Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám - Kiss Dénes: Óhajtás, sóhajtás - szó-hajtás
KISS DÉNES ÓHAJTÁS, SÓHAJTÁS-SZÓ-HAJTÁS Magyarán — Lóhalálában Nyilvánvaló Még nyilvánvalóbb e szavak emlegetésének célja, ha azonnal kinyilvánítom, sok okkal ösztökélt okoskodásom azzal kapcsolatban; hogyan születhetett néhány szavunk? . . .O, ha én azt. . .O, ha nekem . . .O, ha velem . . .O, ha engem! . .. Nem akarom végigragozni a lehetőségeket, ámbár az olvasó talán ezt is ó-hajtaná. Bár talán szó-rakozásból sem ártana. Hogyan is mondtam? Végig-ragozni, szó-rakozásból? Tehát beszélni össze-vissza mindenfélét s olyankor ragoznom kell a szókat s a beszéd sokszoros szó-ragozás — valakiknek szó-rakozás?! De folytassuk —• és kezdjük. Folytassuk: nyilvánvaló, ha ez igaz — ha csak régmúltbeli csírájában is —, akkor a ha-ragos ember nem akárhogyan „ragozhatta” a szavakat!.. . Dühében szított szitkaival valakit, valahova, valamiért elkívánt, „elküldött”. (Menj! — felszólító mód — a valami I y e n —jelző'— v a I a h o v a----ra, -re, -ba, -be!) Ám ne legyen a nyelvészek és köztünk harag. Megmondom magyarán: játék ez, lehetőségek fürkészése s ha törvény is, az csupán a nyelv érdeme. Kalandozás, mely felelőtlennek is látszhat, viszont olyan rengetegben, ahol sokkal nagyobb rend van; tisztás és ösvény is jobban észlelhető, mint gondolnánk. így nem hisszük, hogy ezek bejárásán — megjárnánk. Ha igaz lehet, hogy az óhajtás, sóhajtás — szó-hajtás; szó-csíra, hiszen vágyakozást, szomorúságot, örömet, tehát érzelmet s bizonyos fokig értelmet is jelez az „O!” felkiáltás; majd csatlakozva a „ha” szócska, létrehozhatja az „ó, ha . . „óhai”, „óhajt” stb. szavakat. S ez korántsem hirtelen ö-tölés, hibbant — hibás, hiba, híja Van —ötlet következménye, nem pillanatnyi szó-rakozás — ki gondol a pillanat szavunkról, ha használja, a pillogó szempillára, a pupillára, a pillantásra, az elpilledő, elálmosodó, pillogó stb., testrészre, amelynek moccanása: a pillanat?! —, hanem több éves körüljárása néhány érdekes szavunknak. Emlegettük, hogy a haragos ember nem akárhogyan „ragoz” — ha-ragosan beszél, haragszik, haragos. Ilyen esetben nem akármilyen szó-ragozást hallunk — hallatunk! —, megesik az ilyen szó-ragozás — rágalmazás, vagyis rágalmazás! Magyarán szólva: megmondta magyarán, magyarul a véleményét. S ez nem más: felszólítás menésre, kinek a mijébe... Azaz: káromkodás. (Azt már csak huncutságból említem, hogy általában hármas, — háromféle — nyelvi, nyelvtani viszonyt találunk a háromkodásokban, illetőleg a káromkodásokban s kár, hogy nem ez az a bizonyos „Három a magyar igazság!”, amelynek értelmét, eredetét és vonatkozását legalább tizenöt éve keresem!) De nem háromkodok tovább, inkább arról érdemes töprengeni, hogy a magyar nyelv — nyilván megkönnyíti, sőt, ösztökéli erre a ragozás csaknem végtelen lehetősége — hajlamos „megmagyarázni” hangzókat, szótagokat és összeforrasztva azokat, új szavakat alkot. (Alighanem a nyelvújítás szavaiból is csak azok maradtak meg, amelyek e rejtett törvényszerűség szerint alakultak ki.) Igazán csak a rend kedvéért említem — magyarázom —, (megközelítő ejtés szerint), hogy a vogul hurem szó jelentése: három. Nyelvjárásokban így is alakulhat: khurem, khorem, stb., nos, a khwari jelentése: szitkozódik, azaz: káromkodik, a khwarkhati pedig azt jelenti: haragszik... Mielőtt további szavakat említenék, amelyeket a nyelvünk talán az „Ó!” és a „ha” mintájára formált, szükséges mást is megmagyarázni. Idegen nyelveket jól tudó barátaimtól, ismerőseimtől kérdeztem meg — valamint magam is tanultam, azaz: nem tanultam —, hogy az angol a maga nyelvén meg akarna „angolozni” valamit angolul; hogy másik angol még angolabbul Vagyis jobban értse!... Sem a német, sem az orosz, sem a finn stb., nem önmaga nemzetiségét is jelentő szó76
