Forrás, 1981 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 9. szám - MŰHELY - T. Bíró Zoltán: Magyar művelődés, magyar társadalom (Veres Péter nézetei a népi-nemzeti kultúra kérdéseiről)
E tekintetben könnyű megérteni Veres Péter gondolkodását, szemléletmódját, ha egyebek közt például arra gondolunk, amit etnológusok, szociológusok az indiánsorsról lejegyeztek. Arra ugyanis, hogy ahol a fehér civilizáció felmorzsolta az indián kultúrát, ott az indián nem emelkedett, nem emelkedhetett valamely magasabb kulturális szintre, hanem miután a maga kultúráját elvesztette, lezüllött vagy elvegyült a fehér civilizáció perifériáin, a civilizált nagyvárosok félig civilizált, de szinte teljesen kultúrátlan szélein. S ez minden gyarmati-félgyarmati alávetettségnek szükségszerű velejárója. A belső félfeudális viszonyok és a külső német fenyegetettség tükrében nagyon is érthető hát Veres Péter aggodalma, hogy félti a parasztságot, de a magyarságot általában is ettől a perifériára szorítottságtól, a kirekesztettségtől és lassú kulturális felmorzsolódástól. Ez nem csak az ő, de a korszak minden progresszív, közösségi gondolkodású egyéniségének aggodalma, s hite, hogy saját kultúránk megőrzése — összhangban az európai magas kultúrával — legelső közösségi tennivalóink egyike. Ha a kulturális dinamizmust a szocialista munkásságban találta meg Veres Péter, a népi-nemzeti kultúra alapjainak megőrzését, áthagyományozásának, átmentésének reményét elsősorban a magyar parasztságban látta. Vitatták sokan álláspontját. A parasztságról alkotott véleményének csakugyan vannak persze vitatható elemei, ám legfontosabb megállapításai realista módon a kor tényeihez igazodnak. Magyarország megkésett polgári fejlődése és torz társadalmi alakulatai következtében a parasztság mind arányszámát, mind társadalmi és gazdasági súlyáttekintve más helyet foglalt el a társadalom szerkezetében, mint mondjuk Angliában vagy Franciaországban, ugyanebben az időben. Nem vitás az sem, hogy a népi kultúrának — a nemzeti kultúra alapjainak — lehetőségeihez mérten őrzője és művelője a parasztság volt. A városi ipari munkásság zömét ugyanis — ismét csak a magyar fejlődés sajátosságai szerint — az általános civilizációs-urbanizációs hatásokkal együtt erősen érintik az idegen kulturális hatások. Ez igen hasznos lehetne, ha igazán frissítő, megtermékenyítő hatást jelentene és igazi kulturális értékek beépülését eredményezné. Összevetve azonban a magyar ipari munkásság — egyébként jórészt a parasztságból jött — nagyobb részének akkori szociális helyzetét, kulturális el hagyatottságát és a Pestet uraló sláger-, operett-, kabaré-, kuplékultuszt, nyilvánvaló, hogy a két körülmény találkozásából egészen más végeredmény születhet, mint ami akkor születhetne, ha egy erős, egészséges, fejlett saját kultúrát hordozó osztály találkozna az ugyancsak egészséges és tiszta szellemű európai magaskultúrával. A helyzet ennél az utóbbi, ideális képletnél lényegesen rosszabb a munkásság nagy átlagát tekintve, s ez alól csak a már említett szervezett munkásréteg a kivétel, amely egy új, forradalmasító kultúrát igyekszik magába szívni. Városellenességet, civilizációellenességet, parasztromantikát emlegettek gyakran Veres Péterről szólva, többnyire épp azok, akik őszinte lelkesedéssel olvasták a nyugati szerzők mindazon műveit, amelyek a huszadik századi túlfejlett városi lét emberemésztő ellentmondásait igyekeztek feltárni, egészen az abszurditásig. Úgy látszik, Veres Péter jobban ismerte a magyar világot — nemcsak a falut, a várost is —, jobban értette a dolgok logikáját, az élet törvényszerűségeit általában is, mint művelt bírálói közül a legtöbben. Mélyebbre látott a folyamatokban. „Ha ma széttekintünk a civilizált világ nagy és gazdag városaiban, valami szörnyű mesterkélt, hazug és beteg életet látunk bennük. Hiába okosak, műveltek, tanultak bennük az emberek, mégis alapjában beteg figurák, mert a természet rabságából kiszabadulva, a társadalom és a gépek rabjaivá lettek.” — írja a „Parasztsors—magyarsors”-ban.18 A „túlfejlettnek” akkoriban éppen nem mondható magyar városiasodás viszonyai között észreveszi már Veres Péter a főváros torz, aránytalan, s épp ezért veszélyes vonásait, s azt az általánosabb hatást, amelyet a torz módon és aránytalanul túlhajtott urbanizálás okozhat. Hol van ebben haladásellenesség vagy parasztromantika? Erről 46
