Forrás, 1982 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - MŰHELY - Tarján Tamás - Tömöry Péter: Látni akarjuk „a nagypapát” (Elemzés Csiki László színjátékának magyarországi bemutatója előtt)
és most számomra csak így magyarázható. így szerkeszthető meg, így játszható el érdeklődésre számot tartóan. Csak ebben az irányban érdemes nekünk elvégezni azt a kísérletet, amelyet Csíki darabjával konkrét társadalmi kivitelezésre (előadásra) javasol. És amelynek lényege: megmérettetéseink nem elvonatkoztathatóak időtől és tértől, hanem mindig egy konkrét közeg körülményei közepette, az idő, a tér és a gondolat valós élményének tudatában alakulhat ki az az etalonrendszer, amelynek birtokában puhán átadhatjuk magunkat a megmérettetésnek, puhán és kockázatmentesen. Csakhogy a megmérettetés folyamatában kiderül, hogy ez megméretkeztetéssel jár együtt. A Nagypapa velünk végzett kísérlete önmagunk kátyújába vezet. Rá kell döbbennünk, hogy nem felelünk meg annak a rendszernek, amely totális megmérettetésünket szolgálhatná. És arra is, hogy egyáltalán nem kockázatmentes az az elszige- teltségi állapotunk, amelyet az a sötét biztosít, amely a minket nem látó vak jelenlétének közegéből adódik. Azért nem, mert a sötétben lelkiismeretünk feléled, a gondolatok robbanásveszélyt sejtetnek, az érzelmek pedig veszélyes gyúlékonyságot árulva el, föllobbanhatnak... A Nagypapa kísérlete velünk nem csupán egy amorf eszmerendszer számonkéréseiben realizálódik. Ennél sokkal több: önvizsgálatra kényszerítés, a megméretés eredményének teljes csődtudatában. így alakul át a Csiki által lazán kapcsolt három rész (a kirakat-lakás, a lakás-kirakat és a lakás-színtér) szerves egésszé, így válik ugyanannak a kísérletnek három egymást követő fázisává, ahol egyik fázis sem képzelhető el a megelőző eredményeinek birtoklása nélkül. A lazának tűnő szerkezet emígyen az előadás egyik eszközévé válik. A mi előadásunkban annál is inkább, mert a Nagyapának kettős szerepet tulajdonítunk. Nem csupán elvontan, hanem konkrétan is: a Nagypapa egy báb és egy hús-vér szereplő, egy fiatalember. így a Nagypapa mint eszme, a hullámgyűrűk törvénye szerint (minek értelmében a végleteken azonos és növekvő nagyságrendű a hullám) két végletben ölt testet: egy időben tőlünk távoli és egy időben hozzánk közeli végletben. (Mint élettelen agg és mint még nem érett ifjonc.) A Nagypapa tehát egyszemélyben nagypapa és unoka, s így két hiposztázisban, két generáció egyféleképpen megnyilvánuló igényeként fogja harapófogóba, vallatja életállapotáról a középkorú Férjet és Feleséget. Az Idegen, aki Csikinél is fiatalember (a mi elképzelésünkben egyidős nagypapa alteregójával) társ ebben a kísérletben. Kivéve Róbertét, I. Embert, a többi szereplő is a felnövekvő, társadalomba integrálódni kénytelen fiatalok közül kerül ki. Csupán generációs ellentét lenne ezek között a figurák között?! Korántsem. De —vélekedésünk szerint — ennek a feltételezett generációs ellentétnek a folyamatában tudjuk magunkhoz közel hozni a kísérlet tárgyát: önmagunk pillanatnyi világát. Csak így tudunk Csiki figurái mögé állni (és nem azonosulni velük), csak így tudunk mögéjük látni. Egy kis fabulával igyekszem közelebb hozni álláspontunkat:,,— Rút szürke, sem- mirevaló, élhetetlen, pimasz, nemtelen vagy — rikoltozza a papagáj a verébnek. — Gőgös, fennhéjázó, lusta, hivalkodó, utánzó, jött-ment vagy — csiribálja a papagájnak a veréb. A beszélgetés a macska gyomrában folyt le.” TARJÁN: A Nagypapa látni akar benneteket az áru körül forog. Áru, vevő, eladó — ezek a kulcsszavai; de — hasonlatosan a Végeladáshoz — nem elsősorban konkrét, inkább átvitt, jelképes értelemben. Miről szól az első felvonás? Andrzej Wajda filmjének címét kölcsönözve: „minden eladó”. A Férj és a Feleség, ezek a próbabábu-emberek kirakatéletet élnek, s mint környezetük minden egyes darabján, úgy rajtuk is ott függ a tábla: ELADÓ. Az áruvá lett ember: az elárult ember drámája az első felvonás, amelyben későn szakad ki a Férj tiltakozása: „Engem többé nem lehet megvásárolni. Hiába van rám írva. Mert én nem megyek. Tiltakozom ... Én nem vagyok eladó ... Tiltakozom!” Árulkodik a „többé” szócska: eddig el lehetett adni ezt az embert, tehát sorsával, esz85