivá, akik mindent rögzítettek ebben a könyvben, akik semmit sem felednek el, akik köz­belépnek. És közbelépésre szólítják fel az Egészségügyi Szerveket, eme tudathasadásos létforma kibontakozásának megakadályozására. így kanyarodik vissza az általunk kon­vencionálisán generációsnak nevezett konfliktus egy általánosabb, az individuum kibon­takozását önmaga tehetetlenségéből lebontó konfliktussá. A generációk, a bennük tes­tet öltő szemléletek ütköztetéséből egy etikai eszmerendszerrel való konfliktusukká. TARJÁN: Vajon sikerül-e a valóságos történelmi időnek is megfelelő rendet teremteni a darabban? Azaz: lehetséges-e egy magatartásformáiban és politikai karakterében is többször változott, mintegy másfél évtizedes időszak arculatát egyetlen metszetben adni? Egy mai húszéves vajon képviselheti-e azt a tíz—tizenöt év előtti húszévest, akik voltunk? 1981-ben fölléphet a mi — mondjuk 1968-as — énünk nevében az Idegen? TÖMÖRY: Mivel alapállásunk — koncepciónk tengelye —, hogy Csíki (szín)játéka a gyakorlati színház fele nyitott, hadd utaljam gondod — gondunk — megválaszolását az előadásra. Hiszem, hogy létrehozásának folyamatában egyéni (egyedi) tapasztalásaink eredményei lehetővé teszik a fennebb említett tárgykör árnyalt és közérdekű aktu­alizálását. 87

Next

/
Thumbnails
Contents