Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
sem valamiféle kulturális belügy, hanem politikai alapozottságé és jelentőségű közügy. A politikai hatalom zavarban volt. Veres Péter tudta, hogy a hatalom ilyenkor hajlandó a kultúrát feláldozni csak azért, hogy időt nyerjen, hogy a kevés és rossz minőségű kenyér miatt, a törvénytelenségek miatt sűrűsödő elégedetlenséget oldja némi kulturális látványossággal és búfelejtővel. Nem mindig és nem is feltétlenül tudatos ez a hatalom részéről, de türelme mindenféle alpáriság, igénytelenség iránt és türelmetlensége a tényleges értékekkel szemben, erre a partikuláris hatalmi szempontú gondolkodásra utal. Veres Péter látta ennek a társadalmi rendnek minden értékét, lehetőségét, de érezte a kialakult, s az örökölt helyzet nehézségeit is: „Ma éppen amolyan felemás állapotban vagyunk. A nép már eléggé nagy tömegében alacsony rendűnek, illetve elmaradottnak tartja a saját népi kultúráját, népi művészetét. Ennek az oka persze elsősorban az, hogy a mi parasztságunk felszabadulása, társadalmi és művelődési egyenjogúsítása nemcsak politikailag késett el, hanem társadalmilag és kulturálisan is, úgyhogy a huszadik században Magyarországon parasztnak lenni eleve alacsony- rendűséget jelentett.”27 A tömegszórakoztatás központilag irányított igénytelenségében végülis ennek a helyzetnek a változtatás igénye nélküli tudomásulvétele tükröződik. Ezért háborítja fel az írót, ha úgy érzi, hogy a kulturális politika részéről nem a rossz történelmi beidegződés ellensúlyozása, hanem inkább elmélyítése valósul meg. Ezért is ír feltűnően sokat a tömegszórakoztatás bajairól. Úgy látta, hogy ez az egyik legkényesebb pontja kulturális életünknek, hiszen a keményen dolgozó, rosszul, alacsony nívón élő embereknek nem a legmagasabb irodalmi vagy színházi értékek jelentik a kulturális táplálékot, hanem a számukra elérhetőbbek, a túlzottan nagy szellemi erőfeszítést nem igénylők. Ugyanakkor ezen a területen terjeszkedik leginkább az ízléstelenség. Pedig a népnevelés, az ízlésfejlesztés lehetősége is benne rejlik a kultúra mindennapibb, a szórakoztatásra is alkalmas elemeiben, ugyanazért, amiért a rombolásé is. „A legnagyobb emberalakító tényező, talán még a rendszeres iskolánál is nagyobb: a művészet. És nemcsak a tárgyi alkotásokba merevedett technikai alkotásokra gondolok, hanem mindarra, aminek művészi szerepe van. Nemcsak a képre, épületre, szoborra, könyvre, zenére, hanem a beszédre, s nem csak a szónoklásra, hanem a mindennapi beszédre s ezentúl játékra, táncra, szerelmi kedveskedésformákra, egyszóval mindenre gondolok, ha a művészetről beszélek”2“ — írja. E néhány mondat tanúsítja, hogy a mindennapok esztétikájának alapvető tényezőire mutat rá Veres Péter. Az életforma, a gondolkodásmód, az ízlés, a viselkedés- és magatartásformák, a mindennapi élet stílusjegyei rejteznek a legmélyebben az emberben és ezekben a szinte öntudatlanul formálódó tartalmakban rejtezik a valóságos ember. Érthető hát, ha e mélyrétegeket legjobban megközelítő módokat és eszközöket különös érzékenységgel vizsgálja, s minden torz megnyilvánulásra szenvedélyesen válaszol. Nem csodálkozhatunk hát, hogy 1955-ben az „ágyakba kergetett” filmművészetet oly hevesen támadja. E támadás látszólag — különösen mai, e tárgyban nagyon is edzett érzékeinkkel — kissé gyermetegnek vagy túl puritán gesztusnak tűnhet. Veres Péter azonban nem a finom erotika, nem a jókedvű pajzánság ellensége. Az ízléstelenség, a tehetségtelenség, a könnyű siker és cinikus eszmetámaszai ellen szól, s ma már tudhatjuk, mennyi joggal. „.. . amikor egy-egy művészeti ágazatban elérkezik az eszmei üresség és a művészi tehetetlenség, vagy teljesen eluralkodik rajta az üzleti szellem, akkor keresi a kivezető utat a pornográfiában is és az idegborzongató szadiszti- kus jelentek öncélú hajhászásában is .. .”29 Érdemes azonban ennél a kérdésnél kissé hosszasabban időzni, mert hiszen az író nem elsősorban az elrontott filmeket sajnálja, hanem valami fontosabbat, általánosabbat, s a film kapcsán megfogalmazott gondolatai messze túlmutatnak a film kérdéskörén. A következő sorok már egyértelműen és nagyon határozottan a kulturális politikáról szólnak, a politikusokhoz szólnak, egy 51
